Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján, a Szent Ferenc év kapcsán az egész ferences család és a katolikus Egyház hálával emlékezik arra az emberre, aki életével új lendületet adott az evangéliumi egyszerűség, a testvériség és a Krisztus-követés eszményének. Egyszerűségében is kimeríthetetlen gazdagságot hordozó lelki örökségét ma azok a szerzetesek és szerzetesnők viszik tovább, akik a ferences lelkiség szellemében szolgálnak a plébániákon, az iskolákban, az óvodákban, a kórházakban, a különböző közösségekben, mindenütt Isten jelenlétét keresve, és mindent befogadva, ami Tőle származik. A ferences lelkiség a temesvári egyházmegyében is élő valóság, Szent Ferenc nyomában ma is sokan járnak közöttünk. Az alábbiakban egy interjút olvashatnak Marie Therese Gabor nővérrel, a Jézus és Mária Szent Szívének Leányai Ferences Nővérek karánsebesi közösségének elöljárójával.
Hogyan került kapcsolatba a ferences lelkiséggel?
A ferences lelkiséghez természetes módon kerültem közel, azoknak az embereknek köszönhetően, akikkel az évek során találkoztam, valamint annak a közösségnek a révén, amelyben felnőttem: a Bákó megyei Lujzikalagor római katolikus plébániáján. Ebben a közösségben régebben is és ma is a minorita ferences testvérek végeznek lelkipásztori szolgálatot, jelenlétük és példájuk pedig mély nyomot hagyott az életemben és a személyiségem alakulásában. A kommunizmus bukása után kezdtem közelebbről megismerni ezeket a szerzeteseket. Emlékszem, eleinte a ruhájukról ismertem fel őket, majd fokozatosan felfedeztem, mi rejlik e külső jel mögött: a hit egyszerű, örömteli megélésének és az emberekhez való közelségnek egy sajátos módja.
Különösen fontos emlék számomra 1990, amikor a lujzikalagori plébánián megnyílt a ferences noviciátus. Az év őszén az első novíciusok megkezdték felkészülésüket a szerzetesi életre és a fogadalomtételre. Nekünk, a közösség tagjainak újdonságot jelentett, és bizonyos értelemben lenyűgöző volt látni azokat a fiatalokat, akik arra vágytak, hogy életüket Istennek szenteljék, és Szent Ferenc szellemében kövessék Krisztust.
Abban az időben a plébánia kórusában énekeltem, a nagy ünnepeken pedig ezek a testvérek is eljöttek, és velünk együtt énekeltek. Nagyon vidámnak, örömtelinek, közvetlennek láttam őket, akik természetes módon élték meg a hitüket. Örömük mély benyomást tett rám, és elgondolkodtatott, vajon mi teszi lehetővé számukra, hogy így éljenek. Azt hiszem, anélkül, hogy akkor tudatosult volna bennem, a testvérekkel való találkozások révén kezdtem felfedezni a ferences lelkiséget: az egyszerűséget, a testvériséget, az örömöt és azt a képességet, hogy Istennel az élet egyszerű dolgaiban is találkozhatunk.
A ferences lelkiséghez való közeledésem tehát nem olvasmányélménnyel kezdődött, hanem egy személyes élettapasztalattal, mindenekelőtt fiatal szerzetesek és ferences szerzetespapok tanúságtétele révén. Életmódjuk felébresztette bennem a vágyat, hogy többet tudjak meg, és megértsem, mit is jelent valójában Szent Ferenc szellemében élni az evangéliumot.
Ezt követően négy éven át imádkoztam a Jóistenhez és a Boldogságos Szűz Máriához, hogy mutassák meg számomra azt az utat és helyet, amelyet nekem készítettek. Végül úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy megtegyem a következő lépést. Így 1994-ben elhatároztam, hogy Karánsebesre megyek, egy ferences atyától hallottam, hogy ott ferences nővérek élnek. Azóta vagyok tagja annak a ferences nővérközösségnek, amelyet Clara Pfaender anya alapított 1860-ban.
Hogyan élte meg a ferences lelkiséget azokon a helyeken, ahol eddig szolgált: az ifjúsági pasztorációban, a római általános rendházban, most pedig Karánsebesen?
A Temesváron töltött évek, amikor az egyházmegye ifjúsági pasztorációs referenseként dolgoztam, örömmel, szép találkozásokkal, csodálatos emberekkel, különleges élményekkel és olyan emlékekkel gazdagították a lelkemet és az életemet, amelyeket ma is szeretettel őrzök. Úgy gondolom, hogy a ferences lelkiség az ifjúsági pasztorációban elsősorban egyszerű, közvetlen, a viszontlátás örömével teli találkozásainkban nyilvánult meg, valamint abban a közös vágyban, hogy keressük Krisztust, és találkozzunk vele. Ezeken az alkalmakon arra törekedtünk, hogy olyan légkört teremtsünk, amelyben minden fiatal úgy érezheti, hogy befogadják, meghallgatják és értékelik. Ezt a testvéri lelkületet Szent Ferenc példája ihlette, és halála után 800 évvel is erre ösztönöz bennünket.
