Végéhez közeledik a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Kisinyovban megszervezett ülésszaka

1
530
Fotó: Catolicmold.md

A Moldovai Köztársaság fővárosában székelő Kisinyovi Római Katolikus Püspökség ad otthont a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) ma záruló tavaszi ülésszakának. A résztvevők május 24-én a helyi székesegyházban együtt ünneplik Anton Coșa püspökké szentelésének 25. évfordulóját.

A Moldovai Köztársaság fővárosába május 21-én elsőként érkezett meg Bukarest érsek-metropolitája, Aurel Percă, Bukarest emeritus érseke, Ioan Robu, Bukarest segédpüspöke, Cornel Damian, Temesvár püspöke, Pál József Csaba, valamint az RKPK titkára, Francisc Ungureanu és Gabriel Popa. Az érkezőket a Fides központban fogadták, délelőtt Anton Coșa püspök kíséretében meglátogatták a helyi katolikus temetőben található Hálaoltárt, ahol imádkoztak elődeikért, valamint a Moldovai Köztársaság jelenlegi területén szolgált papokért. Miután Kisinyov püspöke ismertette a helyi egyház történetét, a főpásztorok felkeresték a Regina Pacis Alapítvány által működtetett, Ferenc pápáról elnevezett szociális étkezdét, ahol az ellátottak némelyikével is találkozhattak.

A nap folyamán, miután megérkeztek a részt vevő püspökök, az RKPK rendes tavaszi plenáris ülése első nap délután római katolikus szentmisével kezdődött a Szent Alois Scrosoppi-plébánián, főcelebráns volt Gianpiero Gloder érsek, Románia és Moldova apostoli nunciusa, koncelebrált a 14 érsek és püspök, számos pap. A konferencia szentmiséjére a város több plébániájáról is érkeztek hívek.

A konferencia során az e liturgikus célra szakszerűen átalakított kisinyovi Szent Alois Scrosoppi-templomban a második nap reggelén görögkatolikus szent liturgiát celebrált Claudiu Pop görögkatolikus püspök más keleti rítusú püspökökkel és papokkal, a latin rítusú püspökök és papok jelenlétében.

A résztvevők felidézték, amit Leó pápa néhány nappal ezelőtt a keleti egyházak jubileuma alkalmából mondott: „Az egyháznak szüksége van rátok. Mennyire szükségünk van arra, hogy visszanyerjük a misztérium érzését, amely oly élénken jelen van a liturgiáitokban, amelyek az emberi személyt a maga teljességében vonják be, megéneklik az üdvösség szépségét és csodálatot ébresztenek az emberi kicsinységet átölelő isteni fenség felett!”.

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia plenáris ülése, akárcsak más, a katolikus egyházban működő konferencia, a különböző rítusok, kultúrák és nemzetiségek közötti párbeszéd és találkozás fontos fóruma. A konferencia tagjai a párbeszéd, az imádság és a testvéri közösség által lehetővé teszik a Szentlélek munkáját, és örömmel élik át újra a pünkösd pillanatát.

A konferencia munkálatai ma zárulnak, majd május 24-én, szombaton mindenki összegyűl a kisinyovi Isteni Gondviselés-székesegyházban, hogy ott megünnepeljék Anton Coșa püspökké szentelésének 25. évfordulóját.

Az anyag a C. L. / kisinyovi egyházmegye különböző bejegyzései alapján készült.

Fotó: kisinyovi egyházmegye (catolicmold.md)

1 HOZZÁSZÓLÁS