Evangélium:
Abban az időben: Amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.” De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.” Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.” Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” „Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.” (Jn 6,24-35)
„Csodálatos” ösztönlény az ember. Sokan úgy viselkednek és élnek, mintha a teremtés hatodik napjának második fele róluk már nem szólna. Megragadnak valahol a létfenntartás szintjén, ahogyan a körülöttünk élő állatok is. S ebben a létfenntartás-játékba helyezik el az Istent is. Az Isten jó, mert etet és itat minket. Illetve nem is jó, hanem az Isten kell, mert etet és itat minket. Vagy jó, hogy ha van egy Isten, aki etet és itat minket. Egy ilyen Istent érdemes megkeresni. Hátha még tapintható is, mint amilyen Jézus volt azok számára, akiket jóllakatott az öt kenyérből és két halból. Istennek ezt a küldöttjét meg kell keresni, mert jóízű volt a kenyér, melyet ingyen kaptak. Nem ártana, ha ez mindennapi kenyérré válna, hogy mindig lehessen belőle táplálkozni. Sátrat verni a szaporított kenyér környékén.
A nép pedig elindul keresi és megtalálja Jézust Kafarnaumban. Kérdésük nem az, hogy „Uram, van még abból a kenyérből és halból?”, bár a tudatalattiban ez rakott fészket. Miért kérdezik mégis, hogy mikor jött oda? Azért, hogy elszalasztották-e már az ebédidőt? Talán újra kenyeret adott, és ők nem voltak ott? Nem tudni, de egy tény: a kenyér miatt jöttek. És Megváltónk ezt meg is állapítja: „Mégcsak nem is a csodák hoztak ide titeket, hanem az, hogy kenyeret kaptatok és jóllaktatok.” Gyomrotok volt az iránytű. De ha már kenyeret keresnek, Üdvozítőnk jobbat ajánl: olyan táplálékot, amely megmarad az örök életre, amelynek szavatossága nem jár le soha. Ezt pedig az Emberfia nyújtja.
Emberfia: midőn a zsidók a kifejezést hallották a Messiásra, az idők teljességében eljövő Isten Fiára gondoltak. Ő pedig a mennyei Atya küldötte, a mennyei Atya igazolja őt. Talán néhányan erre a válaszra kilépnek a létfenntartás szűk köréből és megkérdezik: „Mit tegyünk, hogy az Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” Hasonló kérdésre Jézus máskor azt válaszolta, hogy az örök életre úgy lehet eljutni, ha megtartják a parancsolatokat. Most azonban mást hangsúlyoz ki: „Higgyetek abban, akit a mennyei Atya küldött.” Ha örökre részesülni akartok a garancia nélküli kenyérben, akkor higgyetek abban, aki nyújtja. Az élet igazi kenyere a hit kenyere. Hinni abban, aki táplál minket. Érdekes az, hogy Jézus azt mondja, hogy nem a csodajelek miatt keresték őt az emberek, hanem azért, mert táplálkoztak és jóllaktak. S valóban nem is a gyógyítások vagy csodajelek vezették a keresőket Jézushoz, hiszen a téma a kenyér továbbra is. A kenyér, amelyet megszaporított, és azt gondolták, hogy mindig részesülhetnek, ahogyan őseik a mannából a pusztában. Jézus kihangsúlyozza, hogy nem Mózes adta azt a kenyeret, hanem a mennyei Atya: benne higgyenek, rá figyeljenek, őt dicsőítsék, neki köszönjék igazából meg. Azért égi kenyér, mert a mennyek Urától származik, annak szeretet-táplékaként. Isten igazi szeretet-tápláléka maga Jézus. Akkor is és azóta is. Aki ebből a kenyérből táplálkozik, örökké él, sohasem éhezik, sohasem szomjazik. Ez a csodálatos kenyér most már mindenütt jelen van az Eukharisztiában, az Oltáriszentségben. Nem lehet és nem szabad elvonatkoztatni ezt az evangéliumi szakaszt az Oltáriszentségtől, mert végső soron ezen csodálatos táplálékról van szó, amelyet hittel veszünk magunkhoz. Hittel valljuk, hogy amit magunkhoz veszünk, az Krisztus teste, a csoda, melynek részesei lehetünk a szentmisében. A csoda, mellyel Jézus ma is gyógyítja a betegeket is, midőn táplálékként kapják vagy szent útravalóként. Szent útravaló… Hitünk kenyere, melyet szívünk tarisznyájába rejtve magunkkal vihetünk a mennyei asztal lakomájára indulva. A mindennapi kenyér íze is más, ha az örök élet kenyerével táplálkozunk. Ezért lépjünk ki a létfenntartás ketrecéből, és fogadjuk magunkhoz méltón, hittel Isten Fia szentséges testét.
Miklós Csaba
Megjelent a Vasárnap augusztus 5-i számában.
