Lassan a végéhez közeledik a családakadémia képzés a temesvári egyházmegyében, amelynek utolsó előtti találkozóját június 5-én és 6-án tartották az arad-gáji pasztorációs központban.
A mentor Kovács házaspár ismét két témával készült az alkalomra. Első nap arról beszéltek, hogyan tudják a házaspárok továbbadni kincseiket. Ehhez szükséges, hogy jól ismerjék, szeressék és tudják előadni a választott témájukat. A második nap az eszmény keresése volt előadásuk témája, amelyben azt hangsúlyozták, hogy fontos megkeresni a saját, illetve házaspárként a közös eszményünket.


Erre az alkalomra a házaspároknak el kellett határozniuk, mi a szívtémájuk, és arról 5 perces előadást kellett tartaniuk. Az előadások kiértékelése után hálaadással zárult a találkozó.
A képzésen részt vevő házaspárok legközelebb egy nyári táborban fognak találkozni, amikor előadást tartanak a választott témájukról, amely egyben a vizsgaelőadásuk „főpróbája” is lesz.
A találkozóról ezúttal sem maradt el a szentmise, végül hálaadással zárult a találkozó.


Forrás: temesvári egyházmegye/Őze Kinga









