A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és a Nagyváradi Drámaműhely szervezésében ismét megtartották Nagyváradon az Országos Drámapedagógiai Napokat. Az egyetem modern tereiben március 6–7. között lezajlott rendezvényre idén is pár nap alatt beteltek a helyek. A résztvevők pedig Párizstól Árkosig, Nagybányáról Jászberényig összesen 39 településről érkeztek.
„Minden évben meghat és megerősít bennünket az a bizalom, amelyet felénk fordítotok. Az, hogy a száz, sőt olykor a százhúsz hely is egyetlen hét alatt betelik, nem csupán a rendezvény sikere. Ez annak a jele, hogy él a szakma, hogy keresünk, kérdezünk, tanulni akarunk. És hogy hiszünk abban: a drámapedagógia nem kiegészítő dísz, hanem lényegi része a nevelésnek.
Egy országos rendezvény megszervezése számunkra nem egyszerűen programok egymás mellé helyezését jelenti. Tudatos döntés az, hogy minél több előadót, minél több hangot, minél több arcot mutassunk meg nektek. Mert vallom – és tapasztalatból mondom –, hogy a drámapedagógiának annyi arca van, ahány ember tanítja. Nincs egyetlen út. Nincs egyetlen »helyes« forma. Van személyesség, van hitelesség, van egyéniség. És ezek találkozása teszi gazdaggá a szakmánkat. Ezért hívtunk meg színházrendezőket, akik drámapedagógusként is gondolkodnak. Tanítókat, tanárokat, óvodapedagógusokat, akik a mindennapi munkájukba építik be a drámát. Táncművészeket, színészeket, alkotókat, akik a test, a mozgás, a jelenlét felől közelítenek. Nem egy irányt szeretnénk mutatni, hanem sokféleséget. Nem egy receptet adni, hanem inspirációt” – mondta az idei Országos Drámapedagógiai Napok megnyitóján a nagyváradi tanító-drámapedagógus, Rusz Csilla, a program sok évvel ezelőtti megálmodója és főszervezője. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és a Nagyváradi Drámaműhely szervezésében megvalósult, az egyetem modern tereiben március 6–7. között lezajlott rendezvényre idén is pár nap alatt beteltek a helyek. A résztvevők pedig Párizstól Árkosig, Nagybányáról Jászberényig összesen 39 településről érkeztek.
A pénteki nap Pálfi József rektor köszöntőjével indult, aki elismerően szólt a programról és biztosította a résztvevőket, hogy egyeteme ezentúl is otthona lesz a rendezvénynek.
A nagyváradi drámapedagógiai programra mindenki tanulni, „játszani” jön: a műhelyvezetők is beülnek egymás foglalkozásaira, itt a résztvevők alig jegyzetelnek, mert a párhuzamosan futó műhelyekben egész testükkel „dolgoznak”, a plenáris előadások meg leginkább az előadók saját jógyakorlatai mentén tartott tanúságtételek, amelyekbe sokkal inkább kell beleérezni, mint jegyzetelni őket. Itt bőséges ellátás van és közvetlenség, felszabadultság, olyan igazán jó hangulat.
„A nyitottságot szeretnénk erősíteni. A rácsodálkozást. A párbeszédet. Arra fókuszálunk, hogyan találkozik a drámapedagógia a pozitív pedagógia szemléletével. Hogyan fedik egymást a dráma és a projektpedagógia elvei. Hogyan kapcsolódik a szakértői dráma a projektmódszerhez. Hiszem, hogy a dráma nemcsak módszer, hanem szemlélet. Nemcsak eszköztár, hanem emberkép. És remélem, hogy ez a másfél nap mindannyiunkat gazdagít. Talán új gondolatokkal. Talán megerősítésekkel. Talán kérdésekkel. Vagy egyszerűen azzal, hogy önmagunkat – lelkünket, szellemünket és testünket – egy kicsit egészségesebben, tudatosabban, éberebben visszük haza” – hangzott el Rusz Csilla megnyitó beszédében.
