A temesvári, szeged-csanádi és nagybecskereki egyházmegye fiataljai közös találkozón vesznek részt a nagycsanádi templomban szeptember 20-án. A rendezvény része annak a programsorozatnak, amellyel a három szomszédos és testvér egyházmegye a közös előd, az ősi csanádi püspökség 1030-ban történt megalapításának ezeréves ünnepére készül. A 2030-ban sorra kerülő ünnepségre való felkészülés jegyében született meg a Millenium Csanadiense 1030-2030 elnevezésű vándorkiállítás-sorozat is, amely az elkövetkező esztendőkben egy-egy időszakot felölelve mutatja be az ősi püspökség és utódegyházmegyéinek múltját, jelenét, és mind a három püspöki székhely főtemplomában megtekinthető.
Az ifjúsági találkozót szervező csoport tagjai, akik mind a három testvéregyházmegyét képviselik, még június elején megbeszélést tartottak Csanádon, illetve azóta is folyamatosan egyeztetnek az internet segítségével. A megvitatott témákról Dumitru Daniel egyházmegyei ifjúsági lelkészt, temesvár-gyárvárosi plébánost kérdezte a temesvári egyházmegye sajtóirodája.

A csanádi ifjúsági találkozó programja az egyházmegye honlapján és közösségi oldalán is elérhető már az érdeklődők számára. Milyen egyéb kérdések kerültek terítékre a megbeszélésen?
Sok szervezési kérdést sikerült alaposan átbeszélni. Például azt, hogy érkezéskor mind a három egyhámegye fiataljai együtt fognak bevonulni a csanádi templomba. Ehhez előzőleg a temesvári és a nagybecskereki egyházmegye fiataljai találkozni fognak a város Nagyszentmiklós felőli bejáratánál és indulnak gyalogosan a templom felé, a szeged-csanádi egyházmegyéből érkezők pedig a határátkelő felőli bejárattól indulnak, majd mindannyian a templom bejáratánál találkozunk, és együtt énekszóval vonulunk be. Tervezünk egy megbeszélést a helyi rendőrség képviselőivel is, szeretnénk ugyanis, hogy a résztvevők biztonsága érdekében a találkozó idejére tereljék el a forgalmat a párhuzamos utcákba. A katekézist magam vállaltam, amit magyarul fogok tartani, és román nyelvre fordítjuk, mivel a három egyházmegye közös nyelve a magyar. A szeged-csanádi egyházmegye képviselői vállalták a szentmise zenei szolgálatához szükséges technikai részt, ami feltételezi, hogy a technikusok tudni fogják, mikor mit fog énekelni a két résztvevő énekkar. Ennek a szervezése jelenleg is tart, e-mailes levelezés formájában. Fontos, hogy legyenek ráhangoló énekek. A tanúságtételeket a szeged-csanádi és a nagybecskereki egyházmegyék fiataljai vállalták. A délutáni műhelyek tevékenységeibe mind a három egyházmegye közösen fog bekapcsolódni. Tervezünk továbbá egy 2 méter magas jubileumi keresztet is, amelynek elkészítését egy csanádi fafaragó mester vállalta. A kereszt mind a három egyházmegyében eljutna a plébániatemplomokba abban az évben, amikor az ifjúsági találkozót az illető egyházmegye szervezi. Mert úgy szeretnénk, hogy az idei csanádi találkozót követően 2030-ig minden évben más-más egyházmegye szervezze meg a fiatalok összejövetelét. A jubileum évében a kereszt visszatérne az ősi püspöki székhelyre, Csanádra. Ami a találkozót illeti, készítettem egy SWOT elemzést is, amely segítségével feltérképeztem a projekt erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyeit. Ennek megfelelően az erősségek között említeném 1000 éves közös örökség történelmi és lelki mélységét, a három egyházmegye összefogását és a nemzetközi együttműködést, a püspökök aktív részvételét és a változatos programot. A lehetőségekhez tartozik az évenkénti rendszeres találkozók nyújtotta hagyományteremtés, a nemzetközi kapcsolatok és barátságok építése a fiatalok között, új pasztorális módszerek bevezetése, valamint a 2030-as jubileumi évre való fokozatos lelki felkészítés. A mérleg másik serpenyőjébe, a gyengeségek és veszélyek közé sorolnám a bonyolult logisztikát, a nyelvi akadályokat, amiket a fordítással sem lehet mindig áthidalni, a fiatalok elérésének nehézségét, az alacsony részvételi hajlandóságot, a rövid időkeretet, ami miatt nehéz mély lelki élményt nyújtani. Az időjárás és az utazási nehézségek akadályozhatják a részvételt, egy idő után a résztvevőknél figyelmi és fizikai fáradtság léphet fel, illetve egyetlen nap nem garancia a lelki élmények hosszú távú megmaradására. Ez az elemzés mindenképpen segít minket abban, hogy tőlünk telhetően dolgozzunk a veszélyek csökkentésén.
