Immár nemcsak elkészültek az adventi koszorúk és/vagy dekorációk, hanem a gyertyák is „üzembe álltak”. A családokban már felmerül a majdani ünnepi menü gondolata is, a kiveendő vagy kivehető szabadnapok száma, és így tovább. Természetesen gondolni kell mindenre jó előre. De vajon hogyan vagyunk jelen az adventben, amikor a környezetünk és néha a munkánk maga sem támogat? A talpig karácsonyi kirakatok és adventi vásárok közepette kell megválaszolnunk magunk számára a kérdést: kire és mire készülünk ismét? A december 7-én megjelenő Vasárnap hetilap Fókusz rovatában három szerző eredt a kérdés nyomába.
A kolléganő kérésére-kérdésére választ keresve, és néhány évtizedre visszatekintve villant át rajtam az érzés, hogy az advent „korszakonként” mennyire más-más volt számunkra. Tévés korszakunk előtt talán minden nyugisabb volt. Simán elkülöníthető volt a munka és a magánéletünk. Aztán az újságírói-tudósítói munkánk szempontjából az advent rendszeresen zsúfolt periódus lett.
A karácsonyra való lelki készülődésünk mellett jelentős figyelmet kellett és kell fordítani ma is arra, hogy a karácsonyi műsorokhoz előre elkészítsük az „ünnep hangulatát tükröző” anyagokat, kisriportokat. Míg sokan az elcsendesedésre törekedtek, addig mi a munkánkkal pörögtünk, terveztük, próbáltuk „előrehozni” a karácsonyt. A Messiás várásának hangulatát gyakran együtt éltük meg az interjúalanyainkkal. Az életünk nagyon nagy részét töltötte ki a munka, miközben próbáltuk a nagyvilágnak is megmutatni, hogy lelkiekben-hagyományaiban mennyire tartalmas közösségünkben az advent és a karácsony. A tudósítói feladataink szempontjából az évek során annyi változott, hogy a rutin gyorsabbá tette a munkát. Korábban az otthoni teendők, az ajándékvásárlással együtt rendszeresen háttérbe szorultak. Míg a gyermekeink kicsik voltak, addig tervezgettük ugyan, de mégis utolsó pillanatra maradt az ajándékvásárlás.
A „nagyi korszakunkban” a lelki felkészülésünknek most már az unokáink is részesei. Naponta csodálom azt, hogy ők mennyire összpontosítva élik meg a Jézus születését váró periódust. Talán az ajándékok reménye is lehet a háttérben, de gyakrabban beszélgetünk velük arról, hogy miért fontos „jónak lenni”. Így újra előjönnek azok az élmények is, amikor a gyermekeinkkel próbáltuk megértetni ugyanezt. A mi adventünk a Megváltó iránti vágyunkról szól. Arról, hogy a rohanós hétköznapokban és az ünnepi csillogás közepette is érezzük: Isten szeret bennünket!
Csúcs Mária
