Adománygyűjtéseket szerveznek a leomlott szilágycsehi református templom javára

0
23
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Leomlott a szilágycsehi református templom tornya február 3-án, kedd este – adta hírül többek között az MTI. Egyházi és politikai szervezetek is gyűjtést szerveznek az A-kategóriás műemlékként nyilvántartott templom javára. Az omlás során egy helyi rendőrnő – aki a tragédia pillanatában a munkahelyére tartott – megsérült, és egy közelben parkoló gépkocsi megrongálódott.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közölte, hogy a toronynak súlyos szerkezeti hibái voltak, és hangsúlyozták, hogy a munkálatok során a hatályos törvények szerint, a szakemberek utasításai alapján jártak el. A 15-16. századi templom a Szilágyság egyik legjelentősebb középkori műemléke.

Az egyházkerület gyűjtést indít a torony újjáépítésére. Az adományokat az egyházkerület Transilvania Banknál nyitott RO88BTRLRONCRT0T03790712-es bankszámlájára várják Szilágycsehi torony megjegyzéssel.

A Szilágyságban is adománygyűjtést indított a szilágycsehi templomtorony újjáépítéséért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete csütörtökön közzétett felhívásában azt írja, hogy az adománygyűjtést minden szilágysági magyar közösségben megszervezik, és az összefogás fontosságát hangsúlyozzák. Arra kérik a szilágysági magyar közösségek tagjait, hogy adományaikat juttassák el az RMDSZ-es polgármesterekhez, alpolgármesterekhez, helyi önkormányzati képviselőkhöz vagy a helyi RMDSZ-szervezetek székházaiba március 15-ig.

Minden magyar felelős minden magyarért – e gondolat jegyében bátorít mindenkit Nagy János, a magyarországi Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár is, hogy csatlakozzon a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtéséhez, amely a szilágycsehi református templom tornyának újjáépítésére indult.

A szakhatóságok elemzik a torony leomlásának okát

A szilágycsehi toronyomlás ügyében a Szilágy megyei rendőrség hivatalból bűnvádi eljárást indított gondatlanságból elkövetett rongálás és a munkavédelmi szabályok, valamint a munkahelyi egészségvédelmi előírások be nem tartása miatt.

A templomban zajló felújítási munkálatokat finanszírozó román művelődési minisztérium szerint a templomfelújítási projekt rendelkezett a szükséges engedélyekkel, és a szakemberek folyamatosan felügyelték a munkálatokat.

A bukaresti szaktárca arról tájékoztatott, hogy a műemlék templomnál ez idáig kizárólag a vakolat leverését célzó munkálatokat végeztek. Közölte továbbá azt is, hogy az épületnél szerkezeti problémákat észleltek. A szakhatóságokkal közösen elemzik a torony leomlásának okát, valamint elrendelték az értékes épületelemek kimentését a romok közül, hogy fel tudják majd használni azokat a torony újjáépítésekor. A műszaki szakvélemény elkészülte után a szakemberek a terep biztonságossá tételéhez és a torony újjáépítéséhez is megoldásokat javasolnak – írták.

Az MTI a Krónika cikkére hivatkozva írta, hogy a szilágycsehi református templom Szilágy megye egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke. A templom középkori eredetű: a mai épület magja a 15-16. század fordulóján alakult ki, erre utal a szentély boltozatán fennmaradt 1519-es évszám is.

Eredetileg gótikus stílusú, egyhajós templom lehetett, amelyet a korabeli földbirtokos családok támogatásával építettek és bővítettek. A reformációt követően a templom a református közösség használatába került, és azóta is a helyi egyházközség központja.

Az épület története során több viszontagságon ment keresztül: a 17. század elején tűz pusztította el a tetőszerkezetet, a későbbi évszázadokban több javítás és átalakítás történt. A templom állagának megóvása érdekében a közelmúltban átfogó felújítási program indult. A munkálatok célja az épület szerkezeti megerősítése, a tető és a falazatok helyreállítása, valamint a belső terek és a homlokzat restaurálása az eredeti építészeti értékek tiszteletben tartásával.

A 2024 decemberében indult 10 millió lej értékű felújítást vissza nem térítendő támogatásból tervezték megvalósítani, a kivitelezést pedig 2027 végéig kellett volna befejezni – emlékeztetett a Krónika.

Forrás: az MTI híradásai alapján