Szentmisével és közös imádsággal emlékeztek vasárnap Csíkcsomortán határában azokra a csíksomlyói ferencesekre, akiket 1661-ben gyilkoltak meg a betörő török-tatár hordák. A tragédia helyszínén tartott megemlékezés a hithez való hűség, a szenvedések közepette is megőrzött remény, valamint a vértanúk máig élő öröksége köré épült.
Lelkes hívek jelenlétében tartottak emlékező szentmisét augusztus 16-án, vasárnap Csíkcsomortán határában. Azon a megrázó történelmi helyszínen, ahol 1661-ben a betörő török-tatár hordák válogatott kegyetlenséggel gyilkolták meg Somlyai Miklós csíksomlyói ferences házfőnököt és szerzetes társait.
A tragédia helyszínére, amelyet a népnyelv azóta is „pap-aratás fejeként” emleget, Csíkcsomortán, Csobotfalva, Csíksomlyó és Csíkszereda hívő közössége gyűlt össze közös imádságra és emlékezésre.
A szentmisét Albert István, Fr. Leánder OFM, a csíksomlyói ferences kolostor házfőnöke mutatta be. A liturgiát számos ferences szerzetes és egyházmegyés pap koncelebrációjával tartották meg. Leander testvér a szertartás kezdetén mély önvizsgálatra hívta a jelenlévőket. Párhuzamot vont a múlt és a jelen között: „Voltak ferences elődeink, akik életüknél is többre értékelték a hitüket. Hajlandóak voltak életüket is feláldozni hitükért. Tegyük fel a kérdést, mi hajlandók lennénk feláldozni mindent a hitünkért?”
A szentmise szónoka Gegő István Fr. Julianus OFM csíksomlyói ferences atya volt. Prédikációjában a kánaáni asszony evangéliumi történetéből indult ki. Ezzel világított rá a feltétlen bizalom lényegére. Juliánusz testvér kiemelte, hogy a hit nem a csodákhoz való jogokról szól. Nem is a számonkérésről. A hit az Istennel való mély kapcsolatot jelenti. „Amikor imádkozunk, amikor van egy betegség, amikor egy kapcsolat megromlik, ilyenkor van: Uram, nem értem. De én akkor is a tied vagyok” – fogalmazott a szónok. A ferences szerzetes emlékeztetett: az élet viharaiban és a megmagyarázhatatlan tragédiák közepette sem szabad elveszítenünk a reményt. „Lehet, hogy csak egy morzsát kapunk, de ha az Ő asztaláról étkezünk, akkor azzal jóllakunk. Lehet nem értjük a történéseket, amelyek körülöttünk zajlanak. Lehet, nem értjük, Isten miért enged meg valamit” – tette hozzá. Ezzel utalt az 1661-es vértanúk áldozatára is. Ők az emberi ésszel felfoghatatlan szenvedések közepette is mindvégig hűek maradtak Istenhez.
A lélekemelő megemlékező szentmise is bizonyította, hogy a csíksomlyói ferences vértanúk öröksége és tisztelete a csíki székelyek körében mai napig élő, erőt adó valóság.
Forrás: Transylvanian Talk / Virág Zsolt
Fotók: Xantus József
