XIV. Leó pápa virágvasárnapot megelőző szombaton a Monacói Hercegségbe utazott. Közel másfél órás utazást követően XIV. Leó pápa 8 óra 53-kor megérkezett Monaco helikopterterére, ahol II. Albert monacói herceg és felesége, Charléne hercegné fogadták a szentatyát. A hercegi palotában tett látogatása után a palota loggiájáról köszöntötte a szentatya a hercegség lakóit.
Beszéd Monaco lakóihoz
Örömmel töltöm ezt a napot köztetek, és így Péter apostol utódai közül elsőként látogatom meg a Monacói Hercegséget, ezt a városállamot, melyet mély kötelék fűz a római egyházhoz és a katolikus hithez – kezdte beszédét a pápa. A Földközi-tengerre néző hercegeség hivatása a maga függetlenségében a találkozás és a társadalmi barátság ápolása. A kicsinység ajándéka és az élő lelki örökség állítja Monaco gazdagságát a jog és az igazságosság szolgálatába, különösen a történelem mostani időszakában, amikor a hatalom kérkedése károsítja a világot és veszélyezteti a békét. A Szentírásban azonban a kicsik írják a történelmet! Bíznunk kell Isten gondviselésében, jól tudva, hogy Isten országa olyan, mint a fává terebélyesedő mustármag – buzdított a pápa.
Mikrokozmosz ez az ország, amelynek jólétéhez a számban kisebb helybéliek és a világ más országaiból érkezők többsége együtt járulnak hozzá. Az Istentől kapott talentumokkal jól kell sáfárkodni és Isten országa egészére való tekintettel kell hasznosítani, mert ez a horizont szélesebb, mint a magánszféra, és nem egy utópia, hiszen Isten országa, amelyért Jézus az életét szentelte, közel van hozzánk, és megkérdőjelezi a hatalom igazságtalan formáit, a bűn struktúráit, amelyek szakadékot teremtenek gazdagok és szegények, kiváltságosok és kitaszítottak, barátok és ellenségek között. Minden talentumnak egyetemes célja van, hogy mindenki élete jobb legyen, hogy mindenki hozzájusson a mindennapi kenyeréhez, azzal az igyekezettel, hogy előbb Isten országát és az ő igazságát keressük.
A Monacóban államvallásként kezelt katolikus hit Jézus uralma elé állít minket, aki arra kötelezi a keresztényeket, hogy testvérek országát építsék, mely nem tör össze, hanem felemel, nem választ el, hanem összeköt. Leó pápa a Monacói Hercegségre, éppen a római katolikus egyházzal való mély kapcsolata miatt különleges elkötelezettséget bíz, hogy mélyítsék el az egyház társadalmi tanítását, helyi és nemzetközi szinten hatékony módszerek kidolgozásával, amelyek bemutatják átalakító erejét, mely az evangéliumból érkezik hozzánk. Így jól megérthetik, hogy az úton járáshoz fényre van szükség; a társadalmi haladáshoz tanításra és így, ha gondolkodás irányítja az életet, ha a gondolkodás tükrözi az igazságot, akkor az úton-járás szabadon és gyorsan történik, amihez hívjuk segítségül Máriát, a Bölcsesség Székét és örömünk okát, hogy mindig vezessen minket elménkkel, szívünkkel és döntéseinkkel Krisztushoz, a Béke Fejedelméhez. Pax vobis! Béke legyen veletek! – zárta első beszédét Leó pápa, melyet a Monacói Hercegség lakosaihoz intézett.
Leó pápa a katolikus közösséghez: Védjétek az életet a fogantatástól a természetes végéig!
A hercegi párnál tett látogatás és a lakosság köszöntése után Leó pápa a közeli érseki székesegyházban találkozott a Monacói Hercegség katolikus közösségének tagjaival, akikkel a hercegi pár és Dominique-Marie David monacói érsek jelenlétében a szentatya együtt imádkozta a déli imaórát, majd homíliával fordult hozzájuk, melyben a közösség és az ember védelmét sürgette.
