Ukrajnában a papok több mint egyharmada a szegénységi küszöb alatt él

0
15

Egy felmérés rávilágított arra a pénzügyi nehézségre, amely az ukrán görögkatolikus papok 38 százalékát érinti. Sevcsuk érsek szerint nincs pénzük ruhák és cipők vásárlására.

Egy tanulmány szerint Ukrajnában a Rómához tartozó papok több mint egyharmada a szegénységi küszöb alatt él. Az ukrán görögkatolikus egyház vezetője, Szvjatoszlav Sevcsuk érsek erről heti videóüzenetében beszélt. Vasárnap este kijelentette: „Papjaink 38 százaléka nem rendelkezik elegendő pénzzel ruhákra és cipőkre.” Három százalékuk még ételt sem tud magának biztosítani. Sevcsuk a lvivi (Lemberg) független közvélemény-kutató intézet, a Fama által az egyháza megbízásából készített tanulmányra hivatkozott. Panaszolta, hogy ebben a súlyos szociális helyzetben nemcsak maguk a papok szenvednek, hanem feleségeik és gyermekeik is.

A nehéz körülmények ellenére boldogok, hogy Istennek és az ukrán népnek szolgálhatnak

Ahogy a nagyérsek hangsúlyozta, a megkérdezett papok 92 százaléka nyilatkozta, hogy elégedett a munkájával. „A rendkívül nehéz és néha elviselhetetlen körülmények ellenére boldogok, hogy Istennek és az ukrán népnek szolgálhatnak” – mondta Sevcsuk. Megköszönte a papoknak és családjaiknak önfeláldozó odaadásukat és azt, hogy „megosztják mindazokat a nehézségeket, amelyeken népünk keresztülmegy”.

Ukrajnában nincs egyházadó, a papok megélhetésüket az istentiszteletek során gyűjtött adományokból, a hívek önkéntes adományaiból és gyertyák eladásából fedezik. A többségében ortodox vallású országban egy nemrégiben végzett országos felmérés szerint a felnőttek hat százaléka vallotta magát a görögkatolikus egyház híveinek.

kna – nm / Vatican News
Ford. Dénes Gabriella

MEGOSZTÁS