Az ezüstmiséjük évét ünneplő papok életútja szolgálati helyeik függvényében számos áldást, tapasztalatot és elhivatottságot tükröz. Sorozatunkban megszólaltatjuk az idén 25 éves papi jubileumukat ünneplő lelkipásztorokat, kik hálával tekintenek hivatásuk eddigi szakaszára. Emberközelben ifj. SZÁSZ JÁNOS fenyédi plébános osztja meg gondolatait életéről és papi küldetéséről.
Milyen családi háttérrel rendelkezik? Honnan a vallási kötődés a családban?
Szász János vagyok, Marosvásárhelyről, egy vegyes vallású családból származom. A családban édesanyám a katolikus. Gyerekkorom szép, hitformáló emlékei a közös, térdeken mondott imák, kilencedek. Karácsonykor, húsvétkor, vasárnapi vagy hétköznapi szentmisék után maradtunk a templomban imádkozni. Vagy néha csak hallgatni Léstyán Ferenc főesperes úr által feltett klasszikus nagy zeneszerzők templomi hangszórókba bejátszott gyönyörű darabjainak részleteit. Nézni, ahogy ő is kijött néha imádkozni…
Huszonöt éve szentelték pappá. Milyen volt akkor az elképzelése a papi életéről, és milyen most? Hogyan tekint vissza ezekre az évekre?
A papok életéről nem sokat tudtam, talán csupán annyit, amit ma is látnak a hívek. Szentmisék, temetések, hittanórák, helyezések. A teológiai évek alatt aztán lassan többet is megtudtam a ránk váró munkákról. A pasztorációban a gyerekekkel és fiatalokkal való munka volt a legkedvesebb, de persze tudtam a felnőttekkel, idősekkel is kell foglalkozni. Ez azóta sem változott bennem. Istennek adok hálát azokért a megvalósításokért, amik az ő segítségével kezdődtek, és a jóakaratú embereken, paptársakon, az egyházmegyén keresztül valósultak meg: templomok (Pusztakalán, Hátszeg, Púj, Sztrigyszentgyörgy), plébánia javítása, közösség építése a szórványban a lehetőségekhez mérten. Isten jutalmazza meg őket, és mindazokat is, akik a jelenlegi plébániáimon (Küküllőkeményfalván, Fenyéden) is mellém álltak, és segítenek.
Mi a papi jelmondata, és miért azt választotta? Mit jelentett ön számára akkor, és mit jelent ma?
Egyik isteni személyt sem akartam kizárni az életemből, és szerettem volna, hogy vezessenek, ezért a János evangéliuma 14. fejezetéből választottam, és így szól: „S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” Akkor ez motivált, ma már tudom visszatekintve, hogy a Szentháromság akarta ezt így, ezért továbbra is megtartom ezt a jelmondatot.
Mi bátorította, segített kitartani papi hivatásában?
Sokan jártunk hittanra, majd diákmisén olyan is volt, hogy körülbelül negyvenen voltunk ministrálni, sokan a lépcsőn ültünk a prédikáció alatt. Ministránsként szerettem volna én is olvasni, csengetni stb., ezért hétköznap kezdtem el járni, a plébániatemplom mellett, a minoritákhoz, mert ott kevesen voltunk. A ministrálás, Istennek való szolgálás, később az ifi alkalmak és misék, a próbára tett hitem, a társaim, tanáraim részéről, ha nem is tudatosan, de lassan a papi hivatás fele tereltek. Istent megismertetni a hitetlenekkel – ez sarkallt a Szentírás, katekizmus, a szentek életének mélyebb megismerésére, és növelte bennem a vágyat, hogy erről másoknak és másokkal beszéljek. Többször éreztem magam úgy, mint ahogy Jeremiás próféta mondja: „Rászedtél, Uram, s én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam, és legyőztél. Nevetségessé váltam napról napra: Aki csak lát, mind kicsúfol. Ahányszor csak beszélek, azt kell kiáltanom, azt kell hirdetnem: »Erőszak! Romlás!« Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált, és csúfságomra. Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, nem beszélek többé a nevében. De ilyenkor mintha tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni. Hallom sokak gyalázkodását: »Rettegés mindenütt! Jelentsétek föl! Följelentjük!« Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek: »Hátha valamiképp tőrbe csalhatnánk, legyőzhetnénk, és bosszút állhatnánk rajta.« De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Örökkétartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. Te pedig, Seregek Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd láthassam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet. Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat! Mert kiszabadította a szegény lelkét a gonoszok kezéből.” (Jeremiás 20,7–13) Ebben sok minden benne van, de legfőképp Isten humorérzéke, gondoskodása és életrendezése. Benne vagyok én is, más is, a feladat, a siker, de a kudarc is. Talán ezért is maradt meg olyan mélyen bennem ez a rész.
