A nagyböjti előkészületnek az a célja, hogy jobban megismerjük az Istent, hogy találkozzunk vele, hogy nagyobb teret nyissunk neki az életünkben. Megtapasztaljuk, hogy hogyan van jelen a saját életünkben. Ha megismerjük Őt, nagyon gazdagok leszünk. Nem tudjuk befejezni a megismerést és ki se tudjuk meríteni – ezek a gondolatok hangzottak el az oroszhegyi templomban a nagyböjti lelki napokon.
Az oroszhegyi katolikus közösség tagjai Tamás Barna jezsuitát hallgathatták a nagyböjti lelki napokon, amit lendületes és szenvedélyes előadásmódja tett hitelessé. Tamás Barna még előadás közben is megélte azt, amire tanította a résztvevőket: hálásak kell legyünk létünkért, testi és lelki adottságainkért, környezetünkért, meg kell bocsájtanunk magunknak és másoknak, hogy megszülethessen bennünk a jó iránti vágy, és kérni tudjuk ezt Istentől és egymástól. Az elmélyülést segítő gondolatmenete és a nagyböjti triduum három szó köré épült: hála, bocsánat, kérés. Ezek nélkül az emberi élet nem működik jól.
A jezsuita szerzetes nagy szeretettel volt jelen Oroszhegyen: beszélgetett öreggel, fiatallal egyaránt, kedves volt a gyerekekhez. Sok helyire mély benyomást tett áldoztatáskor, ahogy sugárzott belőle az irgalmas Atya szeretete.
Miért tudunk hálát adni?
„Hála, bocsánat, kérem. Ezek nagyon egyszerű szavak. Minden nap szükségünk van erre a három szóra. Könnyű kimondani őket, de vannak helyzetek, amikor nehéz. Ki lehet mondani felületesen, de az élet számon fogja kérni tőlünk a szavakat. Hála, bocsánat, kérem. Köszönöm, bocsánat és a kérés. Sem a családi élet, sem a barátság nem működik ezen szavak nélkül. Egyszerűek és könnyen lehet bánni velük, ha gyakoroljuk és nem csak a szavakat, hanem azt, ami a mögöttük van. Ami bennünk meg kell szülessen, ahhoz, hogy kimondjuk” – fogalmazott a jezsuita szerzetes. Kifejtette, amikor valaki igazán kimondja a köszönöm szót, akkor hála van benne. Mondhatjuk, hogy köszönöm, közben az életünk lehet felszínes, viszont ha a szívünkben őszinte hála van, akkor nyugodtan mondhatjuk a köszönöm szót. Hozzátette: senkinek sem könnyű hálásnak lenni, de érdemes átgondolnunk, hogy miért lehetünk azok.
Azért mert meg megajándékozottak vagyunk. Elsősorban az az ajándék, hogy megkaptuk az életet. Ajándékok vagyunk a családunknak, környezetünknek, a világnak. Az élet egy olyan ajándék, amit nem magunknak köszönhetünk, hanem a szüleinknek és a mögöttük álló nagy ajándékozónak, az Istennek. Tamás Barna hozzátette, ajándéknak tekinthetjük a nemzetet, aminek részei vagyunk, ugyanúgy a környezetünket, ami körülvesz, a földet, a levegőt. Hangsúlyozta: nem mi vagyunk a tulajdonosai, de mi használjuk.
„Elsősorban önmagamat kaptam. Hálás vagyok-e azért, hogy vagyok? Megajándékozottságunk önmagunknál kezdődik. Az Isten szeretetében megtaláljuk önmagunkat. Az adományozó, az Isten akarta, hogy legyek. Istennek az öröme, hogy megajándékoz az életben, az Ő öröme, hogy lehetünk” – egészítette ki a jezsuita. Elmondta, Isten folyamatosan megajándékoz minket, ha észrevesszük, ha nem: ezért hálát adhatunk.
„Milyen volna az a világ, amiben mindenki hálás volna mindazért, és azokért, akiket kapott? Ha hálásak lennénk minden részletért, a testemért, a ruháért. Be tudnánk lépni oda, ahol az élet nagyon szép tud lenni. Mi az, ami megakadályoz, visszatart minket, amitől nem vagyunk hálásak? Mi az a baj? Miért nem tudunk örvendeni? Gondolkodjunk azon, imádkozzunk azért, hogy mi az, amiért hálás tudok lenni, mi az, amit igazán szeretnénk megköszönni Istennek. Álljunk meg az élő Isten előtt és engedjük, hogy a hála átjárja a szívünket, ne csak kimondjuk a köszönöm szót!” – hívta fel a figyelmet.