Az éves ifjúsági pasztorációs tervben szereplő tevékenységek – imádság, katekézis, párbeszéd, képzés, de játékok és szabadidős programok is – révén igyekeztünk egyszerű és természetes módon közel kerülni a fiatalokhoz. Azt szerettük volna, hogy minden találkozás több legyen puszta programnál: alkalom arra, hogy jobban megismerjük egymást, örüljünk egymásnak, megosszuk egymással élményeinket, és közösen fedezzük fel Krisztust. Ezen az úton a hit összefonódott a barátsággal, a testvériséggel és az együttlét örömével. Mindenekelőtt személyes példánkkal próbáltuk megmutatni nekik, hogy a keresztény élet nem teher vagy szabályok sorozata, hanem olyan út, amelyet szabadságban, szeretetben és örömben járhatunk. Magatartásunkkal, találkozásainkkal és a fiatalokhoz való közelségünkkel azt szerettük volna közvetíteni, hogy az evangélium egyszerűen és hitelesen is megélhető, az Istennel és az embertársainkkal való kapcsolatban. Ebben az értelemben az ifjúsági pasztoráció számunkra nem csupán lelkipásztori tevékenység volt, hanem közösen megtett út: fiatalok, papok és nővérek tanultak egymástól, együtt keresték Krisztust az imádságban, a testvéri közösségben, a szolgálatban és az együttlét örömében.
A római általános rendházban végzett szolgálatom – általános titkárként és általános gazdasági felelősként – értékes tapasztalatot jelentett számomra a nemzetköziség, a közösség és a személyes fejlődés terén. A különböző országokból és kultúrákból érkező nővérekkel való együttélés segített mélyebben megérteni, hogy egy közösség gazdagsága nem az egyformaságban rejlik, hanem abban a képességben, hogy tisztelettel, nyitottsággal és a köztünk lévő különbségek iránti hálával tudunk együtt élni.
Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy toleránsabb legyek, elfogadjak más gondolkodásmódokat, valamint a valóság szemlélésének és megélésének különböző módjait. Ugyanakkor felfedeztem, mennyire gazdagíthatjuk egymást saját kultúránkkal, tapasztalatainkkal, hitünkkel és érzékenységünkkel. A közösségben megtapasztalt sokféleség arra ösztönzött, hogy túllépjek saját nézőpontomon, és nagyobb nyitottsággal, rugalmassággal tekintsek a különböző helyzetekre.
Ennek az időszaknak fontos részét képezte az a lehetőség is, hogy részt vehettem a Rendfőnöknők Nemzetközi Uniója, illetve a Ferences Család által szervezett szimpóziumokon, műhelymunkákon és képzési találkozókon. Ezek az alkalmak lehetőséget adtak arra, hogy különböző emberekkel, gondolatokkal és látásmódokkal ismerkedjem meg, és bizonyos helyzeteket új szemszögből lássak.
Az ilyen találkozások során folytatott párbeszéd, tapasztalatcsere és közös elmélkedés kitágította a látókörömet, és arra bátorított, hogy ne korlátozzam magam a dolgok egyetlen értelmezési módjára. Megmutatták, hogy a sokféleség, ha a tisztelet, a párbeszéd és a közösség szellemében éljük meg, nem elválaszt, hanem gazdagít bennünket. Segít abban, hogy együtt fejlődjünk, szélesítsük látókörünket, és testvériesebb, nyitottabb, egyetemesebb közösséget építsünk.
Ebben az összefüggésben még mélyebben megértettem ferences karizmánk egyetemességét is. Ez a karizma különböző kultúrákban is megélhető, és mindegyik kultúra sajátos kifejezésmóddal, új érzékenységgel és különleges gazdagsággal járulhat hozzá. A római tapasztalat tehát segített felismernem, hogy a sokféleség nem akadálya a testvériségnek, hanem éppen az a közeg lehet, amelyben a testvériség kialakul és elmélyül.
A karánsebesi közösség elöljárójaként végzett szolgálatom pedig még inkább megértette velem, hogy ferences szellemben a tekintély nem annyira irányítást, mint inkább szolgálatot jelent. Olyan felelősség ez, amely közelséget, nyitottságot, megértést, megkülönböztető képességet és mindenekelőtt a közös építkezés szándékát kívánja meg.
