Szeretettel eggyé válva nevelni – Könyvbemutató Gyergyószentmiklóson

0
959

Gyergyószentmiklóson mutatták be Csergő Csilla és Ferencz Dóra óvónők Szeretettel eggyé válva nevelni. Kézikönyv a szeretet dobókocka alkalmazásához című, nemrégiben megjelent könyvét 2025. szeptember 29-én. A könyvbemutatót a szülők és az egykori ovisok beszámolói zárták, akik az újszerű módszertan részesei voltak.

A 224 oldalas, B5-ös formátumú, színes, illusztrált, jó minőségű ofszet papírra nyomott, elegáns és vonzó kivitelezésű könyvet a gyergyószentmiklósi F&F nyomdában nyomtatták, a kiadást és a vele járó feladatokat (szerkesztés, tördelés, korrektúra) a kolozsvári székhelyű Verbum Egyesület kivitelezte.

A mű címével, Szeretettel eggyé válva nevelni, vagyis SZEN, a szerzők rögtön a nevelési módszer megnevezését szeretnék az olvasóknak közvetíteni, egy alcímben Kézikönyv a szeretet dobókocka alkalmazásához pedig máris a műfaji besorolást tárják fel előttünk.

Az előszó és a szakmai ajánlások után a könyv tizenkét nagyobb fejezetre épülő tartalmával ismerkedhetünk meg, amelyet motiváló zárszó és szakmai bibliográfia követ.

A szerzők a kötetben egy újszerű, keresztény szellemiségre alapozott neveléstudományi módszertant olyanformán mutatnak be, hogy az élvezetes, követhető és olvasmányos is egyben. A legtöbb alfejezet előtt Szentírásból vett, szeretettel kapcsolatos, bátorító paragrafusok, vagy más szerzőktől származó, mottó-jellegű idézetek segítik a témára való ráhangolódást. A módszer elméleti bemutatóját párhuzamosan a gyakorlatból vett példák kísérik, a SZEN megélését a szülők és a gyermekek beszámolói támasztják alá, amelyeket gyakran helyzetképek pillanatfelvételeivel is illusztrálnak.

Az első fejezet egyben bevezető is, segít értelmezni azt, amire nehéz konkrét definíciót találni, a szeretet fogalmát értelmezi a filozófia, a teológia és a gyakorlati élet alapján: a szeretet nemcsak érzelem, a szeretet döntés, elhatározás és elkötelezettség, a szeretet feltétel nélküli, a szeretet legfőbb ajándéka személyes értékünk tudata, a szeretet megerősíti a másik személyt, és nem birtokolja, a szeretet művészet. A szeretet törődést jelent, áldozatot vállal, termékeny, találékony, ad és befogad, elfedi a hibákat, ezerszer megbocsát és újrakezd, a szeretet gyógyszer.

A szeretettel történő nevelés által, amely kulcsa nemcsak a pedagógiának, hanem a családok működésének is, a helyes viselkedést lehet kialakítani és egy szeretetotthont építeni.

A szeretet megélését, élését, gyakorlását a szerzők konkrét lépésekkel mutatják be, amelynek első kulcsa az erények felismerése és fejlesztése. Az emberi erények közül a négy fő erény: az okosság, az igazságosság, az erősség és a mértékletesség. Minden más erény ezekből indul ki: együttérzés, segítőkészség, jóság, hála, tisztelet, bölcsesség, kitartás, bizalom, kedvesség, bátorság, szorgalom, felelősségvállalás stb.

A mű törzsrészét a szeretet dobókocka használatának gyakorlati bemutatása képezi, amelyet a szeretet művészetének kifejlesztője és a Fokolár Mozgalom alapítója, a szintén pedagógus végzettségű, olasz származású Chiara Lubich életrajzának ismertetésével vezetnek be a szerzők.

A szeretet dobókocka hat oldalán a következő üzenetek találhatók:

  1. Mindenkit szeretek
  2. Elsőként szeretek
  3. Úgy szeretem a másikat, mint önmagamat
  4. Kölcsönösen szeretjük egymást
  5. Jézust szeretem a másikban
  6. Szeretem az ellenségemet

A következőkben önálló fejezetekben a dobókocka oldalairól kapunk külön-külön részletes leíró magyarázatot, amelyet minden esetben az óvodában megélt példák közzétételével támasztanak alá a szerzők, és ugyanakkor az adott üzenettel kapcsolatos erényeket is bemutatják, valamint azok fejlesztésére is kínálnak példákat a gyermekek és a szülők visszaemlékezéseiből.