Isten nem fárad bele a megbocsájtásba
„Milyen nehéz egy adott helyzetben kimondani azt, hogy bocsánat. Ennek a párja megbocsájtani. Elfogadni a bocsánatkérést szintén nehéz attól, aki ugyancsak nehezen mondja ki, de érezzük, hogy szeretne bocsánatot kérni. Nehéz lehet bocsánatot adni, mert azzal beismerem, hogy tévedtem, hogy valamit nem tettem jól. Mintha, ezáltal egy kicsit odaadnám az életem neked, kiszolgáltatom magam neked. Elismerem, hogy a másik felettem van, hogy én most kisebb vagyok” – folytatta Tamás Barna. Kifejtette: az Istennel való kapcsolatunkban is ott van a bocsánatkérés. Előbb fel kell mérnünk azt, hogy mivel bántottam meg Istent, viszont a bocsánatkérés csak akkor ér valamit, ha a szívünkből jön, de megjátszani magunkat nem érdemes. Ferenc pápa szavait idézte: „Az Isten soha nem fárad bele abba, hogy megbocsásson.”
„Mi vagyunk azok, akik belefáradunk abba, hogy kérjük a bocsánatot. Ha kiszabadulunk ebből a csapdából, ebből az elakadásból, akkor találkozunk az irgalmas Istennel. Tele van a szíve könyörülettel, meg akar nekünk bocsájtani: ezért is küldte el fiát, Jézust. Ez az Isten irgalmának a forrása” – fogalmazott a meghívott. Hozzáfűzte, Isten azt mondja, hogy ne foglalkozzunk a bűnnel, ugyanis sokszor belemegyünk abba, hogy elmerülünk ebben: bűnös vagyok, bűntudatom van, mikor jövök ki ebből ki – gondoljuk. Isten nem akarja, hogy a hátunkon cipeljük a bűntudatot, mint egy nagy púpot, nem akarja, hogy szenvedjünk. Kérhetjük, hogy segítsen bocsánatot kérni, mert leromboltuk magunkat, összetörtük, megsebeztük a szívünket. Kérjünk bocsánatot, de ne a szívünk nélkül, hanem a szívünkkel: ez a bűnbánat.
Legnagyobb vágyunk, hogy megismerjük Istent
„Akkor kérünk, ha szükségünk van valamire. A vágy a harmadik eleme az életünknek. Köszönöm, bocsánat, kérem. Vigyázzunk, hogy amikor kimondjuk ezt a három szót, ott legyen a szívünk is. Újra meg újra gyakoroljuk! Ne azért mondjuk, hogy szabaduljunk a személytől! Az legyen a szívünkben, hogy én szeretnélek szeretni téged! Vágyakozzunk valamire és kérjük azt, amire vágyunk. Ha ezeket szépen sorba rakjuk, észre tudjuk venni az ajándékokat, amiket kaptunk, helyre tudjuk hozni kapcsolatainkat, amiket elrontottunk” – mondta el Tamás Barna. A megbocsájtáshoz hasonlóan segítséget kérnünk is nehéz, mert így kiderül, hogy abban a szükséghelyzetben a másik erősebb.
„Ilyen vagy, Uram, hogyha kérjük, akkor Te odaadod? Igen. Ha fel akarod élni az életed, hát tedd! Odaadom. Felélheted a tested, az egészséged, a vagyonod, vagy felélheted mások javait, testvérednek, családodnak az egészségét. Az Isten engedi, odaad sok mindent. Mindenünk megvan és szétszórjuk. Ez a hála hiánya. De az Atya nem szidja össze ilyennek-olyannak, nem mond átkot, semmit nem mond, s bár ez fáj neki, nem tesz egyebet, minthogy ezt a fájdalmat elhordozza. Magunkba kell szállnunk, ahogy a tékozló fiú is tette. Ne azt gyónjuk meg, hogy mások mit tettek rosszul, hogy más hogyan rontotta el az életemet, ki segített abban, hogy ide jussak!” – magyarázta, majd összefoglalta az alapgondolatokat.
„Hálásak vagyunk az Atyának, mert Ő adott nekünk mindent ajándékot és jót. A bocsánat a Fiúhoz, Jézushoz kapcsolódik, aki elhozta nekünk a bocsánatot. A vágy a Szentlélekhez fűződik: Ő működik a lelkünkben. Akkor vagyunk önmagunk, ha a lélek vágyai törnek fel a szívünkből. Akkor kezdünk eljutni oda, ahová elindultunk, akkor tudunk igazán emberek, igazán jók lenni. Jók lenni egymáshoz. A lélek mozdítja szívünket, hogy magunkba szálljunk, de Isten nem azért teremtett, hogy belefulladjunk a szomorúságunkba, sötétségünkbe, bűntudatunkba vagy a szégyenünkbe. Ha kinyitjuk szívünk kapuját, a Szentlélek Atyánk házába vezet. Felkelek és megyek az Istenhez. Istennel akarok élni! Ez a legmélyebb vágyunk, hogy az Istent megtaláljuk, megismerjük, de ne a fejünkkel, hanem a szívünkkel.
Várja, hogy visszatérjünk hozzá, ahogy a tékozló fiú is visszatért atyjához. Isten jóra fordítja a dolgokat, a legdrágább ruhát adja ránk és meghív az új életre. Nem tesz semmi szemrehányást. Isten megújítja az életünket, ha vágyunk rá és kérjük.”
Nagy Attila
