Az időseket ünnepelték Nagybányán

0
24

A közösség szépkorú híveit ünnepelték október 5-én a nagybányai Szentháromság-templomban, őket köszöntötte az azt követő zenés-táncos program.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik minden évben egyházunk is. Szmutku Róbert esperes-plébános Bândăroi Alexandru segédlelkész koncelebrálásával mutatott be szentmisét október 5-én 12 órakor.

Prédikációjában a szónok az idősek társadalmi szerepének fontosságáról beszélt, felidézve a Szentírás azon részeit, amelyek az időskorúak életére, illetve a hozzájuk való viszonyulásra vonatkoznak. Ha kivennénk az időseket a kultúrából, az egyházból, sokkal hiányosabb lenne minden – mondta Szmutku Róbert, majd folytatta: a kulturális előadásokon, a liturgiában sok az idős, és ez nem azért van, mert ők jobban ráérnek, mert több idejük van, hanem mert bölcsebbek, és tudják, ismerik a közösségi élet fontosságát. Mint mond Isten az idős korról?

A Bibliában Sirák fiának könyvében találjuk az intelmet: „Fiam! Legyen gondod apádra öregségében, és ne keserítsd őt életében! Ha meg is fogyatkozik értelmében, légy elnéző iránta, és meg ne vesd őt erőd teljességében!” (Sir 3,12-14). „Ne űzz csúfot az öreg emberből, hiszen mi magunk is megöregszünk egyszer.” (Sir 8,6)

Bárcsak iskolákban, egyetemeken is tanítanak ezt a bölcsességet – mondta a szónok, aki más szentírási idézetek mellett, az ókori pogány világ öregek tiszteletét is megemlítette. A zsidó népet a hetven tagból álló öregek tanácsa kormányozta, míg a rómaiaknál a Szenátus volt az öregek tanácsa. Hasonló módon jártak el a görögök is, maga Nagy Sándor is tanúságot tett az idősek tiszteletéről. Jóbot idős korára Isten megáldotta jóléttel, a sok kiállt megpróbáltatás után. Az Újszövetségben, Jézusnak a templomban való bemutatásakor ott vannak Simeon és Anna, két idős, akik várják a Messiást.

Az öregkor is Isten ajándéka. Sok idős mondja, hogy már nem vár semmit az élettől, csak a gyermekei, unokái legyenek jól. Aki így gondolkozik, hamarabb megöregedik, mert már nem akar fejlődni. Ne öregedj, hanem törekedj! Ha nem törekszel, harmincévesen is vén leszel, és sok fiatalon megidősödött ember van, de ugyanakkor sok fiatalos idős is, akik még mindig fejlődő képesek.A művészettörténetben sok idős alkotóval találkozunk: Goethe nyolcvannégy évesen fejezte be a Faustot, Tiziano idős korában festett, Michelangelo idősen alkotott.

Miben kell fejlődni, növekedni? Szent Pál szerint a szeretetben és az Isten ismeretében. Akkor idős korban is gyümölcsöt hozunk – állapította meg a szónok.

A hálaadást szeretetvendégség követte a Boldog Scheffler János vértanú püspökről elnevezett közösségi ház udvarán, majd zenés-táncos programmal ajándékozták meg a résztvevőket.

A szatmári nyolcéves Pteancu Andrei és a vele egykorú, kökényesdi Kocsan Odett, a Loga Dance School növendékei csa-csa-csát és dzsájvot adtak elő, a Berecki Krisztián és Szemák Brigitta páros szatmári táncokkal örvendeztette meg a szépkorúakat.

Forrás és fotó: nagybányai Szentháromság-plébánia

MEGOSZTÁS