Mártír pap emlékezete a jövő nemzedék körében – Hetven éve hunyt el Sándor Imre

0
95

Sándor Imre vértanú pap halálának 70. évfordulójára emlékeztek 2026. február 21-én szülőfalujában, Csíkverebesen. A megemlékezés az erdélyi tíz vértanú emlékezetének jegyében zajlott, felidézve azt a tanúságtételt és életutat, amely 1956. február 29-én a kommunista diktatúra börtönében ért földi véget.

Az ünnepi esemény a helyi közösség teljes körű részvételével valósult meg. Az eseményt megelőző ünnepi szentmisét Tamás József ny. segédpüspök celebrálta, a szentbeszédet pedig Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, tb. főesperes, ny. plébános tartotta. A csíkverebesi római katolikus templomban bemutatott szentmise után a megemlékezés a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol előadások, visszatekintések és a fiatal nemzedék alkotásai idézték meg a vértanú pap alakját.

A küldetés beteljesedése a fiatal nemzedékben

Majláth püspök Sándor Imre tanári pályájának kezdetén így fogalmazta meg küldetésének alapgondolatát: „Sok nemes ifjú lélek felemelése legyen a célja.” Ez a gondolat a csíkverebesi megemlékezés során kézzelfogható módon teljesedett ki.

Az Imets Fülöp Jákó Általános Iskola pedagógusai és tanulói az emléknapot megelőző héten Sándor Imre életéről, szolgálatáról és helytállásáról beszélgettek. A felkészülés nemcsak ismeretszerzés volt, hanem alkotó folyamat: a gyermekek rajzokat, kisfilmeket, interjúkat és képzőművészeti alkotásokat készítettek, amelyek mély megértésről és tiszteletről tanúskodtak.

Az alkotásokat február 21-én mutatták be a kultúrotthonban. A jelenlévők számára világossá vált, hogy a vértanúk emléke nem pusztán történelmi adat, hanem élő örökség. A fiatalok munkái azt jelezték: a „nemes ifjú lelkek felemelése” ma is valóság.

Három csíki életút – közös sors, közös tanúságtétel

A megemlékezésen elhangzott: három nagyszerű életút indult Csíkból – 1886-ban Boga Alajos, 1893-ban Sándor Imre, 1896-ban Márton Áron született. Székelyföldi, csíki gyökerű papok voltak, akiket a bizalom és a barátság, a hit és az egyház iránti rendíthetetlen elkötelezettség kötött össze.

Márton Áron püspök nemcsak munkatársaiként, hanem lelkileg is felkészítette Sándor Imrét és Boga Alajost a megpróbáltatásokra. A történelem viharában mindhárman helyt álltak, s életük tanúságtétellé vált. Megmutatták, mit jelent országon belül magyarnak lenni; mit jelent a nemzeten belül székelynek lenni; és mit jelent a 20. és 21. században kereszténynek és katolikusnak lenni. Mindez nem pusztán külső meghatározottság, hanem hit, felfogás és meggyőződés kérdése.

Tanúságtétel és történelmi felelősség

A kultúrotthonban Ferencz Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia segédlelkésze, valamint Kassai Ildikó, a Krónika Intézet igazgatója, Lemnard Ödön-díjas kutató idézték fel Sándor Imre életútját, egyházi szolgálatát és a kommunista üldöztetés idején tanúsított helytállását. A köszöntők sorában Molnár József polgármester és Percze László konzul szólt a jelenlévőkhöz. A megemlékezést támogatta Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Dolhai István főkonzul vezetésével.

A 70. évforduló generációs üzenetet hordoz: az emlékezés kötelesség. Ha vértanúink életére tekintünk, nemcsak a múltat idézzük fel, hanem megerősítjük közösségi identitásunkat és erkölcsi tartásunkat is.

Élő emlékezet és közösségépítés

A megemlékezés zárásaként elhangzott: a képviselőház döntőházként fogadta el az RMDSZ törvénytervezetét, amely 2026-ot Márton Áron-emlékévvé nyilvánítja, megemlékezve a püspök születésének 130. évfordulójáról is. A kezdeményezés Márton Áron életműve és közösségépítő szerepe előtt tiszteleg. Ugyanakkor a közösség folyamatosan élő emlékezettel tartja életben vértanúink – köztük Sándor Imre és Boga Alajos – emlékét is. Nem csupán törvények, hanem a közösség hűsége őrzi őket.

A csíkverebesi megemlékezés azt üzeni: a hit nem puszta hagyomány, hanem életet formáló döntés. Az emlékezés nem csupán visszatekintés, hanem jövőépítés – a nemes ifjú lelkek felemelése ma is közös feladatunk.

Az esemény szervezői Hajdu Gábor képviselő, Csont Ede, a tusnádi Assisi Szent Ferenc-plébánia plébánosa, valamint Molnár József, Tusnád község polgármestere voltak.

Fazakas Adrienn