A Gólyatükör interjúsorozatban olyan kolozsvári egyetemisták történeteit ismerhetjük meg, akik nemrégiben még a pályaválasztás és továbbtanulás dilemmáival szembesültek, ma pedig már egy új városban, új közegben keresik helyüket és építik saját életútjukat. Ezúttal SZŐCS SZILÁRD osztja meg velünk gondolatait és élményeit arról, milyen érzésekkel, tervekkel és elképzelésekkel vágott neki elsőévesként a kolozsvári egyetemi életnek.
Kérlek, mutatkozz be röviden!
Szőcs Szilárd vagyok. Gyimesközéplokról, azon belül Hidegségről származom, tehát gyimesi csángó vagyok. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát pedig Csíkszeredában a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban végeztem, teológia profilú osztályban. Ott is érettségiztem. Az egész életemet átölelte a vallás. 2024-ben részt vettem az országos római katolikus hittan tantárgyversenyen, ahol sikerült kiváló helyezést elérnem, ennek köszönhetően pedig bejutottam a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karára. Mind a hittanolimpia, mind a líceumi évek során folytatott teológiai tanulmányok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a szakot válasszam.
Mi volt az első benyomásod a városról?
Alapjáraton tetszett. Én viszont ,,falusi gyerek vagyok”. Be kell vallanom, hogy nekem a nagyvárosi élet nem igazán fekszik, annak ellenére, hogy vannak történelmi, illetve vallási szempontból nagyon értékes helyek, épületek, emlékművek stb. Összességében kijelenthető, hogy nem varázsol el annyira, mint másokat. Falusi környezetben szívesebben élnék.
A didaktikai teológia mellett a másik szakod a magyar nyelv és irodalom. Miért esett a választásod erre a szakpárosításra? A kettő mennyiben fedi egymást?
Líceumi éveim alatt nagyon megkedveltem az irodalmat. Nem feltétlenül a prózai, hanem inkább a lírai részét, így a versírást, versmondást. Több versenyen is részt vettem, amelyeken szép eredményeket értem el. Gondolkodtam a színin is, mert a versmondás ebben sokat segít, de ezt végül nem vállaltam be. Azonban nem akartam ettől teljesen elszakadni. Benne vagyok olyan irodalmi körökben, mint például az Aranka György Társaság. Ezen kívül a tanárom személye is olyan volt, hogy sikerült teljesen megszerettetnie velem ezt a tantárgyat, és én is azt akarom, hogy egyszer olyan tanár legyek, mint amilyen ő. Úgy gondolom, hogy a teológia és az irodalom két olyan tantárgy, amivel nemcsak nyersanyagot tudunk átadni, hanem életre szóló értékeket is. Meggyőződésem, hogy az élettel nagyon jól össze lehet hozni ezt a két tantárgyat. Rengeteg átfedés van leckék tekintetében, például a középkori magyar irodalom nagyban összefügg a vallásossággal (lásd a bibliafordításokat). Volt olyan, hogy teológián tanultunk erről, és akkor a bölcsészeten fel tudtam használni, vagy fordítva.
Említetted a középiskolai magyartanárodat, mondtad, hogy olyan tanár szeretnél lenni, mint ő. Ki tanított? Mi volt az, ami az ő módszerében megragadott?
A közvetlensége és az embersége volt az, ami megragadott. Soha nem éreztette velünk, hogy felettünk lenne, hanem mindig beállt közénk, beszélgetett velünk, együtt nevettünk. Nagyon közvetlen volt, bármit meg lehetett vele beszélni. Az irodalmat a személye által hozta közelebb hozzám, látszott rajta, hogy szereti a hivatását. Mondhatom, hogy az irodalom iránti szeretete ránk vetült, éreztük.
Te miért szeretnél tanár lenni? Szerinted milyen az ideális tanár?
