Napra pontosan ötven évvel ezelőtt mutatta be primíciás szentmiséjét Marton József a székelykáli plébániatemplom búcsúján, Sarlós Boldogasszony ünnepén.
A szülőfalu temploma zsúfolásig megtelt az aranymisére érkező hívekkel, vendégekkel és a papsággal. Az ünnepi hálaadó aranymisén fellépett a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templom szkólája is.
Akárcsak 25 évvel ezelőtt is, az ünnepi homíliát maga a jubiláló tartotta. Marton József szentbeszédében Szűz Máriának Erzsébetnél tett látogatásáról beszélve a papi hivatás legfontosabb elemeire mutatott rá. A Szűzanya fiatal, názáreti kislányként, amikor küldetését megtudja, megremeg ugyan, de kimondja az igent. Örömét nem rejti el, hanem sietve a szolgálat útjára lép: elmegy rokonához, Erzsébethez, hogy segítségére lehessen.
Az isteni terv részeseként fogja megszülni Fiát, ahogyan a pap is hatalmat kap arra, hogy jelenvalóvá tegye számunkra az Üdvözítőt. Amikor Erzsébet „Uramnak anyjaként” dicséri Máriát, elsősorban királynői közbenjáró szerepére utal. Hasonlóképpen a pap is jogosan nevezhető közbenjárónak, összekötő kapocsnak az ég és a föld között. Márton Áron püspök szavaival: „az egyházi rend szentségének felvételekor arra kaptunk megbízást és hatalmat, hogy Krisztus Urunk nevében közvetítők legyünk az ég és a föld, a bűnös ember és a szent Isten között.” Mária hite az a hit, amely minden papnak és krisztushívőnek sajátja kell legyen, és amelyért folyamatosan imádkoznunk kell, nem csak papi hivatásokért, hanem azért is, hogy a felszentelt papok hitükben állhatatosak maradhassanak. A párhuzamok kapcsán kitért arra is, hogy a Szűzanya öröme, a Magnificatban megfogalmazott öröm kell átjárja a pap szívét is. A Szűzanya a rokonánál történt látogatás után a názáreti otthonába visszavonulva, magányosan élt tovább, ahogyan a pap életét is meghatározza az a magányosság, amelyben nem oszthatja meg a szentgyónás vagy lelki beszélgetések során hallott emberi gondokat, nehézségeket. S ugyancsak a párhuzamokhoz tartozik, mutatott rá a jubiláló atya, hogy ahogyan Mária elfogadta saját kicsinységét, azt, hogy teljesen az Úristentől függ, hasonlóképpen ez az alázat kell a papnak is ismertető jegye legyen.
Az ünnepi szentmise végén dr. Marton Józsefet többen is köszöntötték. A versek közül nagyon személyhez szóló volt a Pap Asztrik OFM által írt Fel nem vágott könyv című vers üzenete. A helyi plébános köszöntő szavai után a marosi kerület főesperese, Péter Arthur tolmácsolta az egyházmegye főpásztorának, dr. Kovács Gergely érseknek és dr. Kerekes László segédpüspöknek a köszöntő szavait. Köszönetet mondtak nemcsak az elfogadott hivatásért, a példaértékűen megélt eddigi papi életéért, hanem mindazokért a vállalt feladatokért, amelyek elvégzésében fáradhatatlanul és alázattal végezte az egyház javára a sokrétű tevékenységeit. Legyen ez a 44 évig tartó gyulafehérvári papnevelés, a világi hitoktatók képzése az általa elindított levelező teológián, a vezetése alatt kibontakozó kolozsvári fakultáson, az egyháztörténészi, főleg tiszteletreméltó Márton Áron püspök életének szakmai feldolgozása.
A jubileumi ünnepségen jelen voltak mind a gyulafehérvári teológiai tanárok, mind a kolozsvári fakultásról a volt kollégák, mellettük a Babeş-Bolyai Tudományegyetem más fakultásainak is munkatársai, akikkel közösen szervezték az oktatást. A köszöntők sorában a gyulafehérvári szeminárium rektora, András István nemcsak a kollégák üdvözlését tolmácsolta, hanem igazi meglepetésként a szentatya, XIV. Leó pápa az ünnepeltnek küldött üzenetét is felolvasta, majd át is adta.
A köszöntések sorát folytatta dr. Buzogány Dezső emeritus professzor, a kolozsvári református teológia egyháztörténésze, de szót kért és kapott a levelező teológia egyik végzettje, a most már nyugalmazott hitoktató, Pál Ildikó is.
A felemelő, belsőséges hálaadó aranymisét, dr. Marton József szülőfalujának búcsús szentmiséjét a hagyományos himnuszok eléneklése zárta, amely után az egyéni köszöntések következtek. Lelkileg gazdagodva, hitünkben megerősödve adunk hálát, hogy részesei lehettünk ennek a felemelő, hálaadó, búcsúval egybekötött aranymisének.
Tamási Zsolt-József
Fotó: Velicsek László Miklós, Tamási Zsolt-József
