Húsvéti gyerekrajzokból nyílt kiállítás

0
77
Fotók: Szent Gellért Alapítvány

A megújulás jegyében szervezték meg a már hagyományosnak számító húsvéti rajzpályázatot a szentegyházi székhelyű Szent Gellért Alapítványnál. Idén március 18-ig várták a rajzokat, melyeknek témája: Pilátus halálra ítéli Jézust. A Bartók Béla Művelődési Ház adott otthont sok év kihagyás után a kiállításnak, és teret arra, hogy megmutathassák a gyerekek rajzait a többi résztvevőnek és az érdeklődőknek. A kiállítás még április 8-ig megtekinthető a Bartók Béla Művelődési Házban. Az eseményről Sándor Sarolta számolt be a Szent Gellért Alapítvány Facebook-oldalán.

Három településről (Lövéte, Szentegyháza és Kápolnásfalu) 135 lelkes 6-12 éves korosztályba tartozó gyerek hozta be személyesen, vagy juttatta el az alapítvány székhelyére az elkészült rajzát. A rajzok jutalmazása hasonló módon történt, mint ahogyan azt a résztvevők már megszokhatták: 108 gyerek részesült dicséretben, 27-en kaptak díjat, és 1 résztvevő nyerte el a fődíjat, ami az angol nyelv- és bibliatáborban való részvétel volt.

A kiállítás hangulata nagyon családias volt, mindez a résztvevő gyerekek családjai és tanítói támogatásával sikerülhetett. Ez a kiállítás a gyerekeknek és a gyerekekről szólt! Jólesett látni, ahogyan örülni tudtak egymás sikerének, ahogyan gondolni tudtak azon társaikra is, akik nem tudtak részt venni a kiállításon, így magukra vállalták az ő díjaiknak a célba jutását is. A terembe belépve a gyerekek izgalommal keresték rajzaikat a panókon, volt olyan is, aki fotós háttérként használta elkészült rajzát. Vidám, hangos és eleven volt a kiállítás a gyerekeknek köszönhetően!

Várjuk a rajzokat a következőben is, legyen ugyanilyen kedvetek alkotni, és figyeljétek az alapítvány hirdetéseit, mert készülünk még rajzpályázattal az idén!

Köszönet illeti Lőrincz Imre-Levente tanár munkáját a rajzok elbírálásáért, valamint hála Pál Emesének, hogy otthont biztosított a kiállításnak.

A kiállítás április 8-ig megtekinthető a Bartók Béla Művelődési Házban.

Sándor Sarolta

Forrás: Szent Gellért Alapítvány