Október 4-én, egy kellemes őszi vasárnap délután Rigósfürdő közössége ünnepelni gyűlt össze. A helybeliek a lippai római katolikus plébánia támogatásával egy régi, értékes hagyományt elevenítettek fel: a zarándoklatot az egykori fürdőtelep területén található történelmi Mária-barlanghoz.
Az ünnepség az egykori katolikus templom közelében, a Falumúzeum előtt kezdődött. A múzeumot Eugenia Suricescu és Sabina Sârbu alapította a helybeliek segítségével. Itt áll egy éve az az újonnan emelt képoszlop, amely az erdőben található Mária-barlangban egykor elhelyezett Szűz Mária-kegykép hű másolatát őrzi. A szomszédos településekről, valamint Lippáról és Temesvárról érkező vendégeket a házigazdák szerény szeretetvendégséggel fogadták. A találkozás alkalmat adott a beszélgetésre, az ismerkedésre és a közös zarándoklatra való lelki felkészülésre.
Az egybegyűlteket Sabina Sârbu köszöntötte, majd egy szülőfalujának szentelt megható verset szavalt el. Ezt követően Cădărean Ion lippai plébános vezetésével közös imádságra került sor, majd a zarándokok elindultak a régi Mária-barlang felé. Az út során a résztvevők magukkal vitték a Szűz Mária-kegykép másolatát, Mária-énekeket énekeltek, imádkoztak, és közben régi történeteket, emlékeket idéztek fel. Többen nosztalgiával emlékeztek azokra az időkre, amikor a barlanghoz rendszeresen szerveztek zarándoklatokat. A közös út így nemcsak vallási esemény volt, hanem a múlt és a jelen közötti kapcsolat megerősítésének alkalma is. A barlanghoz érkezve a résztvevők közösen elimádkozták a loretói litániát, a Szűzanya közbenjárását kérve.
A zarándoklatot követően a közösségi együttlét folytatódott. A szervezők meleg teával és agapéval fogadták a résztvevőket, akik a közösen átélt élményekről beszélgettek, és azzal az elhatározással tértek haza, hogy ezt a szép hagyományt a jövőben is szeretnék megőrizni. A rigósfürdői találkozó ismét megmutatta, hogy a közös hit, a múlt iránti tisztelet és az együttlét öröme képes összekötni az embereket.
Adrian Pășcălău
A zarándoklatról a helyi közösség egyik tagja, Luca asszony is beszámolt a közösségi médiában. Bejegyzésében különösen a település vallási és nemzetiségi sokszínűségére, valamint a hagyományok megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet:
„A községhez tartozó településeken ma már talán mindössze három-négy, nagyon idős katolikus vallású lakos él. Mivel ezen a vidéken a különböző nemzetiségű közösségek mindig is békében éltek egymás mellett, kialakult egy olyan helyi csoport, amely a hagyományos, lelki és kulturális értékek megőrzéséért dolgozik. Ennek köszönhető, hogy tegnap megtartottuk a körmenetet is a kegyképpel. Onnan indultunk, ahol a kegykép másolata jelenleg található, elzarándokoltunk arra a helyre, ahol annak idején megtalálták, majd visszatértünk a rigósfürdői Kulturális Központ elé, ahol tavaly elhelyezték.
A kiállított kegykép a Temesvári Római Katolikus Püspökség által jóváhagyott másolat. Az eredeti kegyképet ma is a temesvári püspökség épületében őrzik, abban a helyiségben, ahol naponta szentmisét mutatnak be. (…) Különösen szép volt, hogy a résztvevők között a katolikusok és az ortodoxok aránya szinte egyenlő volt. A kezdeményezés, a szervezés és az előkészületek pedig hozzánk, helybeliekhez kötődtek, akik ma itt élünk. Ezúttal a környékbeli katolikusok voltak a vendégeink!
Emlékezetes nap volt, tele harmóniával, hittel, egymás vallásának tiszteletével, békével, együttérzéssel, örömmel és jókedvvel. Mindez Isten és a Boldogságos Szűz Mária áldásának köszönhető. Isten segítsen bennünket!”
Néhány adat a rigósfürdői zarándoklatok történetéből
Fényes Elek: Magyar országnak, ‘s a’ hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben (1836) című művében német nevén, Neuhofként említi e helységet, amelyhez hozzáfűzi: német-oláh falu Lippához délre 1 1/2 órányira: 214 kath., 112 n. e. óhitű lak., kath. paroch. templommal, ásványos fördővel, 3-ik osztálybeli határral, 14 6/8 egész jobbágytelekkel. F. U. Potyondy Anna, gróf Buttlér.