Bordás Andrea drámatanár az egyetem oktatójaként és a Nagyváradi Drámaműhely tagjaként minden évben szívét-lelkét adja a szervezőmunkához. Tőle tudjuk meg, hogy a PKE-nek kiemelten fontos a pedagógusok képzése és továbbképzése. Erre a rendezvényre szép számmal jelentkeznek volt hallgatóik is, akik ma már különböző szinteken oktató pedagógusok. Ők is saját szakmai tudásuk fejlesztésére, az újszerű pedagógiai szemléletmódokkal, új módszerekkel való ismerkedésre, az egymással való találkozásra kapnak itt lehetőséget.
Az idei drámanapokat hat plenáris előadás és két bemutató színesítette. A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktató Tratnyek Magdolnaa mítoszkutató Joseph Campbell Az ezerarcú hős című könyvére alapozva vezette végig a hallgatóságot az iskolapadban ülő gyermekhős útján. Az elszakadástól a beavatáson át a visszatérésig vagy feltámadásig vezető úton a pedagógusok pontosan tudták, hol a helyük.
Mandák Csaba magyarországi oktatási szakértő, az Innovatív Pedagógiai Műhely ügyvezetője Hivatástudat, merre vagy? címmel tartott előadásában őszintém bevallotta: azért jött, hogy megkérje a jelen lévő pedagógusokat, hogy tegyék jobbá a világot. „A világot csak az óvodában, az iskolában lehet jobbá tenni. És a pedagógusok ezt teszik minden nap. A drámapedagógusok példát mutatnak, elől járnak. Tulajdonképpen nem szabadna megengedni, hogy bárki, aki a pályára lép, drámapedagógiai tudás nélkül kezdjen el nevelni, tanítani. El kellett telnie több mint húsz évnek a tanári pályámon, hogy rájöjjek, én nem tudok megtanítani senkit, semmire. A tanulást, mindenki maga végzi. Ha úgy dönt, hogy tanulni akar. Az én dolgom az lehet, hogy megpróbálom felkelteni a tanulás utáni vágyat, hogy igyekszem olyan szituációkat, környezetet teremteni, ahol a tanítványok hatékonyabban tanulnak. Mindenki a saját módján, a saját ütemében, a saját gondolkodása szerint, úgy ahogy a legjobban tud kapcsolódni a minket körülölelő világhoz.”
A nagyváradi programon rendszeresen részt vevő pedagógusok jól ismerik a budapesti Előd Nóra nyugdíjas drámapedagógust – vagy az általa tartott műhelyekről vagy a más műhelyeiben való részvételéről. Merthogy ő legalább annyira tanulni, mint tanítani járt ide. Akár nyolcvanon túl is. Most meg, a kilencvenedik éve küszöbén Pályám emlékezete címmel – saját tájékozódásunkat segítendő – életműve sikereiről és kudarcairól mesélt. Nyilván vastapssal jutalmazva.
Az egyik bemutató a Rusz Csilla kisdiákjaié volt. Ők minden évben nagyon egyértelműen a résztvevők elé „élik” mindazt, amiről ez a program szól. Évről-évre hoznak egy előadást, ami hűen tükrözi a játék és az ilyen körülmények között is felszabadult együttlét örömét, de ugyanakkor komolyan vételét, és hitelesen tolmácsolnak egészen mély üzeneteket is. A kitagadott sárkány történetének analógiájára épült negyedikes előadás, az Én is lehetnék Süsü pont ezt hozta. Tanítónőjük plenáris előadása pedig közelről megvilágította, hogy a tanítási drámaórákból és a drámapedagógiai foglalkozásokból miként lett a gyerekekkel közös alkotófolyamat.
Az idei Országos Drámapedagógiai Napokon könyvvásárra is lehetőség nyílott, a Partiumi Keresztény Egyetem volt diákja, Réti Kincsőpedig a Sosemvolt mesék című, saját tervezésű kártyajátékát mutatta be és árusította az érdeklődőknek.
A hatodik előadó, Daragics Gál-Jankó Kata a Kolozsvárhoz közeli kis zsákfaluban, Zsobokon tanít. Az ő programon kívüli felszólalása igazi tanúságtétel volt: a vetítettképes bemutatón ismertette a jelenleg is futó projektjeiket és őszintén vallott arról, hogy mit jelentett számára a drámapedagógus kollégákkal való találkozás.