Fontos, hogy legyen időnk meghallgatni egymást, megosztani mindazt, amit átélünk, beszélni örömeinkről és kezdeményezéseinkről, de a nehézségeinkről is. A közösség képzési alkalmai szintén fontosak, nemcsak a lelki témák elmélyítése, hanem emberi és testvéri fejlődésünk szempontjából is.
Az időben történő kommunikáció és tájékoztatás elengedhetetlen egy olyan közösség számára, amely egységben szeretne élni. Ezért igyekszünk közösen megszervezni a különböző tevékenységeket, meghallgatni egymás javaslatait, majd azokat meg is valósítani.
Ugyanilyen fontos, hogy tudjunk segítséget kérni. Számomra az, hogy kimondom: „segítségre van szükségem”, nem a gyengeség jele, hanem annak elismerése, hogy nem tudunk mindent egyedül megtenni, és hogy minden embernek van valamije, amivel hozzájárulhat a közösség életéhez. A segítség kérése és elfogadása hozzájárul a bizalom, a kölcsönös felelősségvállalás és az igazi testvériség kialakulásához.
Ebben az értelemben a vezetés inkább a közösség kíséréseként értelmezhető. Ez jelenlétet, odafigyelést, útmutatást, bátorítást, tájékoztatást és az egység megteremtésének képességét feltételezi, ugyanakkor azt is, hogy szükség esetén vállaljuk a döntések meghozatalát. Szent Ferenc szellemében a tekintély a szolgálatban, a testvériségben és az egyes személyek iránti gondoskodásban nyeri el valódi értelmét. Így minden nővér arra kap meghívást, hogy tevékenyen részt vegyen a közösség életében, és felelősséget vállaljon a közjóért, valamint a közösség küldetéséért.
Hogyan látja a ferences lelkiség időszerűségét a mai világban? Melyek a jelenkor kihívásai? Hogyan lehet hitelesen továbbadni a ferences örömöt, szabadságot és természetességet?
Szent Ferenc találkozása Krisztussal mély megtéréshez vezetett. Ettől kezdve egyetlen vágy vezérelte az életét: az evangéliumot akarta élni magyarázkodás és megalkuvás nélkül, szegénységben, testvériségben és békében. Szent Ferenc mély kapcsolata Krisztussal és radikális életválasztása révén rendkívüli módon testesítette meg a béke eszményét. Számára a béke nem pusztán a konfliktusok hiányát jelentette, hanem az igazságosság, a testvériség és a kiengesztelődés útját.
Ez az üzenet ma különös erővel szólal meg a megosztottság, háborúk és ökológiai válságok által annyira megtépázott világunkban. Ferenc arra hív bennünket, hogy a békét mindennapi elköteleződésként éljük meg, amely mindannyiunk részvételét megkívánja ahhoz, hogy a világ igazságosabbá és testvériesebbé váljon. Szent Ferenc nem akarta erővel ráerőltetni hitét másokra, hanem ajándékként kívánta felkínálni a békét. Megmutatta, hogy az igazi békéhez minden ember méltóságának elismerésén keresztül vezet az út, még azok esetében is, akik nagyon különböznek tőlünk. Éppen ezért Szent Ferenc nem csupán a múlt alakja: tanúságtétele ma is erőteljesen megszólítja korunk embereit, akik konfliktusokkal, egyenlőtlenségekkel és ökológiai válságokkal szembesülnek.
Élete arra késztet bennünket, hogy újragondoljuk a világban való jelenlétünket. Arra hív, hogy fedezzünk fel egy hitelesebb, bizalomra és odafigyelésre épülő kapcsolatot Istennel; testvériesebb, emberibb kapcsolatokat másokkal, amelyeket a kölcsönös gondoskodás és elfogadás jellemez; valamint tiszteletteljesebb viszonyt a teremtett világgal, amelyet ajándéknak tekintünk, nem pedig kizsákmányolásra szánt tárgynak. Ebben az értelemben Szent Ferenc megkérdőjelez minden olyan hatalmi törekvést, amely igazolni próbálja az uralkodást, az erőszakot vagy a közömbösséget. Ehelyett a szolgálatra és az irgalmasságra épülő szemléletet kínál. Útja arra emlékeztet bennünket, hogy az igazi nagyság nem a birtoklásban vagy a parancsolásban rejlik, hanem az önátadásban, a gondoskodásban és abban, hogy összhangban éljünk minden teremtménnyel.
Hogyan kerülhetnek közelebb a mai fiatalok Szent Ferenc lelkiségéhez?
Úgy gondolom, Szent Ferenc ezt mondaná a fiataloknak: „Kedves fiatalok! Ne engedjétek, hogy a birtokotokban lévő dolgok fontosabbá váljanak, mint azok az emberek, akikkel találkoztok. Szabaduljatok meg az anyagi javakhoz való túlzott ragaszkodástól, hogy szívetek nyitott maradhasson az igazi kapcsolatokra és a szeretetre.
