Plébániai nagytábort tartottak Gyimesközéplokon

0
603

Hatodik alkalommal tartották meg a gyimesközéploki Szent Mária Magdolna-plébánia nagytáborát, melynek különböző napjain körülbelül 200 gyerek vett részt. A tábor napjainak különböző témái voltak, így a résztvevők hallhattak előadást többek között Az egyház, és az egyház hajójáról, a Szentlélekről, a Boldogságos Szűz Máriáról, az online biztonságról és a médiatudatosságról. A tábor egyes napjainak eseményeiről olvashatnak személyes hangú beszámolót.

A tábor első napján a regisztráció után a templomba mentünk, ahol imádkoztunk jótevőinkért, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg a tábor. Ezt követően elismételtük a tavalyi évben tanult énekeket, és tanultunk két újat is. A nap témája Az egyház, és az egyház hajója volt – a jubileumi szentév kapcsán–, melyet Mihók Dávid X. osztályt végzett KICS-es (Középloki Ifjúsági Csoport) tag mutatott be.

A reggeli torna és a csokis kifli elfogyasztása után következtek a játékok, melyeket ezúttal a KICS tagjai vezettek, és amely alatt a játékokért zsetonokat lehetett nyerni, amit délután be lehetett váltani édességre. A vízicsatának ezen a napon nem volt sikere, a medencének annál inkább.

A második nap témája a harmadik isteni személy, a Szentlélek volt, akire ma úgy tekintettünk, mint aki vezeti az egyház hajóját, és vezet bennünket is, akik a hajóban ülünk. Szentes Andrea KICS tag mutatta be nekünk a Szentlelket, aki vezeti az egyház hajóját, és vezet bennünket is. A programot 10 órától a templomban kezdtük, imádkoztunk jótevőinkért, a kántor úr vezetésével pedig új énekeket tanultunk vasárnapra.

Később Szilágyi-Balázs Brigitta foglalkozásvezető Mi Online – online biztonság, médiatudatosság témában tartott előadást és vezetett műhelymunkát délelőtt a nagyoknak, délután a kicsiknek. Brigitta Ditróból utazott hozzánk, és segített a médiatudatosságban való fejlődésben, eligazodásban. A napra a talpalávalót Pál Csilla és gardonosai biztosították nekünk, köszönjük!

A tábor harmadik napja ugyancsak a templomban kezdődött reggel 10 órától, ahol jótevőinkért is imádkoztunk. Ezt követően a kántor vezetésével új énekeket tanultunk és elismételtük a régieket. A mai nap Tankó Pál KICS-tag a Boldogságos Szűz Máriát mint az egyház anyját állította elénk példaképül.

A reggeli torna és a csokis kifli elfogyasztása után kezdődött a napi program, melyet a Mikóújfalusi Ifjúsági Szervezet (IKU) 12 lelkes csapata vezetett. A játékokon keresztül pénzt lehetett gyűjteni, amit a délután folyamán le lehetett vásárolni.

Molnár Gyék Magdika és Tankó Zsuzsanna a Vöröskereszt részéről érkeztek, és nagyon sok új dologra tanítottak. Különös gazdag napunk volt, nemcsak azért, mert itt volt az IKU lelkes csapatának 12 tagja, hanem azért is, mert ma a gyümölcsök mellé fagyit is kaptunk, valamint a Csillag Panzió jóvoltából 50 pizzát.

A tábor negyedik napját is a templomban kezdtük. Imádkoztunk a jótevőinkért, akik hozzájárultak a mai napunk sikeréhez, és énekeket tanultunk. Scutaru Cristian és Szentes Áron KICS tagok segítségével rövid előadást hallhattunk a kereszt titkáról, mint a szenvedésről és az örömről. A reggeli torna és csokis kifli elfogyasztása után kezdődött a következő program, melyet a Mikóújfalusi Ifjúsági Szervezet 12 lelkes tagja vezetett. Lehetett a játékok alkalmával pénzt gyűjteni, melyet délután az üzletben le lehetett vásárolni.

Ezúttal a Caritas gyimesvölgyi csapata volt a vendégünk: Bilibok Bernadett, Karacsony Emma, Tanko Annamária és Tankó Kinga, akik műhelymunkát vezettek. Az ebéd után Jánó Imre „elvitt bennünket Párizsba”, ahol érdekes történelmi épületekkel és helyekkel ismerkedhettünk meg. Pál Csilla tanárnő jóvoltából ma újra volt táncház. Nagy örömünkre Balázs András és Éva jóvoltából újra kaptunk fagyit, de gyümölcsből sem volt hiányunk.

A tábor ötödik napját a rossz és hideg idő ellenére jókedvűen kezdtük. Ma is imádkoztunk a jótevőinkért, a kántor úr vezetésével új énekeket tanultunk és elismételtük az eddig tanultakat. A már hagyományos reggeli torna és a csokis kifli után a napi programot a Gyimesközéploki Ifjúsági Tanács (GYIT) vezette Bodor Imre Zsolt, a Pogány Havas Kistérség ügyvezető igazgatójának vezetésével. A délelőtt folyamán a GYIT lelkes csapata zsetonokért játszva tartották a foglalkozásokat. Ebéd után (elfogyasztva a finom hígpalacsintát, melyet köszönünk Szakáli Editnek és Olti Noéminek) folytattuk Bodor Zsolt előadásával, mely interaktív formában a környezet védelméről szólt. Ugyancsak a délután folyamán Balla László kántor jóvoltából fényképeket készíthettek a táborozók emlékül az idei évről.

Találkozunk jövőre ugyanitt!

Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak táborunk megvalósításához! Találkozzunk jövőre, a hetedik alkalommal!

Forrás: Szent Mária Magdolna-plébánia, Gyimesközéplok

MEGOSZTÁS