A temesvári egyházmegyében a csanádi egyházmegye megalapításának 1000. évfordulójára készülnek, amelyet a három testvéregyházmegye – a temesvári, a szeged–csanádi és a nagybecskereki római katolikus egyházmegye – 2030-ban ünnepel. A lelki felkészülést már a 2025. szeptember 20-án tartott ifjúsági találkozóval megkezdték, melyre a három püspökség szervezőcsapatának kezdeményezésére készült zarándokkereszt is. A Pál József Csaba megyés püspök által megáldott kereszt szimbolikájáról, mostani szerepéről, valamint a különböző templomokban megtett útjáról számolt be a temesvári püspökség sajtóirodája.
A csanádi római katolikus plébánia 2025. szeptember 20-án adott otthont a temesvári, a szeged–csanádi és a nagybecskereki római katolikus egyházmegyék fiataljai közös találkozójának. E három püspökség a történelmi csanádi egyházmegye utóda Románia, Magyarország és Szerbia területén. A csanádi püspökséget Szent István király alapította 1030-ban, majd az első világháborút követően három részre osztották fel. A találkozóval a fiatalok megkezdték lelki felkészülésüket a csanádi egyházmegye megalapításának 1000. évfordulójára, amelyet 2030-ban a három testvér egyházmegye közösen ünnepel.

A találkozó alkalmából a három püspökség szervezőcsapatának kezdeményezésére készült el a zarándokkereszt, a hit folytonosságának jelképe, az esemény mottójával összhangban – „Újraindulni Krisztustól” –, amelyet Szent II. János Pál pápa Novo millennio ineunte apostoli leveléből választottak.
A keresztet, amelyet tavaly Pál József Csaba temesvári megyés püspök áldott meg az ifjúsági találkozón, egy csanádi fafaragó készítette. A két méter magas, fából faragott kereszt négy medalionban a Millennium Csanadiense 1030–2030 jubileum jelképeit hordozza: Szent Gellért, az egyházmegye első püspöke arcmását, pálmaágat, a vértanúság jelképét. A stilizált hullámvonalak a Maros folyóra utalnak, mivel az egyházmegye eredeti neve Marosmenti Egyházmegye – Ecclesia ad Marusium volt, valamint a jubileumi évszám is szerepel rajta: 1030–2030.


A jubileumi keresztet a csanádi templomból hozták el a Fiatalok fesztiváljára, amelyet 2026. május 16-án tartottak. Másnap, május 17-én a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai elvitték a 18.30 órakor kezdődő ifjúsági szentmisére, amelyet a temesvári Szent György-székesegyházban mutatott be a megyés püspök. Innen a zarándokkeresztet a temesvári piarista templomba szállítják, majd a következő hetekben és hónapokban tovább viszik a temesvár-gyárvárosi, a temesvár-erzsébetvárosi, a temesvár-józsefvárosi, a csáki, a temesszlatinai, a lugosi, a vingai, a berestyei és a nagyszentmiklósi plébániatemplomokba.
Szeptemberben a jubileumi keresztet ünnepélyesen átadják a szeged–csanádi egyházmegyének az idei egyházmegyeközi ifjúsági találkozó keretében, amelyet Szegeden rendeznek meg.
Forrás: temesvári püspökség sajtóirodája









