A Szentségimádás Iskolája – hirdeti a plakát. Elgondolkodtat. Mi az Oltáriszentség? Hogyan imádjuk? Melyek lehetnek odafordulásunk igaz tiszteletet kifejező, méltányos módozatai? Hol lehet ezt megtanulni? Iskolai tanulmányokat szükséges hozzá folytatni? Vagy elég a nyitott szív, a kíváncsi elme és a tüzes késztetés, amely a gyerekkori hittanórák emlékezetünkben kissé már megkopott anyagát szeretné újraértelmezni és átrendezni?
Belső utazás a kilencedektől az egy éven át tartó imádságos lelkigyakorlatokig
Érdeklődésemre Tuzson Attila az alábbiakban foglalta össze a lelkiségi program lényegét.
A Római Katolikus Egyház két évezredes története sok olyan kincset foglal magában, amelyeket időről időre érdemes, és hasznos a hívek elé tárni. Három évvel ezelőtt ez a megosztási vágy foglalkoztatott – és foglalkoztat most is – bennünket. Többszöri beszélgetés után arra a döntésre jutottunk, hogy a Szent Szűz élete a katolikus hívő ragyogó mintája, és milyen szép lenne erről több alkalommal is beszélni a híveknek. Így került előtérbe a Mária-jelenések témaköre, amelyet egy kilenced formájában foglaltunk össze. A hívek által jól ismert és kevésbé a köztudatban lévő jelenések által léptünk egyre közelebb szent Fiához, Jézus Krisztushoz. Kilenc hónapon át „utaztuk körbe” a világot a Boldogságos Anyával, aki minden jelenési helyen hitünk komolyan vételére hívja gyermekeit.
A hívek jelenléte, visszajelzései minket is lelkesítettek. Ezért egy következő kilencedben kezdtünk el gondolkodni, és így került előtérbe az eucharisztikus csodák kérdése. A valóságos jelenlét, annak titka és egyben gazdagsága feltárta Jézus Szentséges Szívének örök áldozatát.
Az előadások alkalmával mindig volt egy rövid, csendes szentségimádás is. Péter Arthur plébános kezdeményezésére a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban szentségimádási kápolna került kialakításra. A híveknek pedig hétfőtől péntekig, reggel 8 órától délután 5 óráig alkalmuk van csendes imádságra az Oltáriszentség előtt.
Amikor Magyarországon szolgáltam, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület alatt találkoztam a Szentségimádás Iskolájával, amelyet el is végeztünk az ottani közösséggel. Annak gyümölcsöző tapasztalata hangsúlyossá tette, hogy a híveknek igényük van a csendes szentségimádásra is. Ebben volt nagyon jó eszköz az „iskola”. Így mi is elkezdtük itt, Marosvásárhelyen, de ez már nem „csak” kilenc hónapot foglal magában, hanem egy teljes évet.
Papként olyan jó megélni azt, hogy a hívekben ott az igény a szép és mély lelki életre, amelyért nem sajnálnak időt áldozni. Továbbá azt is kincsként őrzőm magamban, hogy nem egyedül vagyok ebben a szolgálatban, hanem Molnár Margit és Balogh Csongor is aktívan részt vesznek benne, hiszen az előadásokat felváltva tartjuk.
Közben a Mária-jelenések és az Eucharisztikus csodák sorozat missziós útra is indult, hiszen meghívtak bennünket, hogy a gyergyóalfalvi közösséggel is osszuk meg egyházunk kincseit. Ott már a Mária-jelenések kilenced lejárt, és most van folyamatban az Eucharisztikus csodák sorozata.
Előadás a Szentlélekről
Marosvásárhelyen a Szentségimádás iskolájának áprilisi témája a Szentlélek volt. A továbbgondolásra és rácsodálkozásra késztető ismertetőt Molnár Margit tartotta, aki rávilágított a harmadik isteni személy szimbólumaira, ajándékaira, valamint megnyilatkozási formáinak és állapotainak gazdagságára, amelyek az ó- és újszövetségi szentírásból, a katolikus katekézisből, valamint a Szentlélek himnuszából rajzolódnak ki. Írásomban nem az előadás részletes tolmácsolására törekszem. Arra sem teszek kísérletet, hogy teológiai mélységekig hatoló fejtegetések mentén a Szentlélek személyéről a maga teljességében próbáljak szólni. Sokkal inkább egy színes festményt szeretnék fölvázolni az előadás nyomán, amelyen minden színfolt és forma, amely a Szentlélekre utal, egy könnyedén emlékezetünkbe idézhető hívóképpé, kapaszkodóvá válhat életünk különböző helyzeteiben.
