Rengeteg élményben lehetett része a mintegy 60 fős szépvízi gyermekcsapatnak, amelyik július 14–18. között, a 4. turnusban vett részt az Erdélyi Erzsébet-táborban, Ivó településen. A tábor ideje alatt minden nap délelőtt ügyességi játékokon (Székely olimpia; Te légy a bajnok), illetve ebéd után kirándulásokon (Madarasi Hargita, Mini Erdély Park, Babusgató Állatsimogató, Homoródfürdői bobozáson) vettek részt a ministránsok az Erzsébet Táborok, az Erzsébet Alapítvány jóvoltából.
Az egyik táborozó az alábbiakat írta a programról: „Az Erdélyi Erzsébet-tábor egy festői szépségű helyen található a Hargita lábánál, Székelyföld szívében. A táborban egy egyhetes turnusban pihenhettünk meg és tanulhattunk, miközben rengeteg szórakoztató és közösségépítő programon vehettünk részt. A természet közelsége miatt a túrázás, csapatjátékok és szabadtéri tevékenységek különösen népszerűek voltak körünkben. Úgy gondolom, a tábor célja, hogy élményeken keresztül erősítse a gyerekek közösségi érzését és önbizalmát. Turnusunkban voltak kézműves foglalkozások, sportesemények, zenei programok és esti tábortüzek is. A résztvevők biztonságáról felkészült pedagógusok és TESO-k gondoskodnak. Az Erdélyi Erzsébet-tábor egy különleges hely, ahol életre szóló barátságok és emlékek születnek. Bármikor visszajönnénk ide.” (CS. B.)


Mind a táborozók, mind a kísérőtársak nevében mondhatom, hogy egy hihetetlenül élménydús, izgalmas héten vagyunk túl. Nagy hálával tartozunk a tábori személyzetnek, a TESO-knak (Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak), illetve mindenkinek, aki munkájával segítette a táborozásunkat. Hálásan köszönjük a szépvízi plébánia és a szépvízi közbirtokosság támogatását.


Gergely Endre










