Ökumenikus szimpóziumot szerveztek a nikaiai zsinat megnyitásának 1700. évfordulóján

0
883

Az egyházi és világi excellenciákat meghívó és egybegyűjtő segesvári ökumenikus hét nyitánya lelkiekben és szellemiekben erős képviselet jelenlétében zajlott. A világjárvány beállta indokolta néhány éve, hogy az egység imahetét olyan időszakra tegyék, amikor nincs hideg időjárás, hogy külső tereken megtarthassák az egybegyűltekkel az imát. Azóta maradt meg ez a gyakorlat.

Bruno Frühlich  helyi szász evangélikus lelkész kezdeményezésére és felkérésére az idei, a nikaiai zsinat 1700 éves évfordulója okán gazdagított tervhez a helyi egyházak papjai és lelkészei is hozzájárultak. Így született meg a döntés, hogy a rendezvény nyitómozzanatának szánt teológiai szimpóziumnak a várban lévő római katolikus templom legyen a színhelye, a közös imádságnak pedig a szász evangélikus templom legyen az otthona május 19-én, hétfőn.

A szinodalitás a jelenlegi ökumenikus kontextusban című értekezésen öt előadást hallhattak a jelenlévők: Cristian Crișan görögkatolikus segédpüspök Boldog Iuliu Hossuról értekezett, Oliviu-Petru Botoi egyetemi tanár, egyházmegyei tanácsos az ortodox egyház 2016-os nagyzsinatáról tartott ismertetőt, a katolikus egyház ökumenikus párbeszéd melletti elkötelezettségéről Eduard Giurgi, a Bukaresti Egyetem Római Katolikus Teológiai Karának dékánja, püspöki vikárius beszélt, Eliane Poirot, a stânceni-i karmelita remeteség elöljárója a niceai zsinat jubileumi évfordulója ünneplésének a zsidó-keresztény párbeszédre és az ökumenizmusra gyakorolt hatását mutatta be, Bándi András, a Lucian Blaga Egyetem Protestáns Teológiai Tanszékének lektora az evangélikus egyház zsinati hagyományát ismertette. Az előadások között taizéi énekek hangzanak el.
A templomunkban összegyűlt egyházi és világi elöljárók, papok és lelkészek, a különböző felekezetek hívei meglepően szép számban voltak jelen. A közel háromórás szimpóziumot Kovács Gergely érsek nyitotta meg. „Mélységes tisztelettel és örömmel köszöntöm mindannyiukat e szakrális térben, mely ma a teológiai reflexió és a testvéri párbeszéd helyévé válik’’ – mondta a főpásztor az ünnepet megnyitó üdvözlő szavaiban.

A meghitt hangvételű főpásztori beszéd által meghívást kaptunk arra, hogy újítsuk meg elkötelezettségünket az egység, a kölcsönös meghallgatás és az evangélium tanúságtétele iránt. Köszöntőbeszédét hálaszóval zárta mindazok iránt, akik teológiai előadásaikkal, gondolkodással az evangélium szellemében a további szinodális utat, az együtt járást, a kölcsönös tiszteletet építik. A jelen lévő Ciprian-Vasile Olinici vallásügyi miniszérium államtitkárnak is szívélyes köszönetét fejezte ki Kovács Gergely érsek az egyházak közötti párbeszédért nyújtott munkájáért.


A szimpóziumot követő, az evangélikus templomban tartott ökumenikus imán a szép számban összegyűlt, különböző felekezetű népet többek között így budította Erdély főpásztora: az egység útján minden lépés, minden elhangzott közös ima, tisztelettel és szeretettel kimondott szó építi mindazt, amiért Krisztus Urunk így imádkozott: „hogy mindnyájan legyenek egy’’ (Jn 17,21).

Puskás Attila segesvári plébános

Fotók: Dumitra Gliga PSD-képviselő