A béke témája köré épül a főegyházmegyei biblianap

0
559
A Katolikus Magyar Bibliatársulat (KMB) korábbi eseménye. Fotók: KMB

Főegyházmegyei biblianapon vehetnek részt az érdeklődök Székelyudvarhelyen a Márton Áron ifjúsági házban november 15-én, szombaton 10–17 óra között. Érdekes előadással, műhelymunkákkal, meglepetésekkel várják a résztvevőket. Jelentkezni november 10-ig lehet a 0745 284 735-ös telefonszámon vagy a kmbprogramok@gmail.com e-mail-címen. A helyszínre autóbusz indul Csíkszeredából és Marosvásárhelyről.

Napjainkban rengeteg szó esik a békéről. Ráébredtünk, hogy veszélyben Európa. A II. világháború óta nem látott vérontás folyik a szomszédos Ukrajnában. Boldog emlékű Ferenc pápa és az immár öt hónapja péteri szolgálatát teljesítő XIV. Leó pápa buzdítanak, hogy imádkozzunk a békéért. A hatalommal és nemzetközi befolyással rendelkező politikusok gazdasági szankciókkal, diplomáciai és katonai elrettentéssel szeretnék elérni a békét. Még mindig nincs béke, sőt még tűzszünetig sem jutottak el.

Isten küldöttjei, a próféták igehirdetésének fontos témája a béke. A főegyházmegyei biblianapon két kiemelkedő próféta, Izajás és Jeremiás igehirdetésével szeretnék megérteni, mit takar a bibliai béke, miért van rá szükség a társadalomban egy népen belül és a népek közötti kapcsolatban. Izajás 2,3a–4 szavai kőbe vésve az ENSZ üvegpalotájának bejáratánál is olvashatók New Yorkban: „Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.” Ennek az izajási szózatnak még szobrot is állított Evgenij Viktorovič Vučetič a reálszocialista művészet Lenin- és Sztálin-díjjal kitüntet szobrásza (1908–1974) a Szovjetunió megbízásából.

A biblianapon a gyulafehérvári kántoriskolások zenélnek. Az esemény a 17 órától kezdődő szentmisével zár.

Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: „Békesség, békesség”, noha nincsen békesség. (Jer 6,14)

Katolikus Magyar Bibliatársulat/ Oláh Zoltán docens (BBTE, Római Katolikus Teológia Kar, Kolozsvár / Gyulafehérvár)