A monrealei katedrális Szicília egyik legismertebb építészeti csodájának tekinthető, amelyet II. Vilmos normann király építtetett a 12. században. Az épület a normann, bizánci és arab művészeti stílusok lenyűgöző ötvözete, amely hűen tükrözi Szicília sokszínű történelmét és a különböző korok kulturális örökségét. A belső teret díszítő mozaikok, amelyek Jézus Krisztus életének jeleneteit ábrázolják, a világ legnagyobb középkori mozaikkollekciói közé tartoznak. A dóm a Világörökség részét képezi, mint a palermói arab–normann képzőművészeti és építészeti együttes.
A mozaikművészet egy olyan ősi művészeti forma és technika, amely apró, különböző színű és anyagú darabok összerendezéséből áll, hogy kompozíciókat vagy mintákat hozzon létre. Az anyag általában üveg, kő vagy kerámia is lehet. Ezen alkotói módszer története az ókori Mezopotámia kultúrájára vezethető vissza, és a Római Birodalomban örvendett népszerűségnek. A későbbiekben, a kereszténység elterjedésével egy időben, a bizánci kultúrában érte el csúcspontját. Így azt is mondhatjuk, hogy egy olyan kifejezési eszközről beszélünk, amelyet évezredeken keresztül alkalmazott az emberiség, kultúrától és vallástól függetlenül. A mozaikok gyakran díszítettek vallási épületeket, padlókat, falakat és mennyezeteket. A számtalan gyönyörű, vagy sokszor csak részben fennmaradt alkotás között a leghíresebbek a szicíliai és konstantinápolyi katedrálisok díszítései. A következőkben az elsőként említett szicíliai dóm apszisát díszítő mozaikot vehetjük szemügyre.
A mozaik az uralkodó Krisztust ábrázolja, amely a bizánci művészet elterjedt ábrázolási formája. Krisztust mint mindenható uralkodót mutatja be dicsőséges megjelenéssel, ami isteni hatalmát és ítélkezési jogát hangsúlyozza. Általában jellemző az ilyen megjelenítésekre a formális és szimmetrikus kompozíció, amelyet arany háttér, gazdag színek és aprólékosan kidolgozott részletek díszítenek. Krisztus bal kezében rendszerint egy nyitott vagy zárt könyvet tart, amely az evangéliumot szimbolizálja, míg jobb kezével áldást oszt. Az arcvonásai általában idealizáltak, kifejezve az isteni és emberi természet egyesülését, és gyakran felnagyított szemekkel ábrázolják, amelyek az isteni mindentudást jelképezik. A monrealei katedrális tehát egy egészen ősi és hagyományos pantokrátor ikont őrzött meg a világ számára, ahol karjait az apszis két széle felé tárja. Így nem csak uralkodik, de mintegy átöleli az őt szemlélő világot.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/47-es számában.
