Elhunyt Csintalan László tb. kanonok, ny. főesperes

0
5802

Életének 75., papságának 50. évében visszaadta lelkét Teremtőjének Csintalan László tb. kanonok, ny. főesperes, plébános.

Csintalan László Csíkszépvízen született 1950. április 11-én. Teológiai tanulmányait 1969-ben kezdte, sikeres záróvizsga után Gyulafehérváron szentelték pappá 1975. június 22-én.

Papságának ötven éve alatt káplán volt Brassóban 1975 és 1978 között, majd Kolozsváron, a Szent Mihály-plébánián 1980-ig. Innen Brádra helyezték, majd 1981-ben Csernakeresztúrra került, ahol 1987-ig szolgálta a helyi katolikusokat. Egyéves besztercei szolgálatát követően Madéfalvára helyezték, majd 1989-ben a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója lett. 1996 és 2002 között Sepsiszentgyörgyön, a Szent Gellért-plébánián, ezt követően öt évig ugyancsak Szentgyörgyön, a Szent Benedek-egyházközségben volt plébános. 2007 és 2009 között a marosvásárhely-belvárosi plébániára helyezték, ahol plébános és kerületi főesperes volt. Ezt követően tíz évet volt Csíkdelnén plébános. Nyugdíjas éveit Székelyudvarhelyen a papi otthonban töltötte.

Teremtője 2025. június 25-én 15 óra 10 perckor szólította magához. Virrasztása a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomban lesz június 27-én, pénteken 19 órától. Földi maradványait június 28-án, szombaton helyezik végső nyugalomra a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templomban 15 órától bemutatott szentmise után a helyi temetőben, végakarata szerint. Az örök világosság fényeskedjék neki!