A novemberi elsőszombati Mária-köszöntőn Csíksomlyón a hit, a remény és az isteni szeretet üzenete került a középpontba. Kovács Csaba Antal ferences szerzetes szentbeszédében Mária példáját állította a hívek elé, aki a nehézségek ellenére is rendületlenül bízott fiában.
„A Szűzanya nem veszítette el a hitét, a reményét, bízott az Ő egyszülött fiában. Mária a nehézségek láttán is megmaradt fia követőjeként.” – hangsúlyozta Kovács Csaba Antal ferences szerzetes az elsőszombati Mária-köszöntőn Csíksomlyón.




Az ünnep szónoka rámutatott: „Az elmúlt napokban sokan keresték fel a temetőket, ahol a sírokon álló keresztek Isten irántunk érzett szeretetére emlékeztetnek. Jézus a kereszten életét adta értünk, és mindazokért, akik rá tekintenek. Amikor a keresztre nézünk, Jézusra tekintünk: arra, akit szeretünk, és akiről tudjuk, hogy ő is szeret bennünket.”



Az ünnepre ezúttal is ezrek zarándokoltak. A délután négy órakor kezdődő imaórát a gyimesi hívek vezették, az egy órával későbbi áhítatot pedig a csíkszentsimoniak. A szentmisét követően ugyancsak ők imádkozták a zarándokokkal a fájdalmas rózsafüzért.
A Mária-köszöntőt a kegyhely YouTube-csatornája, a Mária Rádió és a Mária Tv élőben közvetítette.
A következő Mária-köszöntő december 5-én lesz.
Biró István ferences sajtóreferens