A falu római katolikus temploma 1846-ban épült, titulusa: Sarlós Boldogasszony (július 2.). A környékbeli hívő nép azonban nem elsősorban a templombúcsú alkalmából érkezett Rigósfürdőre, hanem az itteni erdőben található, szerény méretű Mária-kápolnához zarándokolt. A legenda szerint, amelyről ugyancsak Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai című kötetében olvashatnak az érdeklődők, „mikor a német gyarmatosok Neuhofot és Altringent építették és házaik alapfalaihoz a közeli sziklásban köveket fejtettek, egy Mária képre bukkantak, melyet a hegyoldalba vájt mélyedésbe illesztettek. E sziklából azután gyógyerejü forrás fakadt. Ide zarándokolt a nép, melynek ajándékaiból a Pottyondy-család kápolnát épittetett.“
Rigósfürdőt Magyar Zoltán: A csodás képmás – Kegyképekhez fűződő mondák a magyar folklórban című tanulmánya is megemlíti, és a legenda alapján a szerző a Földből előkerülő kegykép kategóriába sorolja.
A Franz Anton Engl von Wagrain püspök idején, 1771-1772-ben alapított településről és plébániáról, a kegyhelyről, valamint a zarándoklatokról Erhard Recktenwald bánsági pedagógus és helytörténész így írt a 2015-ös Banater Kalender / Bánsági Kalendáriumban (szerkesztő: Dr. Walther Konschitzky): „Egy széles sétány vezetett a zarándokkápolnához, amelyen a kegykép állt: a Szűzanya a kis Jézussal a karján. A legenda szerint a képet ezen a helyen találták meg. (…) Nincsenek írásos feljegyzések arról, hogy mikor kezdődött a kegyképhez való zarándoklat. Köztudott, hogy már az első világháború előtt is zarándokoltak körmenetek Rigósra. A legenda szerint egy égi jel kulcsfontosságú volt a kápolna építésében: a gyógyító forrás keresése közben a munkások Szűz Mária kormos képére bukkantak. Elvitték a rigósi templomba. Másnap reggel azonban a kép visszakerült oda, ahol az erdőben megtalálták. Ez még kétszer megismétlődött. Ekkor Anton Nägele egy kápolnát vájatott a puha homokkőbe, és azt téglából kiépíttette. A Mária-kép egy oltáron állt, amelyet fogadalmi tárgyak, mankók és a meggyógyultak hálaadó táblái vettek körül. Oldalt egy-egy padsor állt; egy magas kovácsoltvas kapu nappal betekintést engedett a kápolnába. A kápolna fölötti dombon épült a keresztút, ahol egy magas kőkereszt is helyet kapott. Nem tudni, hogy az Alexander Bonnaz püspök által a rigósi templomnak adományozott pénz egy részét 1892-ben felhasználták-e a kápolna berendezésére.
A két világháború között sok zarándok érkezett Rigósfürdőre: svábok Németbencsekről, németek és sokácok Rékásról, Sztancsafalváról a szlovákok, valamint kisebb csoportok Újaradról, Öthalomról és más falvakból. A németremeteiek először kitérőt tettek a Rigósfürdő melletti völgybe; ahol egy fakereszt mellé virágokat helyeztek és gyertyákat gyújtottak. Jakob Hutterer tanító később megtudta, hogy bosnyák ferenceseket temettek itt tömegsírba. Elárulták őket, mert ezen a helyen remeteséget és kápolnát tartottak fenn, és a török időkben az efféle vallási tevékenységet halállal büntették. Már 1812-ben Pottyondy Tamás, az első birtokos felesége itt egy fa kápolnát építtetett. A megtalált, bizánci stílusú Mária-ikon pedig arra enged következtetni, hogy a gyógyforrásnál egykor egy remeteség állt. A középkorban Mária a kis Jézussal, arany glóriával, Isten gyógyító akaratának és valóságának megtestesítője volt. A görög betűk jelentése az ikon felső részén: Mária, Isten Anyja, és Jézus, a világ Megváltója, míg az alsó részen, cirill betűkkel egy név és egy évszám olvasható: Prineo Stefan Antonović 1870 (felajánlva (?) Stefan Antonović 1870). A kápolna bezárása után annak berendezését a rigósfürdői templomba vitték. Jelenleg a Mária-kép a temesvári püspöki kápolna oltárán található, ahol minden reggel szentmisét celebrálnak. A környék számos kisebb-nagyobb barlangja, amelyeket gyermekként csak csoportosan mertünk felkeresni, szintén arra enged következtetni, hogy itt egykor remeteség lehetett.”
A kegykápolna sajnos a kommunista diktatúra évtizedei alatt elpusztult, mára csupán a homokkőbe vájt üreg, néhány történelmi adat, a legenda, valamint az egykor ide zarándokló, itt fohászkodó, a Szűzanyát tisztelő hívek hitbuzgóságának emléke maradt.