Az éltető lélek
A Teremtés könyvének őstörténete például úgy hivatkozik a Szentlélekre, mint az Atya életet adó, létre hívó, alkotó, az alkotás folyamatát lebegve szemlélő és azt megelevenítő, szeretetteljes lelkére. Isten lelke lebegett a vizek fölött (v.ö. Ter. 1, 1-3). Isten a teremtési folyamat betetőzéseként emberi alkotására lehelte lelkét: „Egyszer pára szállt fel a földről, és megáztatta a föld egész felszínét. Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé” (Ter. 2, 6-8). Eszerint úgy gondolhatunk a Szentlélekre, mint Isten tiszta, szerető lelkére, amely önmagából ad, és önmaga által kelti életre teremtményeit. Életet fakaszt, életadásra hív, életigenlésre ösztönöz. Vele találkozhatunk ihletett gondolkodási folyamatainkban, művészi törekvéseinkben és megvalósításainkban, sőt a szerelemben beteljesedett gyermekáldásban is.
Isten lehelete: a békés, a vigasztaló, az útmutató
Az idézett szövegrészletben, sőt később az evangéliumokban is találkozhatunk a Szentlélekkel mint Isten leheletével, lélegzetével. Föltámadása után Krisztus megjelent tanítványainak, és vigasztalásképpen, békeköszöntésének puha suttogásában rájuk lehelte szent lelkét (v.ö. Jn, 20, 21-23). Jézus már korábban megígérte tanítványainak a vigasztaló lelket, és be is teljesítette ígéretét. Életünk nehézségei közepette mi is bátran fordulhatunk a Szentlélek Istenhez vigasztalásért, tanácsért, útmutatásért. Hiszen a Szentlélek az Atya és a Fiú szeretetkapcsolatának egybeforrt lelke, aki ugyanakkor valóságos isteni személy is. Amikor hozzá imádkozunk, az Atyához és a Fiúhoz imádkozunk egyidőben, vagyis a Szentháromsághoz: a jó Istenhez a maga teljességében. El sem lehet képzelni ennél bizalmasabb odafordulást, ennél mélyebb ráhagyatkozást.
Az élet vize …
Az éltető lélek egyik legkifejezőbb szimbóluma a forrás. A földből feltörő vízsugár, amely fölbuzog, mintegy önmagát fakasztja életre, és csobogó jelenléte révén kivirágoztatja az életet önmaga körül, sőt azon túl is. Jézus számtalanszor hivatkozik önmagára mint az élet vizére, amely felüdíti mindazokat, akik hozzá térnek, és amely maradandóan betölti a lelkek (szeretet)szomjúságát. „ »Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne« ” (Jn. 4, 13-15). Egy másik helyen pedig ezt olvashatjuk: „Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt, és fennhangon hirdette: »Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék, aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.« Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek” (Jn. 7, 37-40).
A Szentlélek jelen van a keresztelési szertartások liturgikus légkörében, a vízzel és olajjal töltött kancsók és edények valósága mögött. Őt köszöntjük, és hívjuk magunkba valahányszor a templomba lépve a szenteltvíztartóba mártjuk ujjainkat, és keresztet rajzolunk magunkra. A Szentlélek mos le bennünket a gyónás szentségében. Bizalommal imádkozhatunk hozzá a megtisztulás, az újrakezdés, az élet kegyelméért.
… és tüze
A zárt terembe lépő Krisztus láttára a tanítványokat öröm töltötte el, és amikor rájuk lehelt, nyomban megkapták tőle a Szentlélek azon ajándékait, amelyekre a bizonytalanság, a félelem és az erősödő kételyek sötét cellájában legnagyobb szükségük volt. Békét, örömet, vigasztalást, bűnbánatra indító késztetést, bűnbocsátó és feloldozó irgalmat, valamint a Szentlélek jótettekre buzdító, melegséget keltő jelenlétét. Imádságos odafordulásunkban mi is kérhetjük a Szentlélek tüzes vigasztalását. Azt a puhán átölelő szeretetteljes jelenlétet, amely megmelenget bennünk valamit, ami szomorú, fásult, kemény és rideg. Valamit, ami a feszültség dermesztő merevségében meghidegedett. És megtapasztalhatjuk, hogy átformál bennünket.
