Jézussal

EVANGÉLIUM
Abban az időben:
Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta:
„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. (Lk 4, 21-30)

„Isten a szeretet.” Szeretetből küldi prófétáit, majd egyszülött Fiát, nemcsak az ószövetségi választott néphez, hanem minden néphez. Aki a szeretetet gyakorolja, kedves lesz Isten előtt, mert tettei Istenhez hasonlítanak. Az evangéliumban hinni annyit jelent, mint Jézus személyében hinni. Szent Lukács evangélistánál olvashatjuk, hogy Jézus üzenetét, amelyet a zsidók nem fogadtak el, a pogányok veszik át, a pogányokhoz fog kerülni. De mindig érvényes marad, hogy Jézust nem lehet végleg elutasítani.

Gyakran idézett közmondás lett Jézus megállapításából, amellyel názáreti kudarcát indokolta: „Senki sem próféta a saját hazájában.” Az ember sokszor kevesebb megértést és elismerést kap hozzátartozóitól, mint az idegenektől. Ez történt Názáretben is, amikor az önmagát Messiásnak nevező Jézust egyszerűen csak József fiának nevezték. Ez a bizonytalanság, kételkedés végigkíséri Jézus útját a történelemben. Tévedés lenne azt gondolni, hogy Jézus megvetése régmúlt esemény csupán. Mindez újra és újra megismétlődik, és így teljesül Simeon jövendölése, amit a gyermekét bemutató Máriának mondott a jeruzsálemi templomban: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő…”

Vajon mi a magyarázata ennek az ellentmondásnak, a Jézus elleni küzdelemnek? Miféle előny származik abból, ha valaki kiutasítja az életéből? Az a megdöbbentő, hogy ebből nem haszon, hanem súlyos veszteség lesz az egyes ember és az emberiség számára. Igaz, Jézus nem bántja ellenségeit. Elutasító magatartásukkal megsemmisítő ítéletet mondtak maguk fölött.

Baj az, hogy Názáret nemcsak Izraelben volt, hanem ma is megtalálható földünk különböző pontjain. Mindenütt, ahol nem fogadják be, vagy kiutasítják Jézust az egyéni, a közösségi életből. Pedig ma is igaz, hogy: „Senki sem juthat az Atyához csak őáltala. Nincs más név, amelyben üdvözülhetünk.” Ő az egyetlen közvetítő, őt kell követnünk, ha nem akarunk sötétben botorkálni, félelemben élni.

Jézus elhagyta Názáretet, mert senki sem tartotta vissza. Nekünk kell kérnünk: „Uram, maradj velünk.” Vigaszunkra szolgálhat az a tény, hogy Jézus értünk jött a földre és ragaszkodik hozzánk.

Giovanni Papini írja a Krisztus története című könyvében: „Annyi időfecsérlés, annyi tehetségpazarlás után Krisztus még mindig nincs kiűzve a földről. Emléke ott van mindenütt. Templomok és iskolák falain, harangtornyok és hegyek ormain, út menti kápolnákban, ágyak fejénél s a sírok felett: millió és millió kereszt emlékeztet a Megfeszített halálára. Vakarjátok le a templomok freskóit, hordjátok el a képeket az oltárokról és a házakból, s Krisztus élete megtölti a múzeumokat és képtárakat. Vessétek tűzre a misekönyveket, breviáriumokat, az imádságos könyveket, nevét és szavait akkor is megtaláljátok minden irodalom könyveiben. Mi tűrés-tagadás: Krisztus a kezdet és a vég, isteni rejtelmek mélysége a két darabbá szakadt történetének közepén.”

Ha Jézus mellé állunk, akadály nélkül mehetünk vele együtt a mennyei Jeruzsálem felé.

Timár Sándor P. Asztrik OFM

Megjelent a Vasárnap február 3-i számában.