A kassai Péterfy Ida által 85 évvel ezelőtt alapított Jézus Szíve Nővérek Társasága azon kevés közösségek egyike, amelynek tagjai kifejezetten a katekézis ügyének szolgálatára köteleződnek el. A magyar alapítású szerzetesközösség székhelye az 1956 utáni emigráció miatt Los Angelesbe került, de 1992-től Pestszentlőrincen is jelen vannak, és a plébániai és iskolai hitoktatás/katekézis terén fejtik ki áldásos tevékenységüket. Közösségük erős motorja, a néhány éve elhunyt Fogassy Judit nővér által szerkesztett katekétikai segédkönyvek egyházmegyéinkben is ismertek, de a magyarországi kis közösség tagjai több alkalommal tartottak továbbképzőt is hitoktatóinknak. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának kolozsvári intézetében tanuló hallgatókhoz is meghívást kaptak, majd a Bolyai Nyári Akadémia keretében szervezett hittantanári továbbképzőre, de a szatmári és a nagyváradi egyházmegyében is tartottak két-háromnapos képzéseket.
Bár az utóbbi években ritkábban találkoztunk, a baráti szálak nem szakadtak el a magyarországi közösség tagjaival. Sőt, a továbbképzők sora is folytatódik. Január 9–10-én Máriaradnán lesz hitoktatói továbbképző. A pestszentlőrinci otthonukban tett látogatásom alkalmával Stafford Kriszta nővérrel és Tóth Adrienn nővérrel főként a hitoktatás dolgairól beszélgettünk.
Imádság, közösségi élet, apostoli szolgálat
A Budapest XVIII. kerületében lévő Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-templom szomszédságában épült emeletes rendházban otthonos hangulat és ölelésre tárt karú nővérek fogadnak. Az ízlésesen berendezett nappaliban kis közös agapé közben idézzük fel az elmúlt évek történéseit. Megtudom, hogy az utóbbi időben főleg katekétikai anyagok készítésével foglalkoztak, ezeket minden hittankönyvhöz használható segédanyagoknak szánták. A Szent István Társulatnál jelent meg az Értetek adatik című kötetük (az elsőáldozási felkészítéshez ajánlva), a Korda kiadónál pedig az Örömteli katekézis. Közben határidőnaplójuk továbbképzések és lelki napok sorával van tele, utóbbiakat iskolákban vagy plébánián tartják.
A házban jelenleg hárman élnek: a közösséget Rodriguez Guadalupe nővér vezeti, aki bár mexikói származású, de kisiskolás korától az Amerikai Egyesült Államokban nevelkedett. Ő hét éve él Magyarországon, elsajátította a magyar nyelvet és bérmálkozókkal foglalkozik a plébánián, a Jézus Szíve Klubot vezeti és országszerte tart lelki napokat gyermekek és fiatalok részére. Stafford Kriszta nővér Los Angeles-i születésű, de 1992-től Magyarországon él. Elsőáldozók és bérmálkozók felkészítésével foglalkozik a plébánián, és az ország különböző pontjain található iskolák diákjai és tanárai számára szervez lelkigyakorlatokat. Tóth Adrienn nővér győri származású, kilenc évig élt a rend kaliforniai központjában, ahol a rendi képzésben részesült, majd 2006-ban visszatért Magyarországra. Ő katekumenátust vezet, katekéták támogatásával foglalkozik óralátogatások és továbbképzések keretében, és az iskolai lelki napok szervezésében és lebonyolításában is részt vállal. Az említetteken túl a nővérek nyaranta plébániaközi családi és gyermektáborokat is szerveznek és vezetnek.
„Az életünk az imádság, a közösségi élet és az apostoli szolgálat három pillérére épül – mondja Adrienn nővér. Reggelenként egy órát egyedül imádkozunk a szobánkban, majd szentmisére megyünk. Reggeli után vagy tanítani megyünk, vagy készülünk a következő apostoli feladatainkra. Esténként együtt vacsorázunk – mi főzünk magunknak –, majd vacsora után közösen imádkozunk. Péntek a közösségi napunk, amikor együtt szervezünk magunknak valamilyen érdekes programot. Ennek célja az együttlét, de fizikai és lelki feltöltődés is lehet. Idén ezeken a napokon elmentünk Tapolcára, csónakáztunk a barlangtavon, megnéztük Vajdahunyad várát Budapesten, és Mezőkövesden pihentünk pár napot az őszi szünetben.”
Jubileumi látogatásból felfedező út
A Jézus Szíve Nővérek Társaságának tagjai karizmaként élik az emberek Jézus szerető szívéhez vezetését. Központi anyaházuk a kaliforniai Los Angelesben van, közös nyelvük az angol. A magyar alapítású, de nemzetközivé lett közösség 1940. október 7-ét tartja számon születésnapjaként, Péterfy Ida alapítónővérük ugyanis ezen a napon, tizennyolcadik születésnapján Kassán magánfogadalommal köteleződött el Jézus Krisztus és az egyház szolgálata mellett. Már Kassán csatlakoztak hozzá társak, de amikor a Felvidéket visszacsatolták Magyarországhoz, Ida nővér Budapestre helyezte át a közösség központját. Amikor Mindszenty bíborost letartóztatták és Ida nővért is keresték az állami hatóságok, egy egyházi elöljáró javaslatára hagyták el az országot, hogy majd alkalmas időben térjenek vissza oda. Először Kanadában éltek, majd kis közösségük áttelepült Kaliforniába. 1985-ben Tajvanon nyitottak missziós házat. Jelenleg két orvos nővér kórházban szolgál ott, hárman pedig a katekézist segítik.