Minek örül leginkább lelkipásztori szolgálatában?
Minek örvend a jó pásztor? Annak, ha hallgatnak rá, dús legelőkre vezetheti a bárányait, ha azok egészségesek, jó kövérek, jó gyapjat s tejet adnak. A jó pásztor elöl megy, vezet, de hátra is megy a lemaradókat, elcsatangolókat visszanoszogatni. Ebben van öröm és üröm is. Félretéve a pásztor képet, amikor együtt, szívvel-lélekkel ünnepelhetjük a szentmisét, a szentségeket, a fiatalokkal, gyerekekkel a hittant, egy jó beszélgetést. Igen, egy jó beszélgetés is lehet ünnep, öröm. Soha nem késő és nem hiábavaló a másik ember szívét megérinteni.
Melyek a pasztoráció súlypontjai az ön számára?
Mindig fontos volt a hitelesség, egy papnál különösen fontos, hogy ez ne legyen filozófia, eszmerendszer. Az evangélium hiteles megélése a templom, ez a szoba falai közt nem látható az emberek számára, mert egy része nem jár oda. Ezért elhunyt Ferenc pápánk szavai szerint a pásztornak juhszaga kell legyen. Ezt úgy fordítom le, hogy keresd a személyes kapcsolatot, állj szóba a gyerekkel, felnőttel, hallgasd meg, s hívd. Van egy mondásom, amikor előkerül, hogy rég nem voltak templomba, s ez így hangzik: Jézus vár, és a pap is… Nyitottság van bennem, viszont a kor kihívásai oly sokrétűek, hogy nehéz mindenre választ adni. Egy szegmense a mesterséges intelligencia és a keresztény hit kérdése. Olvasok egy könyvet ezzel kapcsolatban, de mintha kínaiul lenne számomra, mert a számítógép világa távol áll tőlem. A fiatalok egy része viszont itt él, a különböző programok világában.
A pap a reménység hordozója e reményvesztett világban – mondja XVI. Benedek Spes salvi enciklikájában. Ezt próbálom e gyorsan fejlődő világban, mert tudom, elöl nem tudunk lenni a sorban, de egy biztos horgonypontnak igen, s ha ezt tudják, alkalomaadtán lehorgonyoznak, s akkor hiszem, a Szentlélek elindítja majd a változást az emberben, csak közel kell lenni készen a párbeszédre. A fiatalok folyamatosan chatelnek, hát chateljünk.
Milyen, az életén átszűrt tapasztalatot, bölcsességet kötne a szentelendő papok lelkére?
Az ima, a Biblia olvasása nagyon fontos, sok mindenben segít. Keressék a paptársakkal a kapcsolatot. A kor, a társadalom, a technika rohamos fejlődése vagy alakulása egyre nagyobb szakadékot hoz létre, nemcsak az egyház és a hívek között, de ember és ember, szülő és gyermek között is. Legyenek hídépítők, s persze ehhez kellenek a továbbképzések. Spirituálisunk mondta egyszer: legyen ember, s aztán pap.