Az imaóra szentleckéjéhez fűzte gondolatatait Leó pápa: „Gyermekeim, azért írom ezeket, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz” (1Jn 1,1–2). Jézus Krisztus, az igaz, aki közbenjár az emberiségért az Atyánál, megbékéltet minket vele és egymással, ő a közösség szószólója. Nem azért jön, hogy elítélő ítéletet hozzon, hanem hogy mindenkinek felajánlja irgalmát, amely megtisztít, gyógyít, átalakít, és így együttérző és irgalmas természete a szegények és bűnösök „szószólójává” teszi őt. Jézus gesztusai egyszerre szolgálják az ember fizikai és lelki gyógyulását, és helyes társadalmi és politikai felelősségvállalását is, amennyiben a gyógyult embert teljes méltóságával visszahelyezi abba az emberi és vallási közösségbe, amelyből – gyakran éppen betegsége vagy bűne miatt – ki volt zárva.
Az egyház lényegi jele ez a közösség, mint Isten szeretetének tükörképe. Leó pápa kiemelte, hogy a Monacói Hercegségben az egyház nagy gazdagsággal rendelkezik, mert benne mindenkit szívesen látnak és így otthonra lelnek. A Monacói Hercegség valójában egy kis állam, melyben monacóiak, franciák, olaszok és sok más nemzetiségű emberek élnek együtt. Ebben a kis kozmopolita államban azonban a származás sokfélesége más társadalmi-gazdasági különbségekkel párosul, ami az egyházban nem lehet a megosztottság oka, hanem éppen ellenkezőleg, mindenkit Isten gyermekeként fogadnak be. Ez a kegyelmi ajándék kölcsönös szeretetre indít, mert Krisztustól származik, aki a mi szószólónk az Atya előtt, ahogy Pál apostol tanítja: „nincs többé zsidó, sem görög; nincs többé szolga, sem szabad; nincs többé férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban” (Gal 3,28).
Leó pápa a „Krisztus a mi szószólónk” téma második szempontjaként az emberiség védelmét érintette. Jézus „szószólóként” áll ki főként azok védelmében, akiket Isten elhagyottnak, elfeledettnek és marginalizáltnak talál, és Isten irgalmas hangjaként és arcaként „megvédi az elnyomott jogait”. Ám az egyház hivatása is arra indítja őt, hogy „szószóló” legyen, azaz megvédje az emberiséget: az egész személyt és minden embert. Ez az evangélium hirdetésének első szolgálata, hogy megvilágítsa az embert és a társadalmat saját identitásáról, az emberi élet értelméről, a létezés végső céljáról és történelmi sorsáról. Leó pápa ennek jegyében arra buzdította a monacói híveket, hogy hirdessék az élet, a remény és a szeretet evangéliumát; vigyék el az evangélium fényét mindenkinek, hogy megvédjék minden ember életét a fogantatástól egészen a természetes halálig, segítsék helyes irányadással megfékezni a szekularizmus nyomását, amely az embert individuumra, egyedre fokozza le, míg társadalmi életét pusztán csak a gazdagság megszerzéseként értelmezi. Ebben a küldetésben segítse őket védőszentjük, Szent Devota szűz és vértanú, együtt a Legszentebb, Szeplőtelen Szűz Mária közbenjárásával – zárta homíliáját Leó pápa a Monacói Hercegség katolikus közösségének tagjaival együtt végzett imaóra során.
Remény, kétely, hit – a pápa válaszolt a monacói fiatalok kérdéseire
XIV. Leó pápa egynapos monacói apostoli látogatása során fiatalokkal is találkozott, akik kérdéseikkel a hit, a remény és a mindennapi élet kihívásait állították a középpontba. A találkozóra délben a Sainte-Dévote-templom előtti téren került sor, ahol a hercegség különböző pontjairól érkezett fiatalok gyűltek össze. Négy fiatal kapott lehetőséget arra, hogy személyesen kérdezze a pápát.
