A jezsuita rend a köztudatban sokáig úgy volt jelen, mint a racionalitás, az elitképzés és a katonás fegyelem megtestesítője. Ezek a jellemzők kevés rokoni vonást mutatnak az egyház liturgikus, teológiai és spirituális valóságával. Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy a jezsuiták egy párhuzamos világban éltek. Ha azonban a történelmi hátteret vizsgáljuk, akkor hamar rádöbbenünk arra, hogy az ő korukban mekkora szerepet játszott a társadalmi élet terén a racionális gondolkodás keresése. Az 500 évvel ezelőtti valóság a reformáció kora és a nagy felfedezések ideje. Az első jezsuiták Párizsban tanultak, ahol szembesültek annak szükségességével, hogy hagyományos vallási és hitbeli meggyőződésüket észérvekkel is alátámasszák. Ez volt a nagy hitviták kora, amely azóta is érezteti hatását az egész világon.
Fontos volt a kérdés, hogy kinek van igaza. A kor emberei nem voltak fanatikusak, hanem a rendelkezésükre álló tudomány alapján igyekeztek érvényt szerezni annak a meggyőződésnek, amit vallottak. Ezáltal komoly filozófiai és teológiai hagyomány teremtődött, akár katolikus, akár protestáns részről. A mai napig ez képezi e hagyományok és vallások gerincét. Következtetésként azt mondhatjuk, hogy egy egészséges versengés még az üdvösség útján is segít, hogy az ember hitben és szellemiekben, tudásban gyarapodjon. Az egyház és az egyházak fennállásának kulcsa tulajdonképpen ezen az igényességen alapszik. Isten dolgait lefordítani emberi nyelvezetre mindig is komoly szellemi felkészülést igényelt. Ezért van az, hogy az egyház kiállta a történelem tűzpróbáját. A hit és a tudomány kéz a kézben haladhattak. Sajnos ezek a dolgok sokszor az egymással való ellenségeskedés miatt nem jöhettek felszínre, illetve az is nehezítette a tisztánlátást, hogy nem mindig volt igényes az egymással folytatott vitakultúra.
A tudás és a tudományok mindig is részei voltak a hit megértésének. Isten már a teremtéstől kezdve nyilvánvalóan megmutatja, hogy ami történik az logikus és értelmes. Pl. ott van az éjszaka és a nappal, a szárazföld és a víz, a nap és a hold játéka. A kezdeti káosz egy rendezett és élhető világgá alakul át a teremtés napjaiban. Isten rendezi a létezés sorait. Mindezt pedig teszi igényesen és számunkra jól érthetően. A valóság összetettsége a tudomány által érthető tényekké válik. Így mi nem egy olyan Istenben hiszünk, aki távoli, elvont vagy kiismerhetetlen valaki, hanem Istent felismerjük a műveiből, mint a miénket meghaladó intelligens létezőt. A tudósokat letaglózza az, amit felfedeznek a világról. Sok tudós megtér, amikor látja azt a csodát, amit a távcsöve vagy mikroszkópja elé tár. A tudós ember egyben hívő ember is, ami azt jelenti, hogy neki tennie kell azért, hogy mások is megértsék ezt a világot a maga lényegében.
Ha valamire igazán szükség van a mai világunkban, az nem más, mint a hit értelmes elmagyarázása, bemutatása a nagy tömegek számára. Segítségül kell hívnunk a tudományokat, hogy megmutassuk annak az előnyét, ha az ember vallásgyakorlata által kapcsolatban van Istennel. A tudományok képesek arra, hogy kimutassák például a szentgyónás gyógyító hatását az ember belső életére. A tudomány által láthatóvá válik, hogy a hit vallásos gyakorlatai nem valami esztelen dolgok, hanem igenis pontosan azt célozzák meg, hogy az embernek méltó életet teremtsenek. A tudományos kimutatások lehetővé teszik, hogy megértsük milyen módon hat egy, az ember világától különböző végtelen erő, Isten a véges világunkra. Rájövünk, hogy szükségünk van erre a külső tényezőre ahhoz, hogy a világunkban felsőbb értékek szerint tudjunk élni, ne pedig egymáshoz mérjük csupán magunkat. Minden tudomány azért létezik, hogy segítse az embert kapcsolatba kerülni Istennel.
Ha valamikor, akkor most tudós papokra és szerzetesekre, és tudós férfiakra és nőkre van szükség, akik igényesen és mélyrehatóan tudják elemezni a világot. Ezáltal van esélyünk arra, hogy az elfogult és bármilyen vezényszóra gondolkodás nélkül felülő tömegek számára egy alternatív látás- és életmódot mutassunk föl. Szükséges ezért, hogy a hangsúlyt a minőségi képzésre tegyük. Újra itt az ideje annak, hogy Aquinói Szent Tamás és Szent Ágoston nagyságú gondolkodók szülessenek. Most rájuk van szükség elsősorban. Vagy akár egy újabb Szent Ignácra, aki fel tudja tárni az emberi lélek mélységeinek titkait. Ilyen és hasonló emberek nélkül az egyház félő, hogy nem tudja kiállni azt a tűzpróbát, aminek alá van vetve. Igazán felkészült és meggyőző érvek hiányában nem lesz elég, ha az embereknek bizonyos vallási gyakorlatokat tudunk csupán mutatni. Kell lássák rajtunk, hogy mi meggyőződésből, az értelem fénye mellett lettünk elkötelezett keresztények és azon belül katolikusok. Kikezdhetetlen kell hogy legyen az, amit mondani akarunk. Ennek hiányában bár lehet, hogy el tudunk hitetni valamit az emberekkel, de meggyőzni őket nem tudjuk arról, hogy Jézus Krisztus az Út, az Igazság és az Élet.
Útra való kérdések:
- Mi győzött meg engem arról, hogy katolikus keresztény legyek?
- Látom el azt, hogy amit hiszek az egy értelmes rendszerezett tudást hordoz?
- Hogyan magyarázom el egy másik embernek azt, amit hiszek?
- Ki számomra az a személy, aki érthetővé teszi a hitkérdéseket?
- Mi a legfontosabb kérdésem most a hitemről?
Pakot Géza SJ
Az írás megjelent a Vasárnap 2021/31-es és 32-es számában.