A párhuzamosan dolgozó négy műhelyt rotációban összesen nyolc szakember vezette. A magyarországi színész, rendező, drámatanár, Ákli Krisztián a rögzített improvizációkból építkező előadáskészítés lehetséges lépéseit villantotta fel, Birta-Székely Noémi kolozsvári egyetemi oktató a pedagógust az oktatási-nevelési helyzetekben stabilan és önazonosan működni segítő belső erőforrások aktivizálására helyezte a hangsúlyt, Mandák Csaba pedig a pedagógus mentális állapota és önismerete, önbecsülése, az önmagába vetett hite, reális énképe összefüggéseire mutatott rá. Tratnyek Magdolna a reziliencia fejlesztéséhez kínált szempontokat és megoldásokat, Uray Péter budapesti rendező, koreográfus, mozgástervező egyetemi oktató mozgásból csinált színházat és színházból mozgást, Lossos Borbála budapesti drámatanár a gyerekek jelenlétbe érkeztetéséhez bemelegítő és összehangoló játékokat gyakoroltatott, a Párizsban élő rendező, Rusz Mónika is hat-tízéves gyerekeknek szóló zenés-mozgásos felszabadító játékokat hozott, a számítógépes játékok függő hatásának kompenzálására, Bordás Andrea pedig a képzőművészet, a dráma és a matematika összeforrasztására tett kísérletet. Ehhez a PKE egy nemzetközi Erasmus+ projektjének keretében vizsgált Poliverzum játékcsalád egyik játékát hívta segítségül. A workshop során kipróbálták, hogyan használhatják az eszközt a társakkal való ismerkedésre, kommunikációs készségek fejlesztésére vagy kreativitásfejlesztésre, majd az eszközökből megadott szabályok szerint négy csoportban egy-egy palotát raktak ki a résztvevők. Ezek a paloták adták a drámajáték kiindulási pontját. A játék során azt vizsgálták, milyen viszonyok alakulnak ki a palota lakói között, majd a mese és a matematika erejével oldották fel a konfliktusokat.
Szintén a programon kívüli ajándéknak számított Uray Péter két diákjának vastapssal jutalmazott mozgásművészeti bemutatója.
Az idei Országos Drámapedagógiai Napok végén a szervezők őszinte vallomásokat vártak el a résztvevőktől. Ezek között talán a kávé erősségét kifogásoló volt a legkritikusabb (meglehet, csak a kávékészítő gépet nem tudta kezelni a pedagógus, a kávé ugyanis lehetett jó erős is), a többiek ilyenszerűek voltak: „Harminc év tanítással, a kiégés felé menetelve, újra töltődtem, hogy mégis van és lesz értelme a munkámnak.”; „Feltöltődés, új, szuper ötletek, hasznos információk”; „Töltődtem (ismét), mint a Duracell. Jövőre is szeretnék.”; „A foglalkozások fantasztikusak voltak, bár néha a komfortzónámon kívül estem. De: nem bánom egy pillanatig sem, hogy jöttem.”; „Nem tudtam, hogy egyetemistaként mire számítsak, de mindenképp az egyetemi éveim egyik meghatározó eseményévé vált, és jövőre is szívesen eljövök.”; „Megérintő, feltöltő, inspiráló, erőt adó, szerető hely – alkalom vagytok. Nagyon köszönöm! Hihetetlenül jók vagytok.”; „Köszönöm az újratalálkozást, bízom benne, hogy minden évben újraélhetjük azt a szeretetet és töltődést, ami ezen a hétvégén történt.”; „Minden közös pillanatot, élményt, játékot elraktározok, mert már tudom, hogy ebből táplálkozni tudok, ha majd éhes lesz a lelkem.”; „Ez a program megerősített abban, hogy ez az én utam.”; „Minden egyes tevékenységben megtaláltam valami értékeset, valami ajándékot, valami meghökkentőt.”; „Már-már feladtam, hogy a darabokból, amikre szétestem, újra felépítsem önmagam és hasznosnak érezzem magam. Olyan lelki, szellemi és gyakorlati táplálékra találtam itt, hogy újra kinőttek a szárnyaim és repülni segítenek.”
Ozsváth Judit