Elsőként a 22 éves Benjamin fordult a szentatyához, aki arra volt kíváncsi, miként lehet bizakodni és megőrizni a reményt a környezeti válságok és a fegyveres konfliktusok idején. XIV. Leó válaszában hangsúlyozta az önmagunkkal és másokkal való egységérzetet, amely a Krisztussal való kapcsolatból fakad. A szeretet az, amely stabilitást ad az életben, mindenekelőtt Isten szeretetének megtapasztalása, majd az ebből fakadó szent és megvilágosító kölcsönös emberi szeretet.
A következő kérdést Andreia, egy Portugáliából származó fiatal nő tette fel, aki arra keresett választ, miként őrizheti meg hitét a kétely és a belső üresség időszakaiban. A pápa kiemelte: fontos „megtisztítani a szív kapuját” a lényegtelen aggodalmaktól, hogy helyet adhassunk a Szentléleknek. Ehhez elengedhetetlen az ima, a csend és az elmélkedés, amelyek segítenek lecsendesíteni a mindennapi tevékenységek és az állandó kommunikáció zaját – az üzenetek, közösségi média és beszélgetések sodrását. Hozzátette: fontos a személyes időtöltés másokkal is, mert csak így tapasztalhatjuk meg igazán az együttlét szépségét.
A 25 éves Ethan, aki húsvétkor készül megkeresztelkedni, valamint a 35 éves orvos, Sophia arra kérdeztek rá, hogyan lehet a mindennapokban tanúságot tenni az evangéliumról. Ethan azon gondolkodik, hogyan tud tanúságot tenni a szeretetről, amely megváltoztatja az életünket. Sophie azt kérdezte, hogyan növekedhet a mások felé irányuló szeretetben. Leó pápa válaszában hangsúlyozta: a hiteles tanúságtétel tettei és szavai nem spontán improvizáció kérdése. Ezek a tettek nem saját erőfeszítéseink gyümölcsei, hanem az Istennel megélt mély kapcsolatból fakadnak. Ha nyitottak vagyunk arra, hogy befogadjuk Isten kegyelmét, akkor „bízhatunk abban, hogy a megfelelő időben megérkeznek a pontos szavak és az erő, amely szükséges a cselekvéshez.
A találkozó végén XIV. Leó pápa arra hívta a monacói fiatalokat, hogy teljes életüket ajándékozzák oda Istennek és mások szolgálatára. „Csak így találjátok meg az igazi, maradandó örömöt és az élet egyre mélyebb értelmét” – mutatott rá a szentatya. Azt javasolta, hogy ez az üzenet nemcsak személyes, hanem nemzeti szinten is érvényesüljön: Monaco ugyan kis ország, mégis a szolidaritás és a remény világító jelévé válhat.
A szeretet győzelme a félelem felett – XIV. Leó szentmiséje Monacóban
Monacóban, a II. Lajos Stadionban bemutatott szentmisén XIV. Leó pápa homíliájában a hit, a remény és az isteni irgalom erejéről beszélt, a jelen kor kihívásaira is reflektálva. A szentatya János evangéliumának Lázár feltámasztásáról szóló szakaszából kiindulva arra mutatott rá: Jézus halálos ítélete nem a sors vak játéka volt, hanem tudatos emberi döntés, amelyet félelem és hatalomvágy vezérelt.
A pápa felidézte: a főtanács tagjai politikai alapon attól féltek, hogy Jézus reményt ébreszt az emberekben és szomorúságukat örömmé alakítja, ez veszélyezteti a fennálló rendet, a rómaiak jönnének és elpusztítanák a nemzetet. Ezért inkább az ártatlan elítélése mellett döntöttek. A félelem mögött azonban a hatalom megtartásának szándéka húzódott meg. Mégis, Isten gondviselése ezt a gyilkos döntést a legnagyobb szeretet kinyilatkoztatásává tette.
Homíliájában XIV. Leó pápa hangsúlyozta a két egymásnak feszülő erő jelenlétét: egyrészt Isten kinyilatkoztatása, aki úgy mutatkozik be, mint a Mindenható Úr és Üdvözítő, másrészt a hatalommal rendelkező hatóságok titkos terve, akik fenntartások nélkül képesek gyilkolni. Ez ma is jelen van a világban – figyelmeztetett a szentatya. Ma is számtalan ártatlan élet kerül veszélybe, gyakran hamis indokokkal igazolva. Mégis, Isten örök igazságossága új életet ad, ahogyan Lázárt is kiemelte a sírból. Az Úr megszabadít a fájdalomtól minket azáltal, hogy reményt ébreszt bennünk.
