Advent során Jézus születésének ünnepére, karácsonyra készülünk. A világ már hetek óta karácsonyi lázban ég, de minél nagyobb a külső zaj, a csillogás-villogás, annál nehezebb feladat befele fordulni, a mélybe nézni. Összeállításunk szerzői az advent és a várakozás jelentőségét mutatják be, miközben kapaszkodókat is nyújtanak erre az időszakra. Farmati Anna szociális testvér gyakorta tart olyan lelkigyakorlatokat, programokat, amelyek során a résztvevők ráhangolódhatnak az ünnepre. Emlékeztet, hogy sokszor ma már a kihívás nem annyira az út készítése, hanem az útkészítésre való alkalmasságunk visszaszerzése.
Azt gondolom, a mai körülményeink között az egyik legnagyobb adventi kihívás az éberség, az Istennek átengedett osztatlan figyelem helyreállítása.
Ahogyan tapasztalom, ennek egyik oka az adventi időszak struktúrájának a megváltozása – nyilván itt nem a liturgikusra gondolok, hiszen az érintetlen, az változatlanul felszólít minket arra, hogy készítsük az Úr útját, egyengessük ösvényeit (vö. Lk 3,4–5), és eszközöket is biztosít számunkra ehhez. Inkább arra a struktúrára gondolok, amit a közélet, a mai társadalom működésmódja idéz elő: elkezdődik már jóval advent előtt a „karácsonyi hajsza”, a fényszennyezés nem ad lehetőséget arra, hogy igazán átéljük ennek az időszaknak a jellegzetes sötétségét – sem a külsőt, sem a belsőt, ez pedig nem segíti az érkező fény igazi érvényesülését, amikor az ünnep valóban eljön. Egyik program a másikat éri, közöttük nyilván sok jó is van, de akkor is sok – és valahogy mégis mindig maradnak sokan, akik ezek között sem találják meg a nekik megfelelőt… Annyi „előkarácsonyi” ünnep sorjázik iskolákban, munkahelyen, kis- és nagyobb közösségekben, hogy amikor már a valódi megérkezik, sokszor nincs rá erő, nem is tud már az új erejével hatni. Ehhez adódhat a teljesítménykényszer is, amit különféle irányból érkező elvárások is táplálnak, gyakran vallásos színezettel…
A másik oka a digitális kultúra, ami – ha nem jól és felelősen élünk vele – nagyon könnyen eltereli a figyelmünket a lényegről, sőt, ami talán még veszélyesebb is, nagymértékben csökkenteni tudja azt a képességünket, hogy tartósan figyeljünk valamire, türelmesen tudjunk várakozni valamire vagy valakire. Nagyon sok és sokféle zaj vesz minket körül, az instant működésmód, a túlstimuláltság, az állandó elérhetőségre tartott igény egyszerűen ellehetetlenítheti azt a fajta működésmódot, amit az advent megkívánna…
Éppen ezért jó, ha az adventünket is megtervezzük, amennyire lehet, nem csak abban az értelemben, hogy milyen megszokott gyakorlatokat vállalunk (roráték, gyertyagyújtások, lemondások, lelki programok), hanem azt is figyelembe véve, hogy mire volna leginkább szükségünk ahhoz, hogy a fentiekben leírtak hatását megszüntessük vagy legalább mérsékeljük.
Úgy tapasztalom, hogy teljesen megszüntetni nem lehet. Nagyon sok tőlünk független esemény, elvárás, kötelesség, kényszer táblázza be a napjainkat, és ezen plusz terhek vállalása nem szokott segíteni. Ugyanakkor mégis jó választani valamit, ami segít az elcsendesedésben, a megállásban, amennyire lehet, jó kivonulni az állandó zajból, és csatlakozni egy olyan imádkozó közösséghez, amely segít kitartani a választásunkban. Az adventi lelki napok, a tematikus beszélgetések és megosztások, a kísért imádság hete vagy a mindennapok lelkigyakorlata olyan lehetőségek, amelyek segíthetnek abban, hogy átrendezzük a prioritásainkat, és teret engedjünk a csendnek, ezen keresztül Istennek az életünkben. Segíthetnek abban, hogy kontemplatív módon legyünk jelen a megszokott életünkben, hiszen nagyon sokszor az életünk körülményein nem, vagy csak keveset változtathatunk, de megtehetjük azt, hogy változtatunk a látásmódunkon, és más attitűddel, más lelkülettel vagyunk jelen ugyanazokban az eseményekben és helyzetekben. Ha az életünkben újra prioritás lesz Isten, az ő szavának (meg)hallhatósága, a vele való találkozásnak a lehetősége, az ebből történő „élés”, akkor az út szinte magától nyílik meg és vezet el minket az ünnep teljességéhez.
Azt mondanám, hogy a mai körülmények igazán nagy kihívása sokszor nem is annyira az út készítése, hanem az útkészítésre való alkalmasságunk visszaszerzése vagy erősítése. És ehhez szükség van tudatos odafigyelésre, erőfeszítésre, ez nem történik meg csak úgy magától.
Farmati Anna
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/48-as számában a Fókusz-összeállítás részeként (összeállította: Szász István Szilárd).