A magyarországi visszatelepedésről érdeklődve Kriszta nővér elmondta, hogy közösségalapítójuknak mindig az volt a vágya, hogy a közösség térjen vissza Magyarországra, de azt gondolta, hogy ez az ő életében nem fog megtörténni. A gondviselésnek tudja be, hogy ez mégis megtörténhetett. Már 1988-ban az akkori főelöljáró úgy döntött, hogy az ötvenéves jubileum alkalmából Ida nővér és az első magyar társai visszamennek Magyarországra családjukat látogatni. Az egyik légitársaság át is vállalta az utazás támogatását. Mire sor került az utazásra, már rendszerváltás lett Magyarországon és az egyszerű családlátogatás egyben „felfedező út” is lett. Közben sok kérdés merült fel: Szükség van-e rájuk? Kihez fordulhatnak? Merre vezeti a Szentlélek őket? Aztán felgyorsultak az események. Két nyári látogatásra került sor, ezek alkalmával katekétáknak és papoknak tartottak katekétikai továbbképzést, püspökökkel is találkoztak és egy nyári családitábort is szerveztek 1991-ben. Nővértársaival ilyen módon készítette elő Ida nővér az utat a közösség visszatéréséhez. A pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve-templom plébánosa, Varjú Imre hívta őket, anélkül, hogy ismerte volna a közösséget. Annyit hallott, hogy szerzetesnővérek és katekéták, és ez elég volt neki. Lehetőséget teremtett a plébánia területén a közösségi ház felépítésére és nagyban segítette a terv megvalósulását. 1992-ben három nővért küldött a közösség a budapesti házba a magyarországi misszió megkezdésére: Batta Évát, Fogassy Juditot és Stafford Krisztát. A két magyar és egy amerikai felállással is a közösség nemzetköziségét tükrözték. Az első években lendülettel dolgoztak a magyar katekétikai anyagok készítésén, és a magyar katekéták megismerésére törekedtek. Szívük igazi vágya az volt, hogy az egész embert érintsék meg, aki Krisztusra vágyik. Sokfelé kaptak meghívást, majdnem minden egyházmegyében jártak, a határon túlra is eljutottak, hogy bemutassák katekétikai anyagaikat és segítséget nyújtsanak a hitoktatásban.
Több mint módszer
A Jézus Szíve Nővérek Társaságának saját, levédett katekétikai módszere van, az öt pont szemléltető módszer. Ennek tömör bemutatását Kriszta nővér vállalta.
„Ez több mint módszer. Inkább szemléletnek nevezném, amely szerint a katekéta felépíti az óráját vagy az előadását. Ezzel az öt ponttal megérintjük az egész embert. Kezdjük az emberi természettel, a képzelőerővel, utána átlépünk a gondolkodáshoz, hogy logikusan és dinamikusan illusztráljuk a hitigazságot vagy a szentírási történetet. Ezután segítünk a gyerekeknek, fiataloknak rájönni arra, hogy ez az egész nekik szól. A hitigazságoknak és a bibliai történeteknek van kapcsolatuk az élettel, de azt, hogy ezek alapján élik-e az életüket, az ő saját akarati döntésükön múlik. Az örömhír meghallása és megértése el tud vezetni az élet megváltoztatásához. Ezért házi feladat helyett inkább valamilyen, a témához kapcsolódó erény gyakorlását kérjük.
Azt tapasztaltam, hogy ez a módszer tényleg megbír minden változást, mert az emberi természet az alapja, és szemléltetve vezet arra, hogy miként tud kapcsolatba lépni az ember Jézus Krisztussal és az Isten országával, amely örökkévaló. Látjuk a Bibliából, hogy Isten így vezette választott népét, és Jézus is így tanított, gyógyított és így hívta az embereket. Ezért is vitte be Ida nővér a szemléltetést a módszer nevébe.
Fontos, hogy a szemléltetés haladjon a korral. Az új technikai eszközöket be lehet vinni az órára, jó szolgálatot tesznek, de az emberek közötti személyes kötődés pótlására soha nem lesznek képesek. Ha Jézus személyesen szólítja a katekétát, akkor számára is fontos, hogy személyesen ismerje meg a diákjait.”
Adrienn nővér megerősíti, hogy a katekéta gyerekekkel való személyes kapcsolatán sok múlik. Ha jó a kapcsolat a gyerekekkel, utána minden könnyebb lesz. Ennek a kapcsolatnak az alapja a szeretet kell legyen. A hittanórán aztán felszínre jönnek a gyerekek problémái, mint például a családi veszekedés vagy egy válás, amitől ők nagyon szenvednek. Ha a helyzet megengedi, fontos értük együtt imádkozni. A hittanórán a gyerekek önmaguk lehetnek és megoszthatják a problémáikat. „Ha nem is osztható meg minden nyilvánosan, fontos, hogy érezzék, hogy ott állunk mellettük, imáikban hordozzuk őket, együttérzésünkkel próbáljuk enyhíteni a szenvedésüket” – fogalmaz Adrienn nővér.