A szentatya külön kitért az irgalom jelentőségére, amelyet az isteni mindenhatóság igazi arcának nevezett. Az irgalom az, amely megmenti a világot, és amely minden emberi életet oltalmaz – a fogantatástól az elmúlásig. Ezzel összhangban emlékeztetett Ferenc pápa tanítására is, aki a „kiselejtezés kultúrájával” szemben az irgalom kultúráját hirdette.
Az ószövetségi olvasmány (Ez 37,23) kapcsán a pápa Ezékiel próféta szavait idézte, rámutatva: Isten műve a felszabadulással és a megtéréssel kezdődik. Ez a folyamat minden hívőt személyesen és közösségileg is érint. A bálványoktól való megszabadulás kulcsfontosságú lépés ezen az úton. A pápa szerint a „bálvány” mindaz, ami beszűkíti látásunkat, és elvonja figyelmünket Istentől – legyen az hatalom, pénz vagy hiúság. Ezek nemcsak Istent torzítják el, hanem az embert is rabságba taszítják. Isten azonban nem hagyja magára az embert a kísértések idején: Jézus életében példát adott az alázatra és a szeretetre. Nem büntetéssel, hanem szeretetével győzte le a gonoszt, és új irányt adott a történelemnek – a haláltól az élet felé vezetve az embert.
A pápa erőteljesen szólt a mai világot sújtó háborúkról is. Figyelmeztetett: ezek gyökere gyakran a hatalom és a pénz bálványozása. Minden kioltott élet Krisztus testét sebzi meg. Ezért arra hívott, hogy ne szokjunk hozzá a háború képeihez és a fegyverek zajához. A béke nem pusztán erőegyensúly, hanem megtisztult szívek műve, amelyek a másik emberben testvért látnak, nem legyőzendő ellenséget.
A monacói egyházhoz fordulva XIV. Leó pápa arra buzdított, hogy legyen a békében élés és az öröm tanúja, amely a megosztott szeretetből fakad. A hitből fakadó valódi öröm nem önmagunkért, hanem mások szolgálatában bontakozik ki. Különösen fontos, hogy figyelemmel és szeretettel forduljunk a legkiszolgáltatottabbak felé: a gyermekekhez, az idősekhez, a betegekhez és a magányosokhoz.
Homíliája végén a pápa a nagyböjti időszakra utalva emlékeztetett: bár a világban jelen van a rossz és a közöny, az Úr már készíti a húsvét örömét. Ennek jelei maguk az emberek: Lázár, aki új életet kapott; a bűnbocsánatban részesülő hívők; és maga a feltámadt Krisztus, aki „az út, az igazság és az élet”. Ő vezeti az egyház küldetését, amelynek célja, hogy Isten életét ajándékozza a világnak.
XIV. Leó pápa monacói szentmiséjén elhangzott homíliájának üzenete arra emlékeztet bennünket: a világ félelmei és konfliktusai közepette a keresztény ember hivatása, hogy az irgalom, a remény és a szeretet tanúja legyen.
Búcsú a Monacói Hercegségtől
XIV. Leó helikoptere délután fél 6 körül szállt fel Monaco földjéről. A II. Albert hercegnek küldött táviratában XIV. Leó pápa mély háláját fejezte ki az uralkodó családnak, a kormánynak és Monaco népének „a szeretetteljes fogadtatásért és a nagylelkű vendégszeretetért”, amelyet az apostoli látogatás során tanúsítottak. „Imádkozom, hogy a Mindenható Isten áldjon meg mindannyiótokat békével és erővel” – írta a pápa, majd áldását adta rájuk. Ezzel a szentatya búcsút intett a hercegségnek, majd visszaindult Rómába, ahová este 7 óra után érkezett meg és szállt le a vatikáni helikopter-leszállópályáján.
Vatikáni Rádió híradásai alapján.
Fotó: Vatican Media
