Az új esztendő küszöbén és első napjaiban sokan keserű emlékekkel búcsúztak a régitől. Elsuhant, mint a tolvaj, iszákjába gyömöszölve a csekély fizetések vagy nyugdíjak maradékát, mások munkahelyét, kifosztva sovány családanyák és családapák zsebeit. Elvitte, esetenként mindezzel együtt a szív melegét is.
De mindezzel sem elégedett meg. A mosolyt is lelopta sok gyermek arcáról, a nehézségek pedig az emberek hitét tették/teszik próbára. A politikusok részéről is nagyrészt csak az ígérgetésekkel maradtunk. Pedig mennyi bizalom élt szívünkben a harmadik évezred huszonnegyedik esztendejének elején!
Karácsonykor csüggedten térdeltem a piarista templom betlehemi jászla előtt. El akartam panaszolni az isteni gyermeknek a magam csalódottságát, a „jóknak” tartott embertársaimtól kapott rosszat és igazságtalanságot, oda akartam tenni népem fájdalmai mellé életem problémáit, gondjait is. De nem jött szó az ajkamra. Félúton megállt bennem a gondolat is! Akkor láttam meg lelki szemeimmel a gyermeket, Jézust, az Isten Fiát, a barlang rideg kövei között… Szegénysége láttán gondjaim egyszerre gazdagsággá váltak. Csalódottságom és megpróbáltatásom meleg kényeztetés lett az ő kitaszítottsága mellett. És egyszerre így kapott új értelmet Szent Pál apostol szava most, az új év küszöbén/kezdetén: „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek fel az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.”
Íme itt az új esztendő, az ismeretlen, a tiszta, az elölről kezdődő, aki még takargatja hamvas arcát, de iszákjában a megújulást hozza számunkra, a kereszténység mélységes értelmét és lényegét; az újjászületést.
Magam előtt látom a harmincéves Kalazanci Józsefet, a műveltségével és buzgóságával kitűnt papot, a barbastrói püspök titkárát és az udvarban élő apródok tanárát, a szertartások felelősét, a teológia doktorát, akire magas egyházi hivatal várt. Azonban megtapasztalva sok római negyed és család nyomorúságos helyzetét, erkölcsi és anyagi hanyatlását, egyértelműen fordult lelkiségével, műveltségével és tevékenységével elsősorban a szegény, a kirekesztett gyermekek világa felé. Lehajolt ezekhez a szenvedő fiatalokhoz. Átérezte: arra hivatott, hogy mindenhol megmentse őket az oktatás által, amely nemcsak a katekizmusra és a keresztény hittanra terjed ki, hanem az ábécére, az írásra, a matematikára és minden olyan ismeretre, amely ma az általános iskolai tananyag része. Többé nem érdekelte a javadalom és a karrier. „Újjászületés” következett be életében. A papi hivatás választása után második alapvető döntésként, az Úr által feltárt új hivatásként alapította meg a kegyes tanító-, azaz piarista rendet. Erre csak egy mély lelki életet élő, imádságos, akár a szenvedést és meghurcoltatást is vállaló ember lehetett képes, akiben világszerte az ingyenes közoktatás szentjét, az egyháztörténelem legnagyobb nevelőjét és pedagógusát tiszteljük. Fogadjuk meg, hogy ebben az esztendőben nagyobb hangsúlyt helyezünk lelki életünkre. Ez magától értetődően állandó munkát jelent, de ugyanakkor nagyon sok örömöt is okozhat, ha felismerjük az Isten-kapcsolat nagyszerűségét.
Tapasztalatom szerint a lelki élet nem egy egyszeri tanulmány, amit csak meg kell tanulni, hanem minden nap újra kell kezdeni. A befejezés pedig odaát lesz az örök hazában.
Nemrég olvastam egy indiai keresztény nyilatkozatát: „Krisztus nélkül olyan voltam, mint a hal a szárazon. Krisztussal a szeretet óceánjában élek és amíg még itt a földön élek, a menyországban vagyok.” Hiszem, hogy ez a fiatalember valóban nagyon boldog volt. Ne sajnáljunk tehát időt fordítani lelkünk üdvösségének munkásságára. Lissieuxi Szent Teréz figyelmeztetését idézem: „Aki naponta legalább 10-15 percet szentel az imádságra, elmélkedésre, az biztosítja az örök életet.” Ez is része az újjászületésnek. Nem kell hozzá teológiai fejtegetés. Boldog, aki megérti.
Hisszük, szent meggyőződéssel valljuk és kemény elszántsággal hirdetjük, hogy a 2025-ös esztendőben is csak ezen az úton leszünk képesek, lesz képes az egész emberiség, hogy végre egy akarattal imádkozza: Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Fodor György piarista konfráter
