Kitüntették Bernád Rita-Magdolnát, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár igazgatóját

0
40

A XVII. Székelyföld Napok rendezvénysorozat keretében október 15-én, csütörtökön átadták az Orbán Balázs-díjakat a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Idén Vargha Mihály szobrászművész, Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár igazgatója és Bocskay Vince szobrászművész részesült elismerésben.

Az Orbán Balázs-díjat Hargita, Kovászna és Maros megye közösen adományozza azoknak, akik munkásságukkal Székelyföld fejlődését, a szülőföldön való megmaradást és közösségi értékeink megőrzését szolgálják.

Az idei Márton Áron-emlékév szellemiségéhez kapcsolódva az elismerést Székelyföld olyan kiemelkedő személyiségeinek ítélték oda, akik életükkel és munkásságukkal hozzájárulnak a kulturális és keresztény értékek megőrzéséhez és továbbadásához, miközben elkötelezetten szolgálják közösségüket.

Hargita megye díjazottja Bernád Rita-Magdolna levéltáros, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár igazgatója. A díjat az erdélyi katolikus egyházi örökség megmentéséért, megőrzéséért és hozzáférhetővé tételéért végzett negyedszázados, elhivatott munkájáért, valamint Erdély történelmi és kulturális értékeinek őrzéséhez való példaértékű hozzájárulásáért kapta.

A Hargita megyei tanács részéről Bíró Barna Botond tanácselnök adta át a kitüntetést, a laudációt pedig Portik Zsolt megyei tanácsos olvasta fel.

Bernád Rita-Magdolna 1977-ben született Gyergyószentmiklóson. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Egyetemi tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten folytatta, gyakorlatait a Batthyaneumban, a Gyulafehérvári Teológia könyvtárában és a Magyar Országos Levéltárban töltötte.

2000 októberében, alig huszonhárom évesen a Gyulafehérvári Főegyházmegye levéltárosa lett – ő lett az intézmény első világi (és nő) levéltárosa –, aki egy félig rendezett, egy kilométernyi iratanyagot vett át, kezdetben teljesen egyedül. A szakma elsajátításáért négy éven át, kéthetente utazott éjszakai vonatjáratokkal Gyulafehérvár és Budapest között az ELTE posztgraduális levéltáros-képzésére, párhuzamosan végezve gyulafehérvári levéltárosi munkáját is. 2012-ben „Az erdélyi római katolikus egyházi levéltárak és a történelem segédtudományai” című értekezésével történészdoktori címet szerzett.

Egyik legnagyobb érdeme, hogy nemcsak rendszerezte és felelősen őrizte a rá bízott érsekségi és káptalani levéltári gyűjteményt, de egész intézményrendszert hozott létre, hogy a központtól távoli egyházi levéltári forrásokat is megmentse és hozzáférhetővé tegye. Kilenc egyházmegyei gyűjtőlevéltár jött létre az ő szakmai irányításával Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, illetve Szamosújváron kettő: egy örmény, és egy római katolikus gyűjtemény. Ehhez éveken át egyedül, majd bővülő munkatársi körével személyesen keresték fel a (szórványban sokszor már elnéptelenedett) plébániákat, hogy kimentsék a pusztulás veszélyének kitett, évszázados iratokat. Már az egyházmegye szinte minden plébániájának anyagát feldolgozták, közel két folyókilométernyi iratanyaga vált kutathatóvá. A kilenc gyűjtőlevéltár évente mintegy 250 kutatót fogad, ma már tizenegy munkatárssal működik az intézményrendszer. Kezdeményezésére és vezetésével, magyar kormánytámogatást segítségül hívva,  a csíksomlyói/ csobotfalvi levéltár mellett könyvrestauráló műhely létesült, amellyel még magyarországi egyházi levéltárak is alig rendelkeznek.

Munkáját 2019. augusztus 20-án Budapesten a rangos magyar állam által odaítélt szakmai díjjal, Pauler Gyula-díjjal ismerték el – harmadik erdélyi magyarként a díj történetében. 2024. április 9-én az általa vezetett Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár nyerte el, elsőként határon túli intézményként, az Év Egyházi Levéltára díjat (2023-ban), amelyet a Magyar Levéltárosok Egyesülete ítélt oda. Munkája túlmutat a levéltári rendezésen: szerzőként és szerkesztőként számos szakkönyv és tanulmány fűződik nevéhez, magyar, román és angol nyelven teszi közkinccsé az erdélyi történelem pótolhatatlan forrásanyagát nemcsak a történészi szakma, de a szélesebb közönség részére is. A gazdag erdélyi kulturális örökség elfeledett rétegeiből hatalmas kutatómunkával olyan gazdag életműveket  tesz újra hozzáférhetővé, mint a gyergyói születésű 19. századi nagy intézményteremtő, Fogarasy Mihály püspök, akiről kiállítást és kiadványt is szerkesztett. Szülőföldje iránti felelőssége a szakmai területén túlra mutató értékmentésre is sarkallja, erre példa az általa szerkesztett A gyergyói Szent Miklós-templom kincsei című album.

Négy gyermek édesanyjaként, intézményépítőként, rangos szakmai műhelyvezetőként, kiváló intellektuális teljesítmények leltéteményeseként példája erőt és bátorságot ad a fiataloknak: kitartással és elszántsággal a legnagyobb akadályok is leküzdhetők. Nemcsak pótolhatatlan szellemi kincseket mentett meg a pusztulástól és adott vissza a tudományos világnak, hanem működő, mindenki számára hozzáférhető intézményrendszert épített, amely az erdélyi magyar kultúra bázisát, annak sok szempontból porladozó oszlopait erősíti meg.

Fotó: Maros Megyei Tanács