A komoly ökumenikus párbeszéd, amely túlmutat a formaságokon és az udvariasságon, gazdagíthatja a párbeszédpartnereket, és hatékonyan erősítheti a világ egyházainak közös tanúságtételét.
Ezt hangsúlyozza Fernando Enns mennonita teológus a Pro Oriente egyházi alapítványnak írt cikkében. Írása „Az udvarias ökumenizmustól a közös prófétai tanúságtételig” témában készült, szemszöge az egykor üldözött kisebbségi egyház tagjáé. Fernando Enns brazil-német mennonita teológus és a hamburgi egyetem evangélikus teológiai tanszékén működő Békeegyházak Teológiai Munkacsoportjának vezetője, valamint a hollandiai Vrije Universiteit Amsterdam (VU) teológiai karának (béke)teológiai és etikai professzora.
Az elkövetők templomai, az áldozatok templomai
A mennonita egyházat a múltban súlyos üldöztetés érte, többek között más egyházak képviselői és tagjai részéről is. Enns most beszámol arról, hogyan sikerült leküzdeni az ebből eredő sebeket és traumákat intenzív párbeszédek és találkozások révén – például a Vatikánnal, a Lutheránus Világszövetséggel és a Református Egyházak Világszövetségével.
Az elkötelezett ökumenikus párbeszéd révén mind a korábbi elkövetők, mind a korábbi áldozatok egyházai képesek voltak közösen feldolgozni ezt a szörnyű történelmet. „Nem a dogmatikus különbségekre koncentráltunk, hanem inkább egy közös narratívát próbáltunk kialakítani ezekről a traumatikus eseményekről” – mondta Enns. Ez például oda vezetett, hogy „a lutheránusok és a református keresztények bocsánatot kértek őseik által elkövetett atrocitásokért – és lehetővé váltak a megbékélési folyamatok”.
A kollektív traumától a választott traumáig
Ez viszont átalakuláshoz vezetett a mennoniták körében: „A gyógyulási folyamat során identitásunk megrendült. Rájöttünk, hogy az eredeti »kollektív trauma« generációkon átívelő »választott traumává« vált. Az önmagunk áldozatként való szemlélése, egy mártíromsági narratíva alapján, kényelmes és valójában kellemes önmegjelenítést biztosított számunkra: az áldozati mivolt vált identitásunkká.” Most, az ökumenikus párbeszéd gyógyító erejével ez a „kiváltság” már nem lehetséges. A korábbi áldozatokat arra ösztönözték, hogy újragondolják önmegjelenítésüket, és arra biztatták őket, hogy nézzék meg, „hol váltunk mi magunk elkövetővé”.
A teológus így összegezte: „Ha az ökumenikus mozgalmat békemozgalomként tekintjük, meglepődünk majd azon, milyen átalakító hatással lehet mindannyiunkra.” Ezt úgynevezett „költséges ökumenizmusként” szerette volna leírni; szemben az „olcsó ökumenizmussal”, amely lehetővé teszi, hogy mindenki olyan maradjon, amilyen.
Dekolonizáció az ökumenikus mozgalomban
Cikkében Enns az Egyházak Világtanácsához (EVT) is fordul: „Az EVT-n belül látjuk a teológiáink és ökumenikus tereink dekolonizációjának szükségességét.” Fontos, hogy hangot adjunk azoknak, akiknek eddig nem volt hangjuk a nyilvános szférában, és így az ökumenikus párbeszédekben is.
Ebben az összefüggésben Enns arra a veszélyre figyelmeztet, hogy az ökumenikus intézmények – néhány évtized múlva – könnyen kényelmes játszóterekké és színpadokká válhatnak az egyházi hierarchiák számára. „A patriarchátus és a konformitás, a területi igények és a hatalom kísértéseinek tükröződésévé válnak, amelyeket az egyes egyházakban találunk.” A status quo fenntartása fontosabbá válik, mint a prófétai tanúságtétel iránti elkötelezettség, amely valódi átalakulást igényel.
„Isten megtestesült jelenlétét keressük a szenvedés, a kirekesztés és a diszkrimináció közepette.”
Az elmúlt tíz évben az Egyházak Világtanácsa ezért egy programszerű megközelítést követett, amelyet „az igazságosság és a béke zarándoklatának” neveznek. Ez a zarándoklat olyan helyekre vezet, „ahol csúnya erőszak és igazságtalanság történt – mondja Enns. – Isten megtestesült jelenlétét akarjuk keresni a szenvedés, a kirekesztés és a diszkrimináció közepette.” A megtört teremtés és az egymással való bűnös viselkedés valós megtapasztalása megtéréshez vezethet, „és megszabadíthat minket – egy megtisztulási folyamatban – a hatalom, a birtoklás, az egó és az erőszak megszállottságától, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válhassunk.”
A múltbeli tapasztalatokból már kialakult egy „közösségi teológia”. Enns egy „új módról beszél, ahogyan megéljük ezt a béke kötelékét az ökumenikus nagycsaládon belül, és azzá válunk, amire hivatottak vagyunk: a remény (béke) és az átalakulás (igazságosság) hiteles közösségeivé”.
(pro oriente – sk) / Vatican News