Ne elégedjetek meg kevéssel, és ne féljetek keresni az élet mélyebb értelmét. Merjétek feltenni magatoknak a kérdést: mi tesz benneteket igazán boldoggá, és mi adhat értéket és szépséget az életeteknek?
Az igazi boldogságot nem abban találjátok meg, amit birtokoltok, sem a hatalomban vagy a gazdagságban, hanem azokban a kapcsolatokban, amelyeket építetek, abban a jóban, amelyet tesztek, és abban a szeretetben, amelyet készek vagytok másoknak adni.
Ezért kezdjétek a saját szívetekkel. Szabadítsátok meg az önzéstől, az egyre több birtoklásának vágyától, attól az igénytől, hogy mások fölé emelkedjetek, és engedjétek, hogy a szeretet átalakítson benneteket.
Válasszátok az egyszerűséget, ne lemondásként, hanem szabadságként. Ne várjatok arra, hogy előbb megváltoztassátok a világot, mielőtt önmagatokon változtatnátok. Minden jóságos gesztus, minden szeretettel megélt találkozás és minden másokért végzett cselekedet imádsággá válhat.
Tegyétek tehát életeteket élő imádsággá. Engedjétek, hogy az evangélium megmutatkozzon abban, ahogyan szerettek, ahogyan másokhoz viszonyultok, és ahogyan élni szeretnétek.
Ha pedig megőrzitek szívetekben az egyszerűséget, a hitelességet és az örömöt, a ferences lelkiség nem csupán követendő eszmény lesz számotokra, hanem életforma, az evangélium mindennapi megélésének módja.”
Milyen találkozások, közösségi alkalmak és tapasztalatok segíthetik a fiatalokat abban, hogy Szent Ferencet ma is időszerű szentként fedezzék fel?
A fiatalok olyan közösségekben fedezhetik fel Szent Ferencet, ahol úgy érzik, hogy befogadják, meghallgatják és bevonják őket a közös tevékenységekbe, nem pedig megítélik őket. Ilyenek lehetnek az imacsoportok, az önkéntes tevékenységek, a találkozók, a zarándoklatok, a szabadidős programok, valamint a nehéz helyzetben lévő emberekről és a teremtett világról való gondoskodást szolgáló különböző kezdeményezések. Az ilyen tapasztalatok nemcsak találkozási lehetőséget kínálnak a fiataloknak, hanem alkalmat is arra, hogy konkrét élményeken keresztül fedezzék fel az evangélium értékeit és a ferences lelkiséget.
Egy másik fontos szempont a példaképek szerepe. A fiataloknak olyan emberekkel kell találkozniuk, akik saját életükkel mutatják meg, hogy az általuk hirdetett értékek valóban megélhetők. Egy egyszerű, hiteles, segítőkész és közvetlen ember tanúságtétele olykor többet mond sok szónál. A szerzetesnővérek, a szerzetestestvérek, a papok, a nevelők, az önkéntesek vagy a közösség más tagjai valódi példaképekké válhatnak a fiatalok számára, ha életük élő evangéliummá lesz. Ebben az értelemben Szent Ferenc példaképpé és viszonyítási ponttá válhat a fiatalok számára, nemcsak azért, aki volt, és amit tett, hanem mindenekelőtt azokért az értékekért, amelyeket megélt, és amelyek ma is időszerűek: az egyszerűségért, a közösségért, a szegényekhez és a nehéz helyzetben lévőkhöz való közelségért, a békéért, az örömért és az egész teremtett világról való gondoskodásért.
Szent Ferenc, amikor emberekkel találkozott, így köszöntötte őket: Buon giorno, buona gente! – vagyis „Jó napot, jó emberek!” Ez azt jelentette, hogy mindenekelőtt a másik emberben rejlő jót ismerte fel.
Úgy gondolom, éppen ebben rejlik a ferences lelkiség szépsége: abban, hogy nem gyanakvással vagy közömbösséggel, hanem jósággal, örömmel és békével fordulunk embertársaink felé.
A ferences köszöntéssel szeretném zárni gondolataimat: Béke és jóság! Válasszuk azt, hogy mindennap világosságot és jóságot sugározunk, békét viszünk oda, ahol nyugtalanság uralkodik, és reményt oda, ahol szükség van rá. Mert a világ megváltoztatása mindannyiunkkal kezdődik: azzal, ahogyan élni és embertársainkkal bánni választunk. Csak jósággal és békével tudunk valóban változtatni valamit azon a világon, amelyben élünk.
Köszönjük a beszélgetést!