Isten ereje és egyedi tehetségekben megmutatkozó sokoldalúsága
A Szentírásban olvashatunk arról is, hogy Isten szent lelke tüzes nyelvek formájában szállt le az apostolokra. Átjárta őket erejével. Lelkesedést szított a szívükben. Megrészegítette őket. Betöltötte az értelmezés, a tisztánlátás, a tudás, a tapasztalatok és az érzetek bölcsességgé rendeződő képességével, nyelvértéssel és kommunikációs kifejező készséggel, emlékezőtehetséggel és a kapcsolatteremtés művészetével. „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. (…) Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek” (ApCsel. 2, 1-7).
Isten szent lelkét érzékelhetjük magunkban, amikor meghallunk egy folyamatosan visszatérő, egyre erősödő, jóra való késztetést, lelkesítő vágyban kifejeződő meghívást. A Szentlélek, aki betölt bennünket, ugyanazon jó Istentől származik. Viszont ajándékai tökéletesen egyedi, határtalanul kreatív módon nyilvánulnak meg bennünk a különböző adottságok formájában, amelyeket azért kaptunk, hogy szolgáljunk általuk. Így állíthatjuk gondolatainkat, szavainkat, beszédünket, cselekedeteinket, teljes magatartásunkat és jelenlétünket e tehetségek révén embertársaink szolgálatába, és ajánlhatjuk föl a jó Isten dicsőségére. Kérhetjük a Szentlelket: legyen útmutatónk, segítsen fölismerni és megélni hivatásunkat.
Az emlékezet kincstárnoka
A Szentségimádás Iskolájának előadásán elhangzott, hogy a Szentlelket az emlékezet élénk működésében is megtapasztalhatjuk. Maga Jézus nyugtatta meg efelől tanítványait: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn. 14, 25-27). Amikor a Szentlélekről hallunk, tanulunk, elönthet bennünket az érzés: Isten lelke olyannyira megfoghatatlan és gazdag, hogy képtelenség róla pontosan és szavahihetően beszélni. Mert mi történik, ha valamit félreértettünk? Mi van, ha valamit elfelejtettünk? Az ilyen jellegű elbizonytalanodások feloldására és emlékezetünk megerősítésére is kérhetjük imáinkban a Szentlelket.
Hogyan imádjuk a Szentséget?
Az előadás gondolatébresztő jellegét fokozta a Szentlélek himnuszának eléneklése, sorainak további ízlelgetése. Az éneklést vezetett szentségimádás követte. Abban a hitben és tudatban ültünk, és imádkoztunk a kihelyezett Oltáriszentség előtt, hogy a kis, fehér ostyában a jóságos Atya, az Úr Jézus és a szerető Szentlélek valóságosan van jelen közöttünk. Imánkat Andrej Rubljov Szentháromság című alkotásának szemlélése is mélyítette. Elmerengtünk azon a finom, de erőteljes gesztuson, amellyel a Szentlélek (a képen jobb oldalt ülő személy) az asztalt érinti. Így érint meg bennünket is fizikai világunk valóságában, valahányszor szentáldozáshoz járulunk. Ugyanígy érintheti lelkünket az Eucharisztia szemlélése és imádása közben, vagy otthoni fohászaink és elmélkedéseink egyszerű csöndjében.
Egy mozdulatsor szépsége kísér még: a térd- és fejhajtás alázata, a fehér kendőbe burkolt kezek óvatossága és gyöngédsége, amint az Oltáriszentséget az oltárra helyezik, és az olykor tömjénfüsttel fölerősített, illatos tisztelet. Ha most arra keresnék választ, hogyan imádhatnám szeretetem teljében az Oltáriszentséget, akkor a Szentlélek sugalmazott tanításának bizonyosságában és e gesztusok mögött húzódó, benső kincsek megfoghatatlanságában tapogatóznék.
A Szentségimádás Iskolájában csak gazdagodni lehet. A tanulás módja, a tudás hasznosítása és a születő élmények sora egyedi és személyes. Akár a Szentlélek ajándékai bennünk. A lelkigyakorlatos előadások továbbra is nyitottak az istenkapcsolatukat ápolni kívánó hívek számára. A következő alkalomra május 21-én, 18 óra 30 perctől kerül sor a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-templomban. Érdemes élnünk a meghívással.
Orbán Júlia