Úgy gondolom, hogy az ideális tanár hiteles, ezt a szót használom. Nekem nagyon fontos ez. Emellett fontos az is, hogy példa legyél a gyermekek számára. Akkor tudnak a diákok komolyan venni, ha szereted, amit csinálsz, ha hiteles vagy, azaz amit mondasz, azt úgy is teszed az életedben. Ezen kívül fontos, hogy legyen tekintélyed, de ez a tekintély ne eredményezzen nagyképűséget. A tekintélyed, karizmáid által közelebb tudsz kerülni az emberekhez. Lényeges továbbá, hogy a diákok ne azt érezzék, hogy tanárként felettük vagy, hanem egy vagy közülük. Velük akarsz fejlődni. Napjainkban át kell értékelnünk a tanári lét fogalmát. Ez idáig az volt, hogy a tanár az a személy, aki leadja a leckéket. Most szerintem nem ez a tanárnak az elsődleges feladata, hanem hogy a diákot rávezesse valamire, a diákot gondolkodásra bírja. Azt gondolom, ez úgy a legkönnyebb, ha nem fentről irányítjuk őket, hanem együtt lépünk velük. Ilyen tanár szeretnék lenni, aki ott van a diákok életében.
Ki a kedvenc költőd és kedvenc műved?
Nagyon szeretem Reményik Sándor verseit, kedvenc versem az Eredj, ha tudsz! Szintén nagyon szeretem a Ne ítélj című versét is. Kortárs költők közül a kedvencem Lackfi János.
Hogyan határozod meg az istenkapcsolatodat? Mikor volt az életedben az a pillanat, amikor rájöttél, hogy ő egy valós személy?
Az életemet átölelte a vallásosság. Nagyon kicsi koromtól fogva templomba járó voltam. Az ún. „hagyományos vallásosságot” kaptam. A középiskolai éveim alatt változott az istenkapcsolatom, ekkor kezdett személyessé válni. Szerettem volna, ha nem csak abban merülne ki, hogy elmegyek a templomba. Addig nem imádkoztam soha saját szavaimmal, mindig csak kötött imákat mondtam. Akkor jöttem rá, hogy sokkal könnyebben tudok beszélni Istennel, ha a saját gondolataimmal fordulok hozzá. Mondhatom, hogy a vele való kapcsolatom eléggé hullámzó. Sokszor kérdőre vonom, vitatkozom vele, veszekedem vele. Azt is mondom neki, hogy: „Uram te tréfálsz velem”. Tudom, hogy Isten szeret viccelni. Néha ezt érzem. Nem mondhatom, hogy nagyon szoros az istenkapcsolatom, és hogy nagyon békében vagyok a jó Istennel, de keresem, próbálok nyitni felé. Rengetegszer érzem azt, hogy csak akkor közeledem felé, amikor valami bajom van. Szégyellem is, hogy amikor jól vagyok, nem keresem, de amikor valami probléma van, akkor egyből futok oda hozzá. Van egy kicsi ,,kétszínűség” a kettőnk kapcsolatába,n főleg részemről. Hosszú út előtt állok még, és bízom benne, hogy ez a kapcsolat majd érik. Minden kapcsolatban vannak problémák, így a baráti kapcsolatokban is. Itt felvetődik a kérdés, hogy az Istennel való kapcsolatban miért ne lehetnének?
Otthonról egészen pontosan milyen hitet hozol? Milyen mintákat?
Konzervatív látásmódot hoztam magammal. A hagyományoknak jelentős szerepük volt a hitem fejlődésében.
Hogyan tapasztalod meg Isten jelenlétét a mindennapokban?
Leginkább a másik emberben. Egy-egy gesztusában, egy-egy jó szavában. A csendben, amikor elmegyek sétálni.
Mi az, ami feltölt a mindennapok során?
Ha orgonálhatok és énekelhetek, vagy ha elmehetek focizni. De akár ha beszélgethetek valakivel, akit szeretek.
Említetted az orgonálást. Ha jól tudom, Hidegségen hosszú ideig kántor voltál a középiskola alatt, most is szolgálatot teljesítesz alkalmanként itt, Kolozsváron. Mit jelent számodra a kántori lét?
