Március 15-én ökumenikus istentisztelettel és a Biasini szálló előtti koszorúzással ünnepeltek Kolozsváron. A Szent Mihály templom felújítása miatt idén a Piarista templomban tartották az ünnepséget. Többek között ezért is esett szó a piaristák és az 1848–1849-es magyarországi forradalom és szabadságharc kapcsolatáról Veres Stelian plébánoshelyettes bevezetőjében.
„A márciusi ifjak között ott volt a piarista iskolák tanulóinak nagy része is, majd számos tanárukkal együtt mindvégig aktív résztvevői voltak a cselekményeknek. Az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc idején mintegy tíz piarista paptanár működött a honvédsereg és a nemzetőrség tábori lelkészeként. Cseh Ferenc kolozsvári piarista házfőnököt már 1848 novemberében elfogta az osztrák hadsereg, két másik rendtársával együtt több évnyi várfogságra ítélték. Az osztrák kormány a piarista rend eltörlését is fontolgatta és ennek első lépéseként 1850. január 21-én megtiltotta a novíciusok felvételét. Isten kegyelméből azonban éppen azok álltak a piaristák mellé, akikkel szembekerültek 1848-ban, a magyar főpapság és kiemelten az újonnan kinevezett hercegprímás, bíboros, esztergomi érsek” – hangzott el az ünnepi beszédben.
Az ökumenikus istentiszteleten a református, unitárius és katolikus kollégiumok egyesített énekkara teljesített liturgikus énekszolgálatot dr. Székely Árpád, dr. Potyó István és Ördög Ödön karnagyok vezetésével. Bibza Gábor esperes a református, Fejér Olivér püspöki titkár az evangélikus-lutheránus egyház nevében mondott imát, majd Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök mondott ünnepi beszédet, amelyben arról szólt, hogy milyen sokaknak elegendő a szabadság látszata, milyen sokan megelégednek a szabadság pótlékaival.
„Szabadon önmagunkkal, szabadon embertársainkkal, szabadon Istennel. Ez az érték ad méltóságot az embernek. Istentől kaptuk” – így foglalta össze Veres Stelian a nap és az ünnep jelentőségét, amelyről egyháziak és világiak is szóltak az ünneplés különböző helyszínein.
„Ha a szabadság elveszíti igazi tartalmát, széthull a rend, erőt vesz a rosszul értelmezett szabadság álarca, a szabadosság, és sérül az ember lelkében, testében, közösségében” – mondta. Úgy fogalmazott: drága érték az Istentől kapott szabadság, minden áldozatot megérdemel. Nélküle sajnálatos karikatúrái leszünk önmagunknak, a közösségünknek és az egész világ számára.
„Nap mint nap tisztogassuk a szabadság valóságát, önmagunkban. Ne engedjük, hogy megsérüljön embertársainkban, legfőképpen saját magunk önzősége, képmutatása révén. A szó legyen szó. A jelenlétemmel mindig gazdagítsak és adjak. Legyen öröm az élet, hogy vagyok, hogy mások vannak, hogy ilyen színes az Isten adta világunk, amely nem ér véget a földi életünkkel” – biztatott végül.
Fotók: Bodó Márta, Laczkó Vass Róbert 
