
Szent Paula Montal
Szent Paula Montal liturgikus emléknapja a világegyházban február 26-án van. Paula Montal 1799. október 11-én született a katalóniai Arenys de Marban, Ramon Montal és Vicenta Fornés öt lánya közül a legidősebbként. Tízévesen elveszítette édesapját. Varrónőként és csipkeverőként dolgozott, és segített testvérei felnevelésében, majd a plébánián segített más gyermekek gondozásában. Harmincévesen, még mindig egyedülállóként élve, Istennek szentelte magát. Barátnőjével, Inez Busquets-szel együtt iskolát nyitott Geronában, hogy jó oktatást és lelki vezetést is biztosítson a növendékeknek. Ez volt az a hely, ahol a lányoknak szóló különleges oktatás-nevelés apostolsága elkezdődött és új karizma született az egyházban: olyan apostoli munka, amely a lányok és fiatal nők keresztény nevelésére és ezáltal a nők felemelkedésére, a családok megmentésére és a társadalom átalakítására irányult. Az iskola olyan sikeres volt, hogy 1842 májusában kollégiumot, 1846-ban pedig egy másik iskolát alapíthatott. Az iskolák személyzetének és vezetésének biztosítására 1847. február 2-án megalapította a piarista lelkiséget követve a Mária Leányainak, a Kegyes Iskolák Szerzetesnőinek Rendjét (röviden ismertek jámbor iskolanővérek vagy escolapias néven is), és felvette a Kalazanci Szent Józsefről nevezett Paula nevet. A kongregáció, amelynek ő volt az elöljárója, 1860-ban kapta meg Boldog IX. Piusz pápa jóváhagyását, addig egyházmegyei jóváhagyással működtek. A rendben a klasszikus hármas fogadalom mellett egy negyediket is tesznek a tanítás szolgálatára.
Paula nővér személyesen hét iskolát alapított 1829 és 1859 között, és további négy létrehozásában vállalt tevékenyen részt, ugyanakkor a rend első 130 nővérét is ő képezte ki az iskolanővéri szolgálatra. 1859-ben visszavonult életet élt az általa alapított Olesa de Montserrat-i rendházban, ahol a háttérből is komoly szellemi munkát végzett, továbbra is oktatva és nevelve szegény családok leányait.
Napjainkban a piarista iskolanővérek rendje négy kontinensen van jelen, 565 nővér végzi az oktató és nevelő munkát, mintegy harminchatezer tanulót elérve, többek között Japánban és Guinea-Bassauban is. 1889. február 26-án halt meg Olesa de Montserratban. Ekkor 346 nővér dolgozott a rend 19 iskolájában. II. János Pál pápa 2001. november 25-én avatta szentté Rómában.
Összeállította: Dénes Gabriella.
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/8. lapszámában.