Kapcsolatban vagyunk egymással, és sokszoros hatással vagyunk összekötve. Senki sem él egyedül. Senki nem vétkezik egyedül. Senki sem üdvözül egyedül. Az én életembe állandóan beleszövődik a mások élete: abba, amit gondolok, mondok, teszek, művelek. És megfordítva, az én életem is beleszövődik a másokéba: rosszba és jóba egyaránt. A legfontosabb: soha ne feledjék, hogy a szeretet a legerősebb híd, amelyet építhetnek Isten és ember, ember és ember között.
Hogyan szokott töltekezni?
Könyvek olvasása, kirándulás a természetben, vallásos podcastok hallgatása, emberek látogatása, felhívása. Ima, lelkigyakorlat.
Miért tud ma, 25 év távlatából hálás lenni a hivatásával kapcsolatban?
Isten gondoskodó, segítő, vissza-visszatérítő szeretetéért. Az elvégzett gyónásokért, amelyek megtartottak. Az értem imádkozó, a velem jót tevő és segítő emberekért. Sok mindenért hálásnak kell lennünk, de bármennyire igyekszünk is hálásnak lenni, sajnos sose elég.
Ismerős talán a vicc: Pistike könyvet kap ajándékba, és illedelmesen megköszöni.
– Jaj, Gizi néni, köszönöm szépen.
Gizi néni szabadkozik:
– Ó, szóra sem érdemes, csekélység…
Pistike az anyukájához fordul:
– Látod, mama, mondtam, hogy ilyen semmiséget nem kell megköszönni, de te ragaszkodtál hozzá.
Persze nem értek egyet ezzel, sokkal inkább a 100. zsoltár szavaival: „Lépjetek be kapuin hálaénekekkel, előudvarába dicsőítő énekkel! Adjatok hálát és áldjátok nevét, mert jó az Úr, irgalma örökké megmarad, és hűsége nemzedékről nemzedékre.”
Papként hálás szeretnék lenni a múltért, a jelenért, a jövőért. A múltért még akkor is, ha az nem volt mindig könnyű, hibátlan, bűntelen. Hálát adni nemcsak a jó dolgokért lehet, hanem azért is, amit tanultunk, túléltünk, megszenvedtünk, hiszen ezeken által közelebb kerültünk Istenhez. Isten hűségéért: még ha el is távolodtam néha, Isten akkor is hűséges maradt hozzám, és megtartott.
A jelen pillanat hálájában az első, hogy minden szentmisében, gyónásban, a szentségekben és szent élményekben közreműködhetek, hogy Isten kegyelme áradjon az emberekre. A hála nemcsak nagy eseményeknek szól, hanem a kicsiknek is: például hálás vagyok, hogy ma itt lehetek, látok, a csendes percekért, a váratlan beszélgetésekért, a kávéért stb.
A jövő nem csupán valami, amit várunk – hanem valami, amit formálhatunk hittel, szeretettel és hálával. A jövőért való hálaadásban a jubileumi zarándokévben az a remény vezet, amit egy prédikációban hallottam: Nem tudom, mit hoz a holnap, de tudom, ki tartja a holnapot a kezében. Erre buzdít Szent Pál is a Filippiekhez írt levélben: „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.”
A jövő isteni ígéretekkel van tele: a megváltás teljessége, az örök élet reménye, a Szentlélek vezetése. Hálás vagyok és szeretnék lenni, hogy a jövő új kihívásokat és tanulási alkalmakat hoz, hogy Isten nem hagy stagnálni, hogy tovább formál. Azért is, hogy továbbra is használni akar mások javára. Hálát adok a hívekért, a fiatalokért, a családokért, akikben ott rejlik az egyház jövője. Azon gyerekek nevetéséért, akik még meg sem születtek. Köszönöm azokat a kezeket, amelyek még csak most tanulják meg, hogyan építik majd a holnapot, a holnap egyházát.
Nemrég elhunyt Ferenc pápánk hangsúlyozta, hogy a hálaadó ima az a válasz, amelyet a keresztény ember ad Isten szeretetére – és ez a válasz nem várhat holnapig.
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2025/33. számában.