Hogyan mozgósítják az egyházmegye fiataljait?
Mivel az egyházmegyei ifjúsági központnak a három főesperességben külön irodája működik, az ott tevékenykedő munkatársak, paptársak, valamint az esperesek segítenek az információk továbbításában és a népszerűsítésben. Például kihirdetik a templomban. Az egyházmegyei ifjúsági találkozón szerzett tapasztalatok alapján úgy döntöttünk, hogy több alkalommal, különféle módon igyekszünk eljutni a papokhoz és a fiatalokhoz. Ebben segítenek például a plakátok, a különböző felhívások a közösségi oldalainkon. Körülbelül 500 fiatal részvételére számítunk. A szeged-csanádi egyházmegyéből körülbelül 250 fiatal, a nagybecskereki egyházmegyéből100-150 fiatal érkezik. A mi egyházmegyénkben is szorgalmazzuk, hogy a plébániák főesperességi szinten szervezzenek közös autóbuszokat, így könnyebb, mintha minden egyházközség külön indulna. Szép találkozóra készülünk, fontos, hogy a fiatalok ismerkedjenek, barátkozzanak, de ugyanolyan fontosnak tartom azt is, hogy az elkövetkező években mi is ellátogassunk a szomszédos egyházmegyékbe. Az ilyen találkozók rendkívüli hangulatosak, ezt sok fiatal megtapasztalhatta az idei ifjúsági fesztiválon is.
A kihívások ellenére mit tart különösen szépnek ebben az ifjúsági találkozóban?
Számomra a találkozó legszebb része az, hogy tényleg megélhetjük, mit is jelent a mottónk: Újraindulni Krisztustól. Egy ilyen esemény nemcsak logisztikai szervezés – ez valami sokkal mélyebb. Arra hívjuk a fiatalokat, hogy közösen tegyenek egy belső utat: vissza a forráshoz, vissza Krisztushoz. A mai világban, amikor sokszor csak rohanunk, elaprózódunk, ez a nap lehetőség arra, hogy megálljunk, újra ránézzünk arra, honnan jövünk, és merre tartunk. A történelmi háttér – Szent Gellért öröksége, az 1000 éves csanádi egyházmegye – nemcsak múlt, hanem hívás is: folytassuk, amit elődeink elkezdtek. És ez különösen szép akkor, amikor három ország fiataljai találkoznak, és nem az választ el bennünket, hogy ki honnan jön, hanem az köt össze, hogy ugyanahhoz a Krisztushoz tartozunk. A zarándoklat, a közös ima, az ismerkedések, a szentségek – ezek mind-mind lehetőségek arra, hogy a fiatalok ne csak jól érezzék magukat, hanem valami maradandót kapjanak. Talán nem is sejtjük még, kiben milyen változást indít el ez a nap. Lehet, hogy valakinek ez lesz az első igazi találkozása Istennel, vagy épp az első alkalom, amikor úgy érzi: van helye az egyházban, a közösségben. Számomra ez a legszebb: hogy egy ilyen nap újrakezdést adhat – egy fiatalnak, egy közösségnek, de talán nekünk, felnőtteknek is. Mert újraindulni Krisztustól – ez nemcsak a fiatalok feladata. Ez mindannyiunk feladata.
Forrás és fotó: a temesvári püspökség sajtóirodája