Továbbképzők a minőségibb katekézisért
Arra a kérdésemre, hogy jelenleg milyen továbbképzéseket ajánlanak a katekétáknak, Adrienn nővér elmondta, hogy szívesen bemutatják a képzelőerőt, az értelmet, az érzelmeket, az akaratot és az emlékezetet is bevonó öt pont szemléltető módszert. A hitismeretek elsajátítása mellett ez a módszer jól segíti az Istennel való élő kapcsolat kialakítását és fenntartását és az ő egyháza iránti lelkesedést és elköteleződést. Képzéseken tanítják a szülők bevonásával tartott elsőáldozási felkészítő módszertanát. Ahhoz ugyanis, hogy a gyermek elsőáldozás után is megmaradjon a hitben, fontos a szülőkkel való foglalkozás is. Gyerekek és szülők egymást segíthetik a hit útján való előrehaladásban. Ezen a téren a katekéták és a lelkipásztorok együttműködése különösen gyümölcsöző lehet. Ezen a képzésen bemutatnak egy modellt a szülők plébániai elsőáldozási előkészítőbe való bevonására és az Értetek adatik című segédanyag vonatkozó témáit, valamint fókuszálnak a papokkal való együttműködés lehetőségeire és az előkészítés legfontosabb szempontjaira.
Érdekesnek mutatkozik a szentírási szövegek mentén, a képzelet bevonásával történő imádkozás tanítását célzó képzésük is. Ezt, a személy Jézus jelenlétébe való helyezkedését segítő technikát aztán a katekéták tovább taníthatják diákjaiknak. De tartanak lelki napokat is katekétáknak, amelynek során hivatásbeli megerősítést kapnak, megerősödnek a társaikkal való kapcsolataik és lelki támogatásban is részesülnek.
A nővérek hangsúlyt fektetnek a gyermeki imaélet kialakítására, ezzel a témával is tartanak továbbképzőket. De ott van a képzési kínálatban a katekumenális jellegű katekézis szempontjainak és gyakorlatának tanítása is. Ez a képzés a tanítványok belső megtérésének segítéséhez, közösségbe és misszióba való bekapcsolásához nyújt segítséget.
A hittanóráknak oázisoknak kell lenniük
Beszélgetésünkből nem maradhattak ki a katekétahivatással kapcsolatos gondolatok sem. Arra a kérdésemre, hogy miként ajánlanák meg ezt a mai fiataloknak, Adrienn nővér a következő választ adta: „Az Úrhoz segíteni, kísérni az embereket csodálatos feladat, de nagyon sok kihívással is jár. Mindenképpen szükséges, hogy a katekéta kapcsolatban legyen más katekétákkal, tudják egymást segíteni, meghallgatni, odafigyelni egymásra, megosztani örömeiket és bánataikat. Az erényekben való növekedés nagyon fontos, mert csak így tud másokat Krisztus követésére inspirálni. Prófétai szerepről van szó, hiszen Isten igéjét hirdetjük, és mint ahogyan a prófétákat is az Úr hívta meg, minket is ő hív erre a szolgálatra, Isten társai lehetünk az igehirdetésben. Mivel az önismeret és az önnevelés az imaélet első lépése, egy katekétának ismernie kell önmagát és fel kell vennie a harcot a jóért való küzdelemben. A gyerekekkel való foglalkozás nagyon sok apró örömöt ad, amit nap mint nap észre kell vennünk. Bátorítok mindenkit, aki érzi a Szentlélek ilyen irányú hívását, bízzon Istenben és kezdje el a felkészülést.”
Gyorsan változó, személytelenedő világunkban adja magát a kérdés: hogyan tekintenek a nővérek a jövő katekézisére? Adrienn nővér ehhez a válaszhoz saját élményt is fűzött: „A gyerekek életéből nagyon sokszor hiányoznak az emberi alapok, nem tudnak egymással beszélgetni, nem tudják megosztani gondolataikat, azonosítani és kimondani, kezelni az érzéseiket. Egy hittanórán nagyon meglepett, hogy az egyik tanítványom, aki nagyon sokszor kérdezetlenül is beleszólt az órába, figyelmeztette az osztálytársait, hogy ne szóljanak bele diáktársuk beszámolójába. Mivel sokszor hallhatta ezt a figyelmeztetést, magáévá tette és így segítette kis barátját. Amikor ezekkel az emberi alapokkal foglalkozunk, az Úr Jézusra tekintünk, mert ő a példaképünk, ő az, aki teljességben megélte emberi mivoltát. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy a hittanóráknak oázisoknak kell lenniük, ahol a gyerekek a saját lelkükre figyelhetnek, és egymáshoz és a jó Istenhez kapcsolódhatnak.
Ozsváth Judit
