† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van.
Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,13-17
Nincs könnyű helyzetben a mai ember, ha világot vagy éppen a szűkebb értelemben vett pátriáját szemléli, hiszen mind a világ, mind a benne élő ember szédületes tempóval rohan végzetébe. Ökológiai katasztrófák sora sújt, a teremtett világ és a teremtett ember régen elveszítette kapcsolatát egymással, hiszen mindent felemészt az érdek, az anyagi haszon és az azt éltető fékezhetetlen mohóság. A mai ember csupán olcsó utánzata a teremtés koronájának, hiszen kiforgatva, kizsákmányolva tengődik, megtagadva létének okát, miszerint „teremtett társteremtőként” – ahogyan Philip Hefner teológus mondja – szolgálja az Életet. Régen levetkőzte istengyermeki méltóságát, megfeledkezve mindenről, hiszen az Isten túl távoli, túl elvont, ha egyáltalán létezik. Pedig ez a méltóság, amellyel Isten felékesíti az embert, bizonyíték mennyei hivatására itt a földön. Azonban bármennyire is fékevesztett ez a világ, kétezer év óta a kereszt rendületlenül áll és hirdeti az üdvösségtörténet megmásíthatatlan tényét, hiszen a megváltás, bármennyire is érdemtelen rá az ember, Isten ingyenes ajándéka nekünk és értünk. Mi értelme volna a földi életnek önmagában, Isten nélkül? Fájdalmas pokol, végtelen káosz és ijesztő összevisszaság. Talán ma sokan szeretnék ezt, s talán sokan megvannak Isten nélkül is, de tudjuk, hogy az Isten nélküli szeretet nem több, mint torz, tárgyiasító testkultusz. Az Isten nélküli béke nem több, mint ideig-óráig tartó fegyverszünet, az Isten nélküli hit fanatikus fundamentalizmus, és az Isten nélküli remény utópisztikus ábránd.
A kereszt az, amely emlékezteti a mai embert „sorstragédiájára”, miszerint menthetetlenül Istenhez tartozik, csakis Istennel és Istenben lehet teljes az élete. Ehhez a felismeréshez pedig csakis a kereszt vezethet el bennünket, amely a szenvedő szeretet jele, és amely újra és újra megjelenítődik az oltáron és a mi életünkben, ahogyan Marthe Robin francia misztikus mondja: „minden élet egy szentmise, és benne minden lélek egy ostya, amely átváltoztatásra vár”, melyet aztán az Úr kezébe vesz, megtör és kioszt másoknak szeretetáldozatként. És nekünk erre az isteni titokra kell igent mondanunk életünk minden napján, hogy életünk odaajándékozott életté válhasson mások számára, mert ezt tanítja a kereszt misztériuma. Isten megbotránkoztató szeretete, amely újra és újra magához ragadja zilált lelkünket, Isten után vágyódó szívünket. A Krisztus-követő ember számára a kereszt az élet fája, ahonnan örök élete fakad, éppen ezért nem csupán szimbólum, hanem szent jel, amely mindig emlékeztet hívőt és hitetlent egyaránt.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/37-s számában.
