Erőt adó és védelmező háló. Három éve Kolozsváron is van Alzheimer Café

0
682

Fennállásának harmadik évfordulóját ünnepelte a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében működő Alzheimer Café Kolozsváron február 26-án.

A kolozsvári Szent Mihály-plébánia hittantermében 2022. február 26-án nyitotta meg kapuit először az Alzheimer Café. Különleges alkalom volt a harmadik évfordulót ünnepelni, régi és új tekintetek találkoztak egymással, adtak hálát a közösen megélt sokszor nehéz, de reménykeltő alkalmakért.

A jelenlévő visszatérő és új tagokat Madaras Katalin pszichológus köszöntötte, aki azon túl, hogy felidézte az elmúlt évek sok-sok felejthetetlen, közösen megélt perceit, az Alzheimer Café történetét is ismertette: 1997-ben Hollandiából indult a kezdeményezés, 2014-ben érkezett Magyarországra, 2018-ban pedig Erdélybe. Az Alzheimer Café havi egyszeri találkozást, együtt kávézást jelent, a felmerülő problémákat és kihívásokat beszélik át szakemberek segítségével, bizalmas környezetben.

Az ünnepi köszöntő után Andrássy Paula, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa köszönte meg és idézte fel az elmúlt három évet, majd részletesen ismertette tevékenységeiket, eseményeiket, kezdeményezésieket. Ezt követően azok kaptak hangot, akik nélkül nem létezne Alzheimer Café. Azok, akik alkalomról-alkalomra részt vesznek a találkozókon, megnyílnak, megosztják az élettörténetüket, másokat is bíztatva arra, hogy van kiút. Azok, akikre annak ellenére, hogy legtöbbször rájuk telepszik a magány, a nyomott hangulat, a tehetetlenség érzése, nagyon erősek tudnak lenni. Azok, akik emberfeletti módon gondozzák a betegüket. Azok, akiknek saját magukra is figyelniük kell, miközben a demens családtagot látják el. Azok, akikre nekünk is figyelnünk kell, akiknek segítenünk kell, akik megérdemlik a gondoskodást és szeretetet. Vagyis: a gondozók.

Ebben a körben megható volt hallani azoknak a történetét is, akik valamikor velünk, illetve demens betegeikkel együtt indultak el ezen a nehéz úton és ma már egyedül vannak. Többen is könnyek között beszéltek a megtett, sokszor kilátástalannak tűnő útról, az itt kapott tudásról, az Alzheimer Café megtartó, erőt adó és védelmező hálójáról. Arról, ami segítette őket a gondozás során. Sokan elmondták, hogy mielőtt eljöttek volna hozzánk, semmi, illetve nagyon kevés információjuk volt arról, miként lehet jól gondozni a beteget, úgy, hogy közben ők maguk se égjenek ki, ne adják fel.

Többek között az is elhangzott, hogy e támogató közösség tagjainak szeretetteljes közelsége, mosolya, jókedve sok esetben és helyzetben túllendítette őket a mélyponton. A beszélgető kör után Imre Edit szociális testvér hívta táncra a jelenlévőket, akik nagyon élvezték és szerették ezt. Edit testvér meditációs táncokat hozott az alkalomra, illetve egy pörgősebb, zsidó táncot is bemutatott a jelenlévőknek. Ezek a táncok azért is nagyon erőteljesek, mert nincs szükség sem táncpartnerre, sem előzetes tánctudásra.

Edit testvér először megmutatta, majd gyakoroltatta a csoporttal a rövid koreográfiát, amit meg kellett jegyezni. Először speciális, ún. ritmikus beszéddel segítette a tanulást, majd amikor már jól ment, zenére táncolta el a csoport – többször is – a táncot. Egyébként, zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy a Szenior örömtánc az idős szervezethez igazított, kíméletes sporttevékenység és „agytorna”, ami a legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását, így minden tekintetben hasznosnak bizonyult.

Az esemény, a születésnapi torta elfogyasztásával, kötetlen beszélgetéssel és szeretetteljes ölelésekkel zárult. Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt három évben segítették, fenntartották és megtartották ezt a közösséget olyannak, amilyenné alakult és vált. Családias légkör, bizalmas közeg, segíteni vágyó és akaró emberek sokasága várja továbbra is azokat, akik szeretnének részesei lenni ennek a közösségnek. Minden hónap utolsó szerdáján, délután öt órától találkozunk, a Szent Mihály-plébánia hittantermében, bármikor lehet csatlakozni és hívni másokat is. Végezetül hálásan köszönjük a helyet és teret biztosító Szent Mihály-plébániának a támogatást. Három szóval élve: Mindenkinek mindent köszönünk! Legközelebb március 26-án találkozunk!

Kép és szöveg: Ferencz Emese

MEGOSZTÁS