Váradiak a római jubileumi zarándoklaton

0
606

A Tor Vergata-i ifjúsági jubileum záró szentmiséjén XIV. Leó pápa arra buzdította a fiatalokat, hogy legyenek Krisztus barátai és alakítsák át a világot az evangélium fényével: ,,Törekedjetek nagy dolgokra, a szentségre, bárhol is vagytok. Ne elégedjetek meg kevesebbel”. Emlékeztette őket arra, hogy Jézus a mi reménységünk, aki felébreszti bennünk a vágyat, hogy megváltoztassuk a világot a szeretet, az imádság és a bátorság által, mint Boldog Carlo Acutis és Pier Giorgio Frassati. A váradi egyházmegye 21 fiatalja a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásával vett részt az egyhetes jubileumi zarándoklaton, melynek fénypontja a pápával való találkozás volt. Az eseményről egy margittai résztvevő osztja meg élményeit.

A nagyváradi egyházmegyés zarándokok közt 2025 nyarán lehetőségem nyílt részt venni egy felejthetetlen római zarándoklaton, amelyet a jubileumi szent év alkalmából rendeztek. Az út során nemcsak Róma történelmi és vallási emlékhelyeit ismerhettük meg, hanem lelkileg is elmélyülhettünk, megerősödhettünk a hitben.

Zarándoklatunk egyik legmeghatározóbb élménye a négy szent kapu átlépése volt. Ezeket imádkozva közelítettük meg, tudatosítva magunkban a jelentőségüket, hiszen ezek a kapuk a lelki megtisztulást jelképezik. Egy másik különleges helyszín a Szent Lépcső volt, ahol imádkozva haladtunk felfelé, ugyanazon lépcsőkön, amelyeken a hagyomány szerint Jézus is járt. Ez az élmény nagyon mélyen megérintett, a csapatunk együtt, imádkozva élte át ezt az élményt.

A hét folyamán részt vettünk egy magyar nyelvű szentmisén a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, rengetegen jelen voltak és hihetetlen volt számomra magyar nyelvű szemtmisén részt venni egy ilyen gyönyörű bazilikában.

Eljutottunk a Szent Callixtus katakombába is, ahova rengeteg keresztény embert temettek el. A föld alatti sírkamrák csendje és egyszerűsége emlékeztetett arra, hogy hitünk milyen mély gyökerekkel rendelkezett akkor is, valamint jelen pillanatban is.

A zarándoklat egyik csúcspontja a Tor Vergatán tartott virrasztás volt, ahol együtt imádkozhattunk a szentatyával. Több mint egymillió fiatal gyűlt össze és imádkozott együtt, szavakba nem lehet önteni ezt az élményt.

Az este folyamán közösen dicsőítettünk, énekeltünk és táncoltunk több ezer fiatallal együtt – ez az élmény különösen felemelő volt, megtapasztalhattuk, hogy különböző országok hogyan dicsőítik az Urat, valamint barátságokat köthettünk velük. A zarándokcsoport , akikkel együtt zarándokoltunk, nagyon befogadó volt, és a napok során egy igazi, támogató csapattá kovácsolódtunk össze.

Ez a római út számomra nemcsak egy utazás volt egy híres városba, hanem lelki megújulás, amely közelebb vitt Istenhez, az egyházhoz és embertársaimhoz is. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a különleges élménynek.

Erdei Henrietta, Margitta