A pápa októberi imaszándéka a közös küldetésért

0
274
Fotó: kattima.hu

Ferenc pápa közzé tette október havi imaszándékát, amely a közös küldetést helyezi a középpontba. Felszólít minden hívőt bármilyen hivatásuk is legyen, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a közös felelősség érzéséhez az egyházban.

Ferenc pápa októberi imaszándékában „a közös küldetés” javára kér imákat. A pápa arra kéri az egyházat, hogy imádkozzon ezért a szándékért az e havi pápavideóban, amelyet a pápa ima-világhálózatán keresztül az egész katolikus egyházra bíz.

Hivatásunktól függetlenül mindannyian a magunk módján hozzájárulhatunk

Ferenc pápa videóüzenete hangsúlyozza: minden keresztényt hív, hogy „együtt járva, a szinódusi ösvényen haladjunk”. Kifejti, hogy „társfelelősök vagyunk a misszióban, és részt veszünk és élünk az egyház szeretetközösségében”. Függetlenül az ember karrierjétől vagy munkájától, Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a küldetés ugyanaz, nevezetesen a „saját életünkkel tanúságot tenni”, „mindenki hozzájárulva ahhoz, amit a legjobban tud csinálni”. A szentatya azt javasolja, hogy ily módon dolgozzunk együtt ebben a társfelelősségben.

Társfelelősség az egyház és „otthonunk” iránti törődésben

A videóban Ferenc pápa rámutat, hogy a papok „nem a világi hívek főnökei, hanem a lelkipásztoraik”, és hangsúlyozza, hogy Jézus mindannyiunkat arra hív, hogy egészítsük ki egymást. Ezzel a lelkülettel a szentatya minden szinten felszólít minden megkeresztelt embert az egyházban, hogy emlékezzen: az egyház a saját otthona, és ezért emlékezteti őket arra, hogy kötelességük gondoskodni róla. Ferenc pápa imával fejezi be október havi imaszándékát: „Imádkozzunk azért, hogy az egyház továbbra is minden tekintetben fenntartsa a szinódusi életmódot a társfelelősség jeleként, elősegítve a papok, a szerzetesek és a világiak részvételét, szeretetközösségét és küldetését.”

Kivenni a részünket a küldetésben való osztozásból

A videóban látható képeket a New York-i és Brooklyni Egyházmegye készítette a DeSales Media segítségével, a szinódus főtitkárának személyes közreműködésével és a Pápa Ima-világhálózatáért (Pro Rete Mondiale di Preghiera del Papa) Alapítvány támogatásával. „A DeSales Mediával való együttműködésünk révén kiemeltük egyházmegyénk világi híveinek hozzájárulását, és arra buzdítottuk őket, hogy hozzanak létre egy merész, örömteli és befogadó hitközösséget és szolgálatot” – nyilatkozta Robert J. Brennan, Brooklyn püspöke. Hozzátette: a csapat minden nap arra törekszik, hogy kivegye a részét a küldetésben való osztozásból. „Kommunikációs szakemberekként arra kaptunk meghívást, hogy tehetségünket és tapasztalatainkat az egyház szolgálatába állítsuk” – hangsúlyozta Dominic Ambrosio, a DeSales Media program- és produkciós igazgatója. Reményét fejezte ki, hogy ez a munka inspirál majd „másokat, hogy még inkább megosszák saját tehetségüket és hitüket másokkal”.

Kollektív meghívás

Frédéric Fornos SJ, a Pápa ima-világhálózatának nemzetközi igazgatója szerint az idei október, amelyben a római szinódusi ülést tartják, „a három éve kezdődött, várakozásokkal, vágyakkal és reményekkel teli utazás csúcspontja”, „döntő pillanat”. „A meghallgatás ideje az óhatatlanul jelen lévő lelki küzdelem közepette, hogy mit mond az Úr Lelke az egyháznak.” A jezsuita pap kiemeli, hogy a videóban Ferenc pápa a lényegre helyezi a hangsúlyt: „Társfelelősök vagyunk a misszióban.” Ez olyan megközelítés, aminek „természetesnek kell lennie, hiszen mindannyian Krisztusban keresztelkedtünk meg. Az a tény azonban, hogy ennek a felismerése három évbe telik, megerősíti annak a kihívásnak a mértékét, amellyel az egyháznak szembe kell néznie a valódi szinodalitás felé vezető úton” – állapítja meg Fornos SJ. Felidézi Ferenc pápa többször is elhangzott szavait: „Ima nélkül nem lesz szinódus.” „Csak az ima képes átalakítani az emberi hagyományokhoz és a személyes érdekekhez ragaszkodó szíveket, és hűségesebbé tenni az egyházat az evangéliumhoz” – mutat rá a pápa ima-világhálózatának nemzetközi igazgatója. Úgy látja, hogy a pápa októberi imaszándékában az a bátorítás jelenik meg, hogy „egyesüljünk az imában a szinódusért, hogy az a találkozás, a kölcsönös meghallgatás és a közösségi megkülönböztetés igazi pillanata legyen a Szentlélek irányításával”.

Deborah Castellano Lubov – Somogyi Viktória / Vatikáni Rádió