Többéves hagyomány, hogy a jó Pásztor vasárnapját megelőző napokban a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Római Katolikus Papnevelő Intézet hallgatói különböző romániai egyházmegyékbe, illetve plébániákra utaznak, ahol bekapcsolódnak az ott zajló pasztorális tevékenységekbe. Idén a temesvári egyházmegyébe április 24-én, pénteken hét teológushallgató látogatott, akiket a temesvár-józsefvárosi, a lugosi és az arad-ségai plébániák láttak vendégül.
Az itt töltött napok programjában szerepelt találkozó az ifjúsági csoportokkal, a bérmálkozásra készülő fiatalokkal, az elsőáldozásra készülő gyermekekkel, a családos csoportokkal, a temesvári Pater Jordan hajléktalanszálló felkeresése, részvétel a bánsági római katolikus és görögkatolikus megszentelt személyek találkozóján, online felnőttképző kurzus, szentmisék a plébániatemplomban és a filiákban stb.
A lugosi plébánián tartózkodó szatmári egyházmegyés teológushallgatók pénteken és szombaton több ifjúsági programon, elsőáldozási és bérmálási felkészítőn, valamint gyermekmisén vettek részt Lugoson és Facsádon. Kris Szilveszter Roland elsőéves hallgató, valamint Melega Ferenc István hatodéves diakónus elsősorban a fiatalok nyitottságát, aktivitását, a közösségben vállalt szolgálatát emelte ki. Mindez az itt szolgáló lelkipásztorok, Wonerth László, Francisc Lisi és Ovidiu Virag hozzáértő és odaadó munkájának, odafigyelésének eredménye is – fogalmaztak elismeréssel a szeminaristák.



Az arad-ségai plébánián Hajdó Árpád harmadéves és Fazakas Gáspár másodéves teológiai hallgató Király Árpád főesperes, helyi plébános irányításával ismerkedett az egyházközség életével és a különböző pasztorális tevékenységekkel.
Temesváron a gyulafehérvári, a nagyváradi és a szatmári egyházmegyéből érkezett három teológushallgató a józsefvárosi plébánia programjaiba kapcsolódott be. Vendéglátóik Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök és Branko Duma segédlelkész voltak. Érkezésük estéjén, pénteken a szeminaristák részt vettek a püspökség által szervezett felnőttképző tanfolyam soron következő online találkozóján, ahol megosztották a résztvevőkkel a papság felé vezető útjuk eddigi tapasztalatait. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen élményt, emléket visznek magukkal Temesvárról, szinte egyöntetűen válaszolták: gazdagodtak mindazzal, amit itt tapasztaltak.
Barna Miklós István diakónus, gyulafehérvári egyházmegye: „Számomra a legmeghatározóbb élményt a különböző magyar és román nyelvű csoportokkal – hittanosok, elsőáldozók, családos csoportok, hívek csoportja – való találkozás nyújtotta, amikor láttam, hogy mit jelent, amikor a hívő közösség bekapcsolódik az egyház életébe. Itt a bizonyíték rá, hogy nem egyedül a pap dolga hirdetni az evangéliumot, hanem ez közös szolgálat. Jó volt itt élőben látni, megtapasztalni azt, amiről a teológián tanultam. Azt is jó volt látni, hogy a plébániát alkotó többnyelvű közösségek mennyire szépen tudnak egymással, és nem csak egymás mellett létezni. Ez bizonyíték arra, hogy az Eucharisztia működik, ha hagyjuk.”



Kovacsinszki Áron, harmadéves, szatmári egyházmegye: „Nekem a legnagyobb élményt az itteni közösség ereje és imádságos lelkülete jelentette. Eddig ilyen komoly közösséget még nem láttam sehol. Meg tudtam tapasztalni Isten jelenlétét és szeretetét az itteni közösségben. Ugyanakkor nagyon megérintett a Pater Jordan hajléktalanszállón tett látogatás is.”
Ungi Márton Szabolcs, harmadéves, nagyváradi egyházmegye: „Ami a leginkább feltűnt, hogy mekkora élet van a plébánián. Szombaton például részt vettem a magyar gyermekkórus énekpróbáján is, és hihetetlen, mekkora lelkesedéssel énekeltek. Nagyon tetszett, amit Zsolt atya is kiemelt, hogy mindezt a szolgálatot nem lehet másképpen végezni, csak szeretettel és türelemmel.”
Remélhetőleg a temesvári egyházmegyében töltött idő nemcsak értékes tapasztalatokkal, hanem lelki útravalóval is gazdagította a teológushallgatókat és hozzájárult hivatásuk elmélyítéséhez.








