Megjelent a Petrocchi-bizottság munkájának eredményeit bemutató jelentés. A döntés kizárja a nők diakónussá szentelésének lehetőségét, de a kérdésben egyelőre nem lehetséges végleges döntést megfogalmazni úgy, mint a pappá szentelésük témájáról.
„A történeti kutatások és teológiai vizsgálatok jelenlegi állása, valamint azok kölcsönös összefüggései kizárják annak lehetőségét, hogy megvalósuljon a nők felvétele a diakónusi rendbe, amely az egyházi rend egyik fokozata. A Szentírás, a hagyomány és az egyház tanítóhivatala fényében ez az értékelés határozottan fennmarad, bár jelenleg nem teszi lehetővé végleges ítélet megfogalmazását, ahogyan az a pappá szentelés esetében megtörtént.” A fenti következtetésre jutott a Giuseppe Petrocchi bíboros, L’Aquila (Olaszország) emeritus érseke által vezetett második bizottság, amely – Ferenc pápa kérésére – megvizsgálta a nők diakónussá szentelésének lehetőségét, és februárban fejezte be munkáját. Ezt a bíboros hétoldalas jelentésében fejtette ki, amelyet szeptember 18-án küldött el XIV. Leó pápának, és amelyet most a szentatya kérésére nyilvánosságra hoznak.
Első munkamegbeszélésén (2021) a bizottság megállapította, hogy „az egyház különböző időpontokban, különböző helyeken és különböző formákban elismerte a nők diakónus/diakonissza címét, bár nem tulajdonított neki egyértelmű jelentést”. 2021-ben a teológiai vita egyhangúlag arra a következtetésre jutott, hogy „a diakónusi szolgálat szisztematikus tanulmányozása az egyházi rend szentségének teológiája keretében felveti annak kérdését, hogy nők diakónussá szentelése összeegyeztethető-e a vonatkozó katolikus tanításokkal”. A bizottság ugyanakkor egyhangúlag támogatta olyan új szolgálatok létrehozását, amelyek „hozzájárulhatnak a férfiak és nők közötti szinergiához”.
A második munkamenetben (2022 júliusában) a bizottság (hét igen és egy nem szavazattal) jóváhagyta a cikk elején idézett nyilatkozatot, amely kizárja annak a lehetőségét, hogy az egyházi rend fokozataként diakónussá szenteljenek nőket, de egyelőre nem hozott végleges ítéletet a kérdésben.
Az utolsó munkamegbeszélésen (2025 februárjában), mivel a szinódus után mindenki nyújthatott be hozzászólásokat, a bizottság megvizsgálta az összes beérkezett anyagot. „Bár sok hozzászólás érkezett, az írásokat beküldő személyek vagy csoportok száma mindössze huszonkettő volt, és csak néhány országot képviseltek. Következésképpen, bár az anyag bőséges és egyes esetekben ügyesen érvel, nem tekinthető a szinódus hangjának, és még kevésbé az egész Isten népének hangjának.”
A jelentés összefoglalja az érveket és ellenérveket. A támogatók azzal érvelnek, hogy a katolikus és ortodox hagyomány, amely szerint a diakónussá szentelés, akárcsak a pappá és püspökké szentelés kizárólag a férfiaknak van fenntartva, ellentmondani látszik „a férfiak és nők Isten képmásaikénti egyenlő helyzetének”, „a két nem egyenlő méltóságának, amely ezen a bibliai utaláson alapul”; a hitvallásnak, miszerint „nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban” (Gal 3,28); valamint a társadalmi fejleményeknek, „amelyek elősegítik a nemek egyenlő hozzáférését minden intézményi és operatív funkcióhoz”.
Az ellenkező oldalon a következő tézist hangoztatták: „Krisztus férfiassága, és ezért azoké is, akik az egyházi rendben részesülnek, nem véletlen, hanem a szentségi identitás szerves része, megőrizve Krisztusban az üdvösség isteni rendjét. E valóság megváltoztatása nem egyszerűen a szolgálat kiigazítása lenne, hanem az üdvösség házasságszimbolikájának [vö. Krisztus a vőlegény, az egyház a menyasszony – szerk. megj.] megszakítása.” Erről a bekezdésről szavaztak, és öt támogató voks szólt mellette, és ugyenennyi ellene.
Kilenc szavazattal egy ellenében a bizottság kifejezte abbéli reményét, hogy „a nők hozzáférése a közösség szolgálatára létrehozott szolgálatokhoz bővüljön (…), biztosítva ezzel a megkereszteltek, különösen a nők diakóniájának megfelelő egyházi elismerését. Ez az elismerés prófétai jel lesz, különösen ott, ahol a nők még mindig nemi alapú diszkriminációval küzdenek”.
Zárószavában Petrocchi bíboros kiemeli a két teológiai irányzat közötti „intenzív dialektika” létezését. Az első szerint a diakónussá szentelés a szolgálatra vonatkozik, és nem a papságra: „ez a tényező megnyitná az utat a női diakónusok szentelése előtt”. A második ezzel szemben „az egyházi rend szentségének egységét hangsúlyozza, a három fokozat házasságszimbolikájával együtt, és elutasítja a női diakónusok hipotézisét; megjegyzi továbbá, hogy ha a nők felvételét a szent rend első fokozatába jóváhagynák, a többi fokozatból való kizárásuk megmagyarázhatatlanná válna”.
Ezért a bíboros szerint a további tanulmányozáshoz elengedhetetlen „a diakónusságra önmagában – azaz szentségi identitására és egyházi küldetésére – összpontosító, szigorú és széles körű kritikai vizsgálat elvégzése, amely tisztáz bizonyos strukturális és pasztorális szempontokat, amelyek jelenleg nem teljesen meghatározottak. Valóban, vannak olyan kontinensek, ahol a diakónusi szolgálat „szinte nem létezik”, és vannak olyanok, ahol aktív, és funkciói gyakran „megegyeznek a laikus szolgálatok vagy a liturgiában az oltárszolgák szerepével”.
Vatican News angold nyelvű szerkesztősége
Ford. D. G.
