† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Mt 5,1-12a
Az idei liturgikus naptár sajátossága, hogy november 1-je, mindenszentek főünnepe vasárnapra esik. Így az évközi 31. vasárnap helyett ma azokra a szentekre tekintünk, akik már eljutottak az örök boldogságra. Az ünnep egyúttal arra is emlékeztet bennünket, hogy az életszentség nem néhány kiválasztott ember kiváltsága, hanem mindannyiunk közös hivatása.
De mit is ünneplünk mindenszentekkor, és miben különbözik ez a másnapi halottak napjától? Mindenszentek főünnepe és halottak napja egyházunkban már korai időktől jelen lévő ünnep, előbbit a 700-as évek közepétől, utóbbit a 900-as évek végétől tartja számon az egyház. Amíg a mindenszentek főünnepe esetében a megdicsőült egyházra tekintünk, addig a halottak napja kapcsán a szenvedő egyház kerül előtérbe. Miért fontos erről beszélni vagy egyáltalán szót ejteni? Talán az első és megkerülhetetlen válasz az lehetne, hogy azért, mivel a halál, az elmúlás mindannyiunk osztályrésze, hiszen minden emberi élet véges, elmúlik, és ez nem akarat vagy döntés kérdése. Szépen fogalmazza meg ezt Szent II. János Pál pápa: „Ez az ünnep arra szólít fel bennünket, hogy tekintetünkkel azoknak a végtelen sokasága felé forduljunk, akik már eljutottak a boldog hazába, és megjelöli számunkra azt az utat, amely e felé a cél felé vezet bennünket. A Paradicsom szentjei és boldogjai minket, földi zarándokokat arra emlékeztetnek, hogy mindenekelőtt az ima jelenti mindennapi támaszunkat ahhoz, hogy ne veszítsük szem elől az örökkévalóságra szóló elhivatottságunkat.”
A mai ünnep kapcsán az evangéliumban Jézus programbeszédét halljuk, avagy a nyolc boldogságról tanít a Mester. A fogalom görögül a makarios, amely a Szentírásban nem érzelmi állapotra utal, hanem olyan lelkiállapotra, amelyben Isten részesíti az embert, egyfajta kegyelmi állapot, amely nem a külső körülményektől függ, mondhatnánk úgy is, hogy „Istentől megáldott állapot”, és amely nem csupán az eljövendő élet sajátossága, hanem az Istennel és Istenben megélt „itt és most” valósága. Ez pedig nem más, mint a szent élet ajándéka, vagyis az életszentség, amely „minden keresztény ember közös hivatása”. Olyan egyetemes hivatás, amely mindenkit „kötelez” – ahogyan néhai szentatyánk, Ferenc pápa mondja a Gaudete et exultate kezdetű apostoli buzdításában. Mindenszentek ünnepe, valamint halottak napja rávilágít és emlékeztet bennünket életünk lényegi igazságára, mégpedig arra, hogy életünk megismételhetetlen csodája csakis Istenben nyerheti el igazi értelmét, benne teljesedhet ki igazán.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 44. számában.