Nagyon fiatalon kezdtem/kezdtük. Mindenki nagyon csodálkozott, hogy milyen ügyesek vagyunk. Ez presztízst jelentett, hiszen mindenki ismert minket. Az ilyen fiatal csemetéknek, mint én, ez nagyon jólesett. Ez alakult idővel, amikor jöttek a nehézségek, már nem kaptunk annyi dicséretet, rájöttünk arra, hogy még rengeteget kell fejlődni. Amikor ezt tudatosítottam magamban, akkor jött az igazi hivatás. Felvetődött bennem a kérdés, hogy miért csinálom: azért, hogy megmutassam, hogy milyen ügyes vagyok, vagy azért, hogy megéljem a saját istenkapcsolatomat, valamint hogy másokat is segítsek közelebb kerülni Istenhez. Azóta is igyekszem a lehető legjobban szolgálni. Remélem, hogy tudom folytatni majd a jövőben is.
Amióta Kolozsváron tanulsz, a Ferences Kollégiumnak vagy a bentlakója. Mit adott számodra?
Nagyon örültem, amikor bejutottam, mert bizonytalan volt, hogy hol fogok lakni. Azt mondhatom, hogy a kollégium egy biztos pont a kolozsvári életemben. Ez nekem nagyon fontos. Keretet ad az életemnek, mert vannak kötelező programok (pl. reggeli imák, esti imák, koliestek). Ugyanakkor nem korlátoz az életemben és a kiteljesedésemben. A ferenceseknél is vannak egyetemista programok, pl. a Palánták, Katekézis (Tíz szó, amely szabaddá tesz – szerk.). Igaz, nem én vagyok a legaktívabb tag ezekben.
Az eddigi egyetemista életedből melyik a legszebb élményed, amit szívesen megosztanál?
Az a baj velem, hogy inkább a rossz dolgokat jegyzem meg. Ez az, amin változtatnom kell. Nehéz kérdés ez. Nem tudnék egyetlen eseményt kiemelni. De ez a teológiai közeg számomra pozitív csalódás, tehát nem ilyennek képzeltem, de sokat kaptam. Nagyon jó embereket ismertem meg. Amikor orgonáltam a Szent Mihály-templomban, az egy erősen meghatározó élmény volt számomra, a hétfő esti focik úgyszintén.
Mi jelent kihívást számodra a mindennapok során?
Elsősorban a távolság az otthonom és Kolozsvár között. Néha nagyon nehéz megoldani a hazautat. Általában vonattal szoktam menni, ami hosszú és általában éjszaka utazom, így nem tudok pihenni, és álmos vagyok egész nap. Ilyen állapotban kell teljesítenem az egyetemen. Nehézség néha a közösségi életre szánt idő is, mert sokszor vágyom arra, hogy egyedül legyek. Nehéz ezt a sok hatást kezelni, amit a mindennapokban kapok. Rengeteg impulzus ér, és néha, amikor lefekszem este, érzem, hogy testem az ágyban van, de a lelkem valahol máshol. Ezen kívül a kétszakosságnak is megvannak a maga kihívásai. Sok a feladat, sok órára kell járni. Nem eszem rendesen, folyton éhes vagyok.
Az egy évvel ezelőtti önmagadnak egy hosszú, változatos, felejthetetlen év után mit mondanál?
Akár neki, akár másoknak, akár az egy évvel ezelőtti énemnek azt tudnám tanácsolni, hogy ne féljen. Ne féljen egyáltalán! Élje meg a pillanatokat teljességükben! Ne azon rágódjon, hogy vajon mi lesz, ha elmegy egyetemre. A dolgok maguktól fognak jönni. Néha azt fogja érezni, hogy gyenge. Ne féljen a magánytól, nem marad egyedül. Rengeteg ember evez ugyanabban a hajóban. Tudunk segíteni egymásnak.
Mit mondanál Jézusnak, ha találkoznátok?
Nem tudom, meg tudnék-e szólalni. Lehet, nem mondanék semmit, csak megölelném, a szemébe mosolyognék.
Melyik a kedvenc bibliai könyved vagy igeversed?
Ez fogas kérdés. Talán a szeretethimnuszból az az igevers, hogy: „[A szeretet] Nem keresi a maga javát” (1Kor 13,5). Ez a sor akkor és most is nagyon sokat mondott nekem.
Kérdezett: Major Barna Péter
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2025/27. számában.
