† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!”
Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta:
A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem!
Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Mt 3,1–12
Advent második vasárnapján Keresztelő Szent János alakja rajzolódik ki előttünk, aki nem csupán felismerve rámutat a Messiásra, hanem egyben prófétai jellé is válik mind kortársai, mind pedig számunkra. Az evangélista beszámol Keresztelő Szent János aszketikus alakjáról, aki radikalitásával megidézi Illés próféta alakját, valamint Malakiást, de gondolhatunk Nátán prófétára vagy éppen Sámuelre is. Igaz prófétaként mutatkozik meg, aki a kor vallási elitjével szemben megfogalmazza kritikáját, miszerint nem teremnek „jó gyümölcsöt”, mi több, ők egyenesen a „viperák fajzatai”, habár az ábrahámi származásra hivatkoznak lépten-nyomon. Ábrahám alakja azért is fontos, mivel hozzákapcsolódik a szövetség, a kiválasztottság: a korabeli rabbinikus hagyomány beszámol arról, hogy Ábrahámra úgy tekintettek, aki közbenjár a végítéleten, ha kell, a gyehenna tüzéből is kimenti fiait (bővebben a témában olvashatunk Jacob Neusner: Genesis Rabbah című könyvében). Éppen ezért János kijelentése, miszerint „Isten kövekből is képes fiakat támasztani”, igazi sokkhatásként éri őket, hiszen így kétségessé vált igaz voltuk.
Keresztelő Szent János a bűnbánat és megtérés fontosságát hangsúlyozza a mai evangéliumban, amely nem csupán kortársainak volt elgondolkodásra késztető felismerés, hanem nekünk is igen aktuális mind az adventi szent időben, mind pedig keresztény életünkben. A bűnbánat és a megtérés mindig lehetőség a „jobbra”, a „többre”, ahol felismerjük életünk magasztosabb célját. Szépen fogalmazza meg néhai szentatyánk, Ferenc pápa: „a megtérés azt jelenti, hogy fájdalmat érzünk elkövetett bűneink miatt és vágyunk rá, hogy megszabaduljunk tőlük, valamint a szándék, hogy örökre kizárjuk őket életünkből. A bűn kizárásához szükség van rá, hogy mindent visszautasítsunk, ami kötődik hozzá, vagyis vissza kell utasítani a világias gondolkodást, a kényelem, az élvezetek, a jólét, a gazdagság túlságos nagyrabecsülését. Erre az elszakadásra ad példát újfent a vasárnapi evangéliumi szakasz Keresztelő Szent János alakjában, aki lemond a feleslegesről és keresi a lényegest. Ez a megtérés első aspektusa: elszakadás a bűntől és a világias gondolkodástól.” A megtérés görögül a metanoia, ami azt jelenti: megfordulás, visszatérés, irányváltás, de gondolhatunk arra is, amikor tetteinkben, gondolkodásunkban megváltozunk. A megtérés mégsem erkölcsfitogtatás, nem csupán egy erkölcsi döntés – az is –, de ennél sokkal több. XVI. Benedek pápa a Názáreti Jézus című könyvében azt írja, a „megtérés találkozás Valakivel”, aki megelőz minket szeretetével.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/49-es számában.
