Tíz év, tíz gyertya, tíz jelkép

Tízéves a kolozsvári Szent Imre Katolikus Óvoda

0
2682
10! • Fotó: Tompa Réka

Tíz éve szerény körülmények közt indult el Kolozsváron a katolikus óvoda, akkor a plébánia udvarán néhány hideg, sötét helyiség állt üresen (egyik korábban szerkesztőségként szolgált, további kettő azelőtt az akkoriban virágkorát élő Gloria nyomda irodáinak adott helyet), amelyeket gyorsan, ügyesen otthonossá varázsoltak. Különféle jogi, adminisztratív procedúrák nyomán vált lehetségessé, hogy ma, november 10-én az egykori Fürdő utcában, a Sétatér szomszédságában tágas, világos épületekben, a hozzájuk tartozó nagy udvaron ünnepelhettük a Szent Imre Katolikus Óvoda fennállásának tizedik évfordulóját.

Ünneplők • Fotó: Tompa Réka

Az ünnepség a félig felállványozott Szent Mihály-templomban szentmisével kezdődött, homíliát Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános mondott, a gyermekek versekkel készültek, majd az ünneplők az óvoda zászlója alatt ünnepélyesen átvonultak az óvodához, ahol fotókiállítás várta a nosztalgiázni vágyókat, mellé kalács, kávé, forró tea, ami bizony nagyon jól esett az időközben igazi novemberire fordult időjárásban.

Az óvoda udvarán • Fotó: Tompa Réka

Az udvaron elhangzottak a köszöntőbeszédek, megemlékeztek az alapító plébánosról, Kovács Sándorról, Kémenes Lóránt és az óvoda igazgatója, Péter Tünde leleplezték az emléktáblát, a főesperes szentelt vízzel hintette meg azt, valamint az óvoda helyiségeit.

Leleplezés • Fotó: Tompa Réka

A magyar kormány a Bethlen Gábor Alap óvodatámogatási programján keresztül járult hozzá a méltó körülmények kialakításához, a kolozsvári magyar főkonzulátus képviselője Sík Sándor Szent Imre-jellemzését idézve vázolta, milyen a magyar fiatal ideálképe, amelynek kialakítása az óvodában kezdődik el.

Ünneplők • Fotó: Tompa Réka

Ezt később Tárkányi Erika magyartanár, egykori óvodai szülőbizottsági elnök is aláhúzta: a jellemformálás az óvodában nemcsak hogy elkezdődik, de az emberség lényeges elemeit itt alakítják ki, a további stúdiumok inkább tudást adnak hozzá, a jellem, a mindennapi társas viselkedés itt alapozódik meg.

Önfeledtség • Fotó: Tompa Réka

Az ünneplők serege szülőkből és kisgyerekekből állt, az ünnepi beszédek figyelmesen alkalmazkodtak ehhez az adottsághoz, senki sem élt vissza az óvodások türelmével. Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, maga is óvodai vezetőtanácsi tag, lényegében elkötelezettségét fogalmazta meg, az érdekképviseleti szervezet nevében ígérte, hogy ahogyan eddig, ezentúl is azon dolgoznak, hogy az erdélyi magyar közösség jó állapotban tudja tartani, használni, ahol szükséges, visszakapni az épületeit. Zsigmond Emese, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője gyermekközönséghez szokottan szólította meg a jelenlevőket, ajándékul egy emléklapot hozott, amelyen szerkesztőelődje, Fodor Sándor Csipikéjétől vett idézet biztatja ezentúl az óvodába járókat és nevelőiket, hogy a szeretet szigetét teremtsék meg a Szent Imre-óvodában.

Tíz gyertya • Fotó: Tompa Réka

Az ünnepség második része már az ínycsiklandozó születésnapi torta körül zajlott, amelyen sorra gyújtották meg a tíz gyertyát. A kezdetek gyertyáját Veres Stelian plébánoshelyettes gyújtotta meg, ő képviseli a folytonosságot, jelenléte régebben is a derűt hozta el a gyerekek körébe, ő jelenti az állandóságot a szülők és nevelők számára. Őt az első igazgató, Krizbay Mária követte, aki a jó alapok gyertyáját gyújtotta meg, majd sorra következett Tárkányi Erika és az „akarom, hogy légy” gyertya, Vákár István és a támogatás gyertyája, Nagy Alíz és a szeretet gyertyája, Albert Kati és Csaba meg a jó segítség gyertyája, Horváth Éva és a helytállás, kitartás gyertyája, a stabilitásét Bálint Éva óvónő gyújtotta meg, ő a kezdetektől máig itt dolgozik, a fejlődés gyertyáját Péter Tünde igazgató gyújtotta meg, végül az új horizontokét Kémes Lóránt Zoltán.

Gyertyafújás • Fotó: Tompa Réka

Miután ily módon – az olykor erősebben fújdogáló szél „engedélyével” – égett mind a tíz gyertya, a legélénkebb gyermekek körbeállták a tortát és erősen koncentrálva legnagyobb kívánságukra, együtt elfújták a születésnapi gyertyákat.

• Fotó: Tompa Réka

Következhetett a várva várt pillanat, amikor kicsi és nagy megkóstolta a tortát, a Mókázó együttes vidám zenéje kísérte a kezdődő szülinapi bulit.

Mókázó • Fotó: Tompa Réka

Isten éltesse a Szent Imre-óvodát! Tíz év múlva a mai óvodások helyén újak, esetleg az időközben komoly felnőttekké cseperedettek gyermekei játszadoznak, s az így kiteljesedő kép mutatja, bizonyítja, hogy a jól megalapozott nevelés az életpálya egészére kihat.

FOTÓGALÉRIA