A pápalátogatás hírére egy történelmi kép elevenedett meg előttem 1949-ből, amikor az akkori hatalom vezényszavára mindent megtettek, hogy boldogemlékű Márton Áron püspök bérmaútjait ellehetetlenítsék, és a mi népünk, jelen esetben a gyimesi csángók fehér lóra ültették és testükkel körülbástyázva kísérték Csíksomlyóra. Mert tudták, hogy a legnagyobbat nem szabadat elveszíteniük, mert akkor elvész a kiindulópont, ahonnan mindent újra lehet kezdeni.
Ezek az áldott kiállások köszönnek vissza nemzeti és vallási kegyhegyeinkről, és ezért érezzük úgy, akár gazdasági érvek hiányában is, hogy feladhatatlan hitünk és szülőföldünk. Az egész év legnagyobb szépsége, amikor a csíksomlyói búcsún – mi akik sok mindenben különbözünk -, a nemzet szívét bensőnkben együtt és egyformán halljuk dobogni. A szentatya látogatásárnak örömhírére egy különös Wass Albert idézet jutott eszembe: „Éreztem, hogy rohanni kellene, kirohanni a mezők közé s végigkiáltani rajtuk riadó szóval, hogy öltözzenek csupa virágba… Az erdőig szaladni és felverni a fákat, hogy énekeljenek a boldogságtól.” (Jönnek, 10.)
Az „élő Péter”, és a „szikla” jön megerősíteni bennünket, s úgy érzem, hogy ott, ahol mi leginkább „nyeregbe érezzük magunkat” (Csintalan László csíksomlyói beszédéből, 2016. május 4.) a szívünk az övével fog egyforma ritmussal dobogni, hisz nem akarunk elveszni még a saját önteltségünkben sem. És ott lesznek életünk díszletei, melyek közösek: az egyszerűség, a tiszta és rövid beszéd, a mosoly, az élet szeretete, és az együttérzés. Minket leszoktattak a nagy szavakról, de igenis értünk a tekintetekből, a gesztusokból, mely egy ember méltóságát újból felébreszti. Szívemből remélem és hiszem, hogy ez a találkozás felejthetetlen lesz, leginkább akkor, amikor emberi orcánk megőrzéséhez erőre és késztetésre lesz szükségünk. „Öltözzetek csupa virágba…”
