Evangélium
Abban az időben:
Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül.
Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.” (Mk 9,2–13)
Gondolat
Az Isten közelségének megtapasztalása zavarba ejti az embert – két okból is. Egyrészt szembesül Isten nagyságával, másrészt ebben a szembesülésben a saját kicsiny volta is félreérthetetlenül világos lesz. Ezért zavarodik össze Péter a színeváltozás hegyén. Szeretne megmaradni abban a légkörben, mert érzi, valami rendkívüli, valami igen jó történik, le akar sátorozni ebben az érzésben.
Az ember feladata azonban ebben a világban nem az, hogy ilyen vagy olyan érzésben időzzön, hanem az, hogy munkálkodjék az üdvösségén, szeretetben éljen másokkal, kapcsolatban a Jóistennel és elfogadja saját határait is.
