Immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg temesvári gyermekek és fiatalok számára a Krassó-Szörény megyei horvát katolikusok lakta faluban Kengyeltón / Rafnikon a Katolikus Tábort 2026. augusztus 24-28. között. Az idei tábor mottója Izajás próféta könyvéből való: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak: az enyém vagy.” (Iz 43,1). Három résztvevő fiatal élménybeszámolóját olvashatjuk.
„Idén voltam először ebben a táborban. Nagyon tetszett az összes program, és felemelő volt látni, hogy mindenki tiszta szívvel jött el: azzal a szándékkal, hogy közelebb kerüljön Istenhez, és közben jó környezetben kapcsolódjon ki. A segítődiákok végtelenül kedvesek voltak és mindenben támogattak bennünket.
Az egyik kedvenc programom a szentségimádás volt, amely mélyen megérintette a lelkem. Csodálatos érzés volt imában beszélgetni Istennel, majd tőle erőt kapni. Nagyon élveztem a számháborút is és a játékokat a faluban. Azzal az útravalóval térek haza, hogy soha nem szabad félnünk. Ahogyan a tábor mottója is mondja: bármilyen messze is kerüljünk Istentől, Hozzá mindig visszatérhetünk, mert Ő mindig tárt karokkal vár bennünket és elfogad.
Minden reggel Babu néni kedves mosolya várt minket az udvaron, nagyon finom ételeket készített nekünk. Nagyon örülök, hogy Ivonics Cosmin kispap is velünk táborozott, sokat tanultunk tőle és jókat beszélgettünk vele. Nagyon hálás vagyok Zsolt atyának, hogy lehetővé tette ennek a tábornak a megvalósulását, és hogy fáradhatatlanul segít minket Isten útján járni. Ugyancsak szívből köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a felejthetetlen élményhez. Ez a tábor leírhatatlan boldogságot adott nekem, ezért teljes szívből ajánlom mindenkinek.” (Lukács Erika, VI. osztály)



„Az idei katolikus táborban tizenegyen voltunk segítődiákok és úgy éreztem, közös volt a célunk: nap, mint nap mosolyt csaljunk a gyermekek arcára, segítsük őket, támogassuk, erősítsük a hitüket.
Mindannyian nagy szeretettel vártuk a táborozókat, hogy felejthetetlen élményeket nyújtsunk nekik. A napok során a csoportos megbeszélések lehetőséget adtak arra, hogy a fiatalok megnyíljanak egymás előtt, elmélyítsék kapcsolataikat és új barátságok alakuljanak ki. A tartalmas programok mellett a szentségimádás és az esti ima nyugalma hozta el a lelki feltöltődést és a csendet. A résztvevők arcán ragyogó őszinte mosolyok jelentették számunkra a legnagyobb örömöt és visszajelzést. Ez a pár nap nemcsak a táborozóknak, hanem nekem is sokat adott, számomra a tábor egyik gyümölcse az önbizalom megerősödése volt. (Maskulik Réka, XI. osztály)

„A tábor résztvevői minden nap egy-egy témáról beszélgethettek csoporttársaikkal és csoportvezetőikkel. A témák közé tartoztak: Kik vagyunk mi Isten szemében? Isten és ember, illetve ember és ember közötti kapcsolat, valamint, hogy keresztény küldetésünk van a tábor után is. Az előadások mellett más programokon is részt vettek a fiatalok, mint például a szentségimádás, a szentmise, kiscsoportos beszélgetés vagy a számháború, játékos vetélkedők és sok más. Nekem ez volt az első évem segítődiákként, és meglepő módon jobban megmaradtak bennem a témák, mint résztvevőként. Segítődiákként talán nagyobb a jelentősége annak, hogy elgondolkozzunk az adott témán, mivel mi kell azt kielemezzük a kiscsoportos beszélgetés során. Nagyon jó élmény volt nekem ez a tábor, úgy érzem sokat kaptam tőle.” (Kovács Emma, IX. osztály)
Forrás: temesvári egyházmegye