Az 1. oldal – Mindenki szeretek – gyakorlását a nyitottság, udvariasság, tisztelet és szolgálatkészség erénye teszi lehetővé.

A 2. oldal – Elsőként szeretek – megélését a kedvesség, segítőkészség, hála, öröm, szorgalom és önzetlenség erényei segítik.

A 3. oldal – Úgy szeretem a másikat, mint önmagamat – az alázat, a becsületesség, az őszinteség és az engedelmesség gyakorlásával válik életszerűvé.

A dobókocka 4. oldala – Kölcsönösen szeretjük egymást – figyelmesség, bizalom, megértés, barátság és felelősségvállalás nélkül elképzelhetetlen.

A következő, 5. oldal – Jézust szeretem a másikban – gyakorlatba ültetéséhez a nagylelkűség és az irgalom erényeinek birtoklására van szükségünk.

A kocka 6. oldala – Szeretem az ellenségemet – a türelem, az önuralom és a békesség jelenlétével válik lehetségessé. Ez a fejezet egy nagyon gyakori emberi társas kapcsolati jelenség, a konfliktusok kezelésére is útbaigazítást nyújt, a haragtól a megbocsátásig terjedő útra is rávilágít, a továbblépéshez kulcsfontosságú szerepet betöltő kiengesztelődés és újrakezdés módját is bemutatja.

A kötet végén a szerzők azt is elárulják, hogy a szeretet dobókocka az érzelmi intelligenciát milyen mértékben fejleszti, mivel segíti az érzelmi tanulást, az érzelmek felismerését és kezelését, hogyan segíti a társas tudatot, a társas kapcsolatokat, majd végül a felelős döntéshozási képességet.

Szeretet nélkül nincs élet – ezt mindannyian tudjuk, akár krisztuskövetők vagyunk, akár csak keresők a világban. Ez a számos tapasztalatra épülő, belső érettséggel megírt könyv azoknak is kapaszkodót nyújt, akiknek nem feltétlenül jelent mindennapi teendőt a vallásuk gyakorlása, és azoknak is, akik a szeretetük megéléséhez egyszerűen csak útmutatást keresnek, vagy akik az életminőségük változását, jobbulását szeretnék elérni.

„Mindannyian egyediek vagyunk, és mindannyian valamilyen módon hozzájárulunk a világunk működéséhez. Ha felfedezed a saját értékeidet, és azokat valamilyen módon kifejezed, segítesz egy jobb világot létrehozni. Mindenkinek van szerepe és lehetősége a pozitív változás előmozdítására.” (Bagdi Bella)

Csergő Csilla 1975-ben született Gyergyószentmiklóson, férjezett, két lány édesanyja. 1993-ban érettségizett, 1994-1995 között tanárképző főiskolát, majd 2004-2008 között egyetemet végzett Marosvásárhelyen. 1993-tól folyamatosan óvónőként dolgozik, az 1-es, a 7-es és a Százszorszép Napközi-otthonok után, 2009-től napjainkig a Vaskertes Általános Iskola Csillagszem Napközi-otthonában fejti ki pedagógusi tevékenységét. A Fokolár Mozgalom lelkiség közösségének tagjaként számos hazai és külföldi képzésen vett részt és adott elő. A gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia önkéntes munkatársa, gyermektáborok és kézműves foglalkozások szervezője, bérmálkozók felkészítésében és különböző ünnepek, egyházközségi események szervezésében működik közre.

Ferencz Dóra 1973-ban született szintén Gyergyószentmiklóson, két gyermekes családanya. 1992-ben érettségizett, 1994-1999 között egyetemi tanulmányokat folytatott Bukarestben. Óvónőként dolgozott a 9-es napköziben, tizenegy évig Ditróban a Százlábú Óvodában, majd 2010-től napjainkig a Csillagszem Napközi-otthon Szivárvány-csoportjának pedagógusa. A gyergyószentmiklósi református parókia önkéntes munkatársa, evangelizációs táborok és más gyülekezeti események szervezésében veszi ki a részét. Hobbija a természetjárás, olvasás és a kézműves tevékenységek, jellegzetes, egyedi babák varrásával foglalkozik és újabban meseírással is, gyermekmeséi közelebbről a Szivárvány havilapban fognak megjelenni.

Bernád Rita-Magdolna